Mózessy Gergely (szerk.): Lelkipásztori jelentések, 1924–1926 - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 3. (Székesfehérvár, 2009)

Lelkipásztori jelentések, 1924-1926

Lelkipásztorijelentések, 1924-1926 tó ügyet akarom ugyanis a házszenteléssel összefüggésbe hozni. Kihirdettem, hogy senki nem köteles adni, csak az, aki akar, és csak oda megyek, ahol kívánják. Már budakalászi plébános koromban lehetőleg úgy választottam meg az egyháztanácsot, hogy minden utca és minden foglalkozás képviselve legyen. És az egyháztanács volt azután az utca aposto­la. Bián is az volt törekvésem, hogy minden megmozdulás a hitközségi képviselőtestületből induljon ki. Egy évvel azelőtt egyik plébános jó barátom nagyot nevetett rajtam, hogy én bízom abban, misze­rint a nép föl tudjon emelkedni arra a fontos szerepre, ami neki a hitközségi életben feladata len­ne. Szerinte mégis csak könnyebb egy kegyúrral elintézni a dolgot, mint annyi kerékkötő emberrel tárgyalni. Igaz, hogy az előbbi sokkal kényelmesebb, de azt hiszem, hogy éppen ezért olyan érzéket­len a mi népünk minden egyházi üggyel szemben, mert erre soha rá nevelve nem volt. Sok keserű órát szerzett már az én hitközségi képviselőtestületem. Pl. legutóbb is a párok összeírásával kapcso­latban kértem őket, hogy a lélekkataszterhez szükséges adatokat is jegyezzék föl, és minden család­nál jegyezzék föl, hogy milyen újságot járat. Erre borzasztó lármában törtek ki, hogy mit gondolok én, ők csak nem fognak senkit faggatni, hogy milyen újságot járat. Hivatkoztam az egyházi rendelkezés­re, de még így sem sikerült őket meggyőzni. Kénytelen voltam az ügy érdemleges elintézését máskor­ra halasztani. Ez mindenesetre gyenge eredmény, de úgy érzem, ami nem sikerült most, majd sikerül máskor. Szomorú, hogy a falusi intelligentia ilyen hitközségi ügyekkel sohasem törődött és még most sem nagyon törődik; az egyszerű nép pedig minden erejét megfeszíti, nehogy az egyháztanácsba nad­­rágos ember is bekerüljön. Szándékom legközelebb egy háromnapos exercitium58 keretében ezeket a dolgokat megmagyaráz­ni és a szíveket az önfeláldozó munkára fogékonnyá tenni. Bia, 1925. december 31. Babies György lelkész 22. Bia, 1926. Babies György lelkész sajtójelentése, 1926. december 31. Kimutatás a Bia községbe járó napilapokról és folyóiratokról Folvószám A napilap vauv folyóirat címe fPéldányszám] 1. Nemzeti Újság 19 2. Úi Nemzedék 4 3. A Szív 15 4. Sonntagsblatt 4 5. Magvar Kultúra 1 6. Kath. Szemle 1 7. Hírnök és Máriákért 1 8. Magyarság 23 9. Magyar Újság 1 10. Budapesti Hírlap 2 11. Pesti Hírlap 17 58 Lelkigyakorlat - latin. 66 FORRÁSOK A SZÉKESFEHÉRVÁRI EGYHÁZMEGYE TÖRTÉNETÉBŐL III.

Next

/
Oldalképek
Tartalom