Mózessy Gergely (szerk.): Lelkipásztori jelentések, 1924–1926 - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 3. (Székesfehérvár, 2009)

Lelkipásztori jelentések, 1924-1926

Lelkipásztori jelentések, 1924-1926 26b. Bodajk, 1925. Puli György plébános jelentése, 1925. december 31. 137/1925. Bodajki plébánia hivataltól Lelkipásztori jelentés 1925. évről Bodajkról. 1. /Az 1925. évben 58 családot látogattam meg. Múlt 1924. évben a református utcákban elszórtan lakó családokat, míg 1925. évben minden utcában tettem látogatásokat urak, iparosok és földműves kath. családoknál egyaránt; sőt, ahol szükségét láttam, többször is. Ennek köszönhetem, hogy a far­sangi napokban a legnagyobb számban járva a népszövetségi tagokat toboroznom sikerült. Mindenütt 7-8 perces látogatást végeztem - némely helyen többet is -, és érdeklődtem a családta­gok nevelése, valláserkölcsi állapota felől, járnak-e rendszeresen templomba, elvégzik-e szt. gyónásu­kat, milyen vallásos társulatokba vannak beiratkozva. Anyagi helyzetük felől is érdeklődtem, ami bi­zony most a nagy munkanélküliség folytán nem mutat örvendetes képet,61 mert sokan még aratási munkát sem kaptak! Mindezek daczára csodálom, s Isten kegyelmének, a buzdító beszédeimnek tu­lajdoníthatom, hogy a zord idők kivételével vasár- és ünnepnapokon az istentiszteletre járnak, s ka­rácsonyi, s különösen húsvéti szentgyónásukat lelkiismeretesen végzik, s havi, sőt kéthetenkénti gyó­nók is vannak. Az intelligens nők itt mind elvégzik szentgyónásukat, némelyek többször is. A kerületi papi gyó­nás [ok] és búcsújárások alkalmával a kisegítő papoknál hanyag gyónókat is lehet többet látni; kör­menetek, s más ájtatosságok alkalmával lehetőleg szépen jelennek meg. 2. /Nunc venia ad fortissimum!62 Bodajk búcsújáró hely lévén, erről is vagyok bátor röviden jelen­tést tenni! Évenként Áldozócsütörtök, Pünkösd előtti vasárnap, Pünkösdkor 3 nap, Szentháromság vasárnap, Kisasszony-, Mária neve ünnepén 2 nap, és Magyarok Nagyasszonyakor jönnek körülbelül 50 helyről búcsúsok. Az idén Áldozócsütörtökön, Pünkösd II. ünnepén, és Szentháromság ünnepén teljesen magam voltam, meg is feküdtem ezt hátszaggatás [sál] és 3 napi lázzal! Magyaralmás, Csákberény, Zámoly és Gánt 9 óra felé megérkeznek, de a közelből, de néhány év óta papot nem lehet látni, mindent magamnak kell elvégeznem! A nyári hónapokban a keresztény fürdő családok vallási tekintetben majdnem mind szép példá­val járnak elől, s Fehérvárról majdnem naponként jönnek ki igazi buzgó családok, kik ájtatosságu­­kat példaadólag elvégzik, azután fürdenek, du. erdőben kirándulást végeznek, estefelé hazautaznak. A búcsúsok nagyobbrészt ájtatosan viselik magukat, elvégzik ájtatosságukat, de vannak köztük többen, akik rossz szándékkal jönnek el, s lavottra63 és ivászatra használják fel a búcsújárást! Ezek Istennek fognak felelni! Bodajk, 1925. dec. 31. Nagyméltóságodnak Krban fia Puli György esppleb. 61 Az eredeti szórendet a közlésnél az értelmezhetőség érdekében megváltoztattuk. 62 Most térek rá a legerősebbre - latin. E szavakkal kezdődik Cornelius Nepos Datamesről irt életrajza. 63 A bohém Lavotta János (1764-1820) zeneszersző nevéből képzett szó, utalás a zenélésre, mulatozásra. FORRÁSOK A SZÉKESFEHÉRVÁRI EGYHÁZMEGYE TÖRTÉNETÉBŐL Ili. 71

Next

/
Oldalképek
Tartalom