Fradi forint füzetek

3. szám

18. FRADI FORINT FÜZETEK Akkor is január volt... 1966. január 19-én este, a tatai edzőtábor­ban az edzők jó hangulatú mérkőzést játszottak a torna­teremben. Kispéter Mihály a Bp. Honvéd edzője volt ak­kor, ő is bemutatta régi tudá­sát, amit ferencvárosi játé­kosként korábban oly sokan megcsodáltak. Váratlanul le­cserélését kérte. Leülve a kis- padra néhány perc után feje lecsuklott. 47 éves korában szívroham végzett vele... Mészáros József, aki 1947-től 1957-ig játékostársa volt így emlékezett a Fradi le­gendás alakjára:- Először a Ferencváros mexikói tú­ráján játszottunk együtt, akkor engem, mint a Kispest kölcsönjátékosát vittek el a mexikói túrára. Kispéter Mihály az első perctől szeretettel fogadott meg­könnyítve számomra és Puskás Öcsi számára a Fradiba való beilleszkedést. Cseppet sem éreztük magunkat idege­neknek. Talán ennek a fogadtatásnak is szerepe volt abban, hogy a hazaér­kezés után kértem átigazolásomat az Üllői útra. Miska személyiségével már az első találkozáskor nagyon nagy ha­tást gyakorolt rám. Talán ő volt az egyedüli olyan játékostársam, akire ha­tártalan tisztelettel néztem föl, pedig jó­formán egykorúak voltunk. Társaság­ban lehetetlen volt kivonni magunkat hatása alól, annak ellenére, hogy ő so­hasem törekedett arra, hogy közép­pont legyen. A feltűnősködés, hivalko­dás távol állt tőle, rendkívül szerény, mindenféle sztár allűrtől mentes ember volt. Amikor csapatunk az ötvenes évek elején nehéz - kieső helyzetbe - került, a pályán és a pályán kívül egya­ránt erején felül vállalat. Mérkőzésről- mérkőzésre csúcsformában játszott. Sorsunk az utolsó, Salgótarján elleni Üllői úti mérkőzésen dőlt el. Miska úgy játszott, mint a tanár, nem egy-két em­bert, de egy egész csatársort lefogott. GyőztünK és az NB l-ben maradtunk. A 90 perc annyira kivette minyen energiá­ját, hogy az öltözőben percekig meg sem tudott szólalni. Ahogy erőt vett magán, felállt, és sorban minden játé­kostársának megköszönte a helyt­állást. Ő köszönte meg, aki a győzele­mért a legtöbbet tette... Hiaegkúti Nándor is rendkívül tisztel­te, pedig ellenfelek voltak...- Ő volt az az ember, akire azt hi­szem, senki nem tudott rosszat mo- nyani. Tisztelték, becsülték, a konku­rens klubok vezető, játékosai is. Ami­kor valami szemet szúrt neki, halkan hozta környezete tudomására. Soha­sem hallottam kiabálni. Mindig érvelni próbált. Alaptulajdonsága volt ahig- gadtság és a nyugalom. Pontosan ezért kellett különös figyelemmel lenni minden szavára. Egészen biztos, hogy olyant mondott, amit meg kellett szív­lelni. Egyike volt azoknak, akik a negy­venes-ötvenes években a hazai labda­rúgó élet vezéregyéniségei voltak. Ez nem kis rangot jelentett, mert akkori­ban nagyon sokan voltak olyan játéko­sok, akik tudásukkal, személyiségük­kel olyan rangot vívtak ki, hogy felnéz­tek rájuk. Kispéter Mihály ilyen egyéni­ség volt. Én aki ellenfélként álltam vele szem­ben - ha lehet azt mondani - kalapot emelve figyeltem azt az iszonyú erőfe­szítést, amelyet az ötvenes évek elején folytatott, a nevétől és kiemelkedő tu­dású játékosaitól megfosztott Ferenc­városért. Nem engedte, hogy széthull­jon a csapat. Szó szoros értelemben pillérként tartotta az egész együttest. Elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a Ferencváros megmaradt az él­vonalban, régi rangjában, hírnevében. Dalnoki Jenő:- Mostanában ha fiatal játékosokkal beszélek, nagyon sokszor Kispéter Mi­hállyal példálózom. Nem véletlenül, mert ő az, aki leginkább szívemhez nőtt. Egyike voltam azoknak Tichyvel, Komoréval, Fenyvesivel, akiknek a ke­zében halt meg - ott a tatai edzőtábor­ban. Egyszerűen nem akartuk elhinni, hogy csak így, egyetlen perc alatt el­mehet egy ilyen kitűnő ember... Kispéter az edző. A játékosok szinte lesték a szavát

Next

/
Oldalképek
Tartalom