Mózessy Gergely (szerk.): Lelkipásztori jelentések, 1924–1926 - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 3. (Székesfehérvár, 2009)
Lelkipásztori jelentések, 1924-1926
Lelkipásztori jelentések, 1924-1926 188c. Tárnok, 1926. Pelczner Mihály plébános jelentése, 1927. január 14. % ad 7/1927. Tárnok Lelkipásztori jelentés 1926. évről. Az elmúlt 1926. évről mindjárt jelentésem elején általánosságban meg kell jegyeznem, miszerint híveim lelki életében az elmúlt év folyamán szemmel látható javulás volt érzékelhető. Ha a bűnbánat szentségének gyakori fölvétele a hívők lelki életének igazi fokmérője, úgy - hálával eltelve az isteni Üvözítő iránt - konstatálnom kell, hogy az itteni hívők - úgy a húsvéti szent időben, mint pedig Advent idején és egyéb más nevezetesebb alkalomkor — most már tömegesen járultak az Úr Jézus asztalához. Nemkülönben meg kell említenem, miszerint úgy vasár-, mint ünnepnapokon dicséretes módon hallgatják a szt. beszédet és tömegesen jelen vannak a szentmisén, úgyhogy nagyobb ünnepeken több méternyi körzetben töltik be a templom előtti teret, hogy az istenitiszteleten jelen lehessenek. Mikor tavai [y] Kegyelmes Főpásztorom rendeletére bevezettem a vasár- és ünnepnapi 8 órás deák magyar szt. misét, attól féltem, hogy eme új isteni tisztelet meg fogja majd ritkítani a 10 órai nagy szt. misén jelenlenni szokott hívők tömör sorait. Hála Istennek azonban az erre vonatkozó félelmem alaptalannak bizonyult. Leghőbb vágyam, hogy egy új, nagyobb templomot építhessek, erre vonatkozó tervemet azonban rombadöntötték a nemrég múlt zűrzavaros idők. A legújabb időkben azonban újra remélni kezdtem, biztosra vettem ugyanis, hogy a patronatussal lefolytatott és szerencsésen megnyert perből kifolyólag megkapjuk a váltság czímén kért 30 kát. hold szántót, amelyből jó gazdálkodás mellett 10-15 éven belül a templomépítésre vonatkozó reményem valóra vált volna. Aratás és szüret idején akad ugyan egy-két olyan vasárnap, amelyen kevesebben jelennek meg az isteni tiszteleten, ebből azonban kár volna casust535 csinálni, mivel vannak a községben elegen olyanok, akik egész héten másutt vannak elfoglalva, és csakis vasárnap tudják saját kis termésöket betakarítani. Általánosságban azonban dicséretet érdemlőleg végzik és teljesítik Isten iránti kötelességeiket, tisztelik az egyház szolgáját, betartják az egyház és állam törvényeit, ragaszkodnak hitükhöz, és - eltekintve kisebb-nagyobb köznapi botlásoktól - semmi nevezetesebb nagy bűnnel nem vádolhatok. Azaz - hogy igazat mondjak - itt sincs fény árnyék nélkül, egy-két év óta ugyanis azt tapasztalom, hogy a házassági fegyelem lazulóban van, a férjhez menendő lányok - mivel sokan vannak - több esetben könnyelműen kötnek házasságot, aminek szomorú következménye azután a még könnyelműbb elválás. Igaz, hogy az ilyen eset csak szórványosan fordul elő, de rosfsjz példát ád, mely ragad és rombol. Az itteni iskolai ügyre vonatkozólag jelentenem kell, miszerint a gyermekek oktatása - jóllehet az iskola községi jellegű, az óvoda pedig állami intézmény - teljesen katholikus szellemben történik. Úgy a községi iskolaszéknek, mint pedig az állami óvoda felügyelő bizottságának elnöke 32 év óta az alulírott lelkész. Úgy az iskolaszéknek, mint az óvoda felügy. bizottságának tagjai szintén kivétel nélkül katholikusok. A jelenlegi tantestület működése minden tekintetben teljesen kielégítő. Volt ugyan az iskolánál két nem kívánatos tanerő, ezek azonban 1926. szeptember l-[j]én eltávoztak a községből. A lelkész, amennyire azt elfoglaltsága engedi, a szociális tevékenységekből is kiveszi a részét. Harminc évvel ezelőtt megalapította a hitelszövetkezetet és a Hangya fogy. szövetkezetét, és hogy fönn535 Ügyet-latin, 430 FORRÁSOK A SZÉKESFEHÉRVÁRI EGYHÁZMEGYE TÖRTÉNETÉBŐL III.