Fradi Foci Füzet (1990. 1-3. szám)

Foci füzet - 2. szám

Aranyérmek- aranyévek Nyilasiék így nyertek bajnokságot,., 1980-81 ii.rész 1981 1981. február 28. Üllői út: FTC-Videoton 3:1 A mérkőzés előtt kedves jele­net játszódott le a Ferencváros öltözőjében, ahol Sós Károly mesteredző a Tanácsadó Testü­let nevében köszöntötte a Fe­rencváros edzőjét, hiszen a Ké­pes Sport szerkesztőségének szavazása alapján Novák Dezső kapta az 1980-as „Év edzője” ki­tüntető címet. A pályán Nyilasit is kitüntették. Toldi Géza, a legendás hajdani fut- ballcsillag nagy taps kíséretében adta át a Toldi vándordíját az 1980- as év legjobb ferencvárosi játéko­sának, Nyilasi Tibornak. A bajnokság első két helyezettje ezután egy izgalommal teli 90 per­cet produkált. 0:0-ás állásnál Po­gány büntetőt hibázott, majd a Vidi a vezetést is megszerezte! Az első félidő végén Nyilasi egyenlített, majd a 68. percben az esedékes Pogány-gól már vezetést jelentett. Három perccel később Nyilasi gól­ja megpecsételte a 2 bajnoki pont sorsát. Még egy nevezetessége volt a mérkőzésnek: Mörtel Béla csere­ként pályára lépett, ezen a meccsen mutatkozott be a Fradi­ban. * Debrecen: Debrecen-Bp. Honvéd 0:0 Sallai, aki ekkor még a debrece­niek csapatát erősítette, ő volt a mezőny legjobbja - az egyébként eléggé alacsony színvonalú, idé- nyeleji mérkőzésen. A helyzetek alapján a piros-fehérek örülhettek jobban az 1 pontnak. * Kaposár: Tata bánya-Kaposvár 3:0 „A Bányász nem rettent meg az első kaposvári rohamoktól. Ügye­sen lassította a játékot, aztán már az első kontratámadásból - meg­szerezte a vezetést... És még in­kább megnyugtatta a tatabányaia­kat, amikor a vezető gól után öt perccel újból sikerült bevenniük a hazaiak hálóját.” * Békéscsaba: Békéscsaba-MTK-VM 1:0 A csabai idénykezdés nem ígér­kezett szenzációnak, hiszen a résztvevőket tíz hely és tíz pont vá­lasztotta el egymástól. (6. Békés­csaba, 16. MTK-VM...) A hazaiak nagy fölényben játszottak, de a kék-fehérek- néha szerencsével - mindent hárítottak. A 2 pont sorsa a 65. percben 11 -es góllal dőlt el. * Czabán Samu tér: Volán SC-Ú. Dózsa 3:1 „Két védelmi hiba, és máris két­gólos vezetést szerzett a Volán! S 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom