Mózessy Gergely (szerk.): Griger Miklós feljegyzései - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 5. (Székesfehérvár, 2022)
Mózessy Gergely: Griger Miklós sóskúti plébános feljegyzéseinek keletkezése és utóélete
Mózessy Gergely nátha járványra még említés szintjén sem tér a plébániatörténetben. Viszonylag könnyen napirendre tért e korjelenségek felett. Nem foglalkozott olyan plébánost aktivitásokkal sem, amelyekkel más historia domusok általában szoktak: hallgat a megrepedt harang újraöntetéséről 1914-ben, a templom kifestéséről 1926- ban. Adminisztratív ügyekről sem szólt sokat — holott figyelemre méltó, hogy a háborút követő években milyen nagy mennyiségű törvényesítés irata futott át kezén. Felfigyelt viszont a kor modern lelkipásztori lehetőségeiben rejlő lehetőségekre, ezért három alkalommal is szervezett népmissziót - azaz többnapos, kifejezetten ilyen feladatokra szakosodó vendégprédikátorok és -gyóntatok által vezetett lelkigyakorlatot. Mindháromszor lazarista szerzetesek közreműködését kérte. Egy plébános számára ezek az alkalmak voltaképp kényelmesek voltak: munkája ilyenkor a szervezés és a vendégpapok szállásáról-ellátásáról való gondoskodás volt mindössze — Griger mégis alapvetően maga részéről „áldozathozatalként” fogta fel és írta le ezeket az alkalmakat. Itt érkezünk el egyéniségének egyik legnagyobb ellentmondásához. Miközben többször is kijelentette, hogy nem tekinthető pénzsóvárnak, és ő a szegényekkel nagyon is nagyvonalú tud lenni — kézirata valójában nagyon is sokat foglalkozik anyagiakkal, s konfliktusai mélyén rendre pénzügyi természetű viták húzódnak meg: főleg javadalmi és párbérügyek. Vehemens fellépésének árnyékában visszatérően megfogalmazott védekezése - hogy neki erre képviselői fizetést is húzva nem is volt igazán szüksége, és csak utódai miatt harcolt — miszerint gyenge lábakon áll. Ráadásul később Bicskén is keveredett ilyen bonyodalmakba - igaz, az valóban akkor történt, amikor egy időre mandátumát veszítve képviselői fizetést nem kapott. A pénzsóvárság vádja alól tehát mentegette magát Griger, aki egyébként kétségkívül önreflexióra hajlamos és képes ember volt. Bűntudatban élt, imáiban irgalomért esedezett, közbenjáró imákra kérte a kötet lapjain keresztül utódait is - de gyengeségei természetére vonatkozóan vallomást nem tett, azok mibenlétét nem tárta a kései olvasók elé. Betegeskedései nyomán halálközelség-tudata volt, amely csak elmélyítette belső énjének e vetületét. A történész óvatosan bocsátkozik ítéletalkotásba a szerző jellemhibáiról, de kétségtelen tény, hogy Griger Miklós élete sorsfordulóin kissé hirtelen, mondhatni indulatból döntött. Ennek kísértése vélhetően folyamatosan üldözte. Talán kimondható az is, hogy a hiúságra is hajlamos volt. Kézirata - elsősorban annak díszítése, illusztrációkkal való felcicomázása - arról tanúskodik, hogy átlag feletti módon kívánta megörökíteni önmagát az utókor számára. (Hozzá kell tennünk: szerencsére, mert a közzétett forrás ennek nyomán lett gazdag.) 14 FORRÁSOK A SZÉKESFEHÉRVÁRI EGYHÁZMEGYE TÖRTÉNETÉBŐL V.
