Mózessy Gergely (szerk.): Lelkipásztori jelentések, 1924–1926 - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 3. (Székesfehérvár, 2009)
Lelkipásztori jelentések, 1924-1926
Lelkipásztori jelentések, 1924-1926 rácsonyi szentgyónás körül kettős jeget kellett törnöm. Először nehezen értették meg, hogy kétszer gyónjanak egy évben; ezt valahogy a hat év alatt mégiscsak sikerült kivívnom, ha még nem is mind, de 80%-a már karácsonykor is meggyónik a hívek közül. Csakhogy az elmúlt karácsony előtt éppen a legkeményebb tél járta. Hiába változtattam meg a gyóntatási időt, s áldoztattam meg őket szentmisén kívül, sokan elmaradtak, akik különben elvégezték volna. Jövőre kályhát állíttatok a sekrestyébe, s ott fogok gyóntatni hideg időben. Keresztség szentsége nélkül nincs egyetlen gyermek sem. Az utolsó kenet, illetve haldoklók szentgyónása s áldozása rendes körülmények között nem marad el. Ez csak esetleg hirtelen halálkor fordul elő. Abortus procuratus a materben nincs, mert egyetlen példa által a világi hatóságtól is félnek. Több panasz van azonban a filiában, pedig a cselédség az mind magyar. Gyanú merült fel egy bába ellen, de nem a községi bába ellen. Vegyesházasság nagyon ritkán fordul csak elő a községben. Ezzel szemben aztán már nehezemre esik, de nem térhetek ki előle jelentésemben: a gyakori gyónást s szentáldozást hat esztendeje már iparkodom minden erőmből felkarolni, s sajnos magam előtt is konstatálnom kell: szinte teljesen eredménytelenül! Hiába, valahogy e pontban a bánáti svábokkal közös tulajdonságot árulnak el, bár minden másban különböznek azoktól. Mármost 2 éve fordítottam a dolgon, hogy az iskolás gyermekeket minden hó első vasárnapján meggyóntatom s vezetem a szentáldozáshoz. Hogy feltűnőbb legyen, első vasárnapi szentáldozásukat a nagymise alatt végzik el a gyermekek, hogy a szülők s felnőttek lássák - emiatt a szentmisét 1/2 órával korábban tartom. És dacára minden buzdításnak: alig 1-2 csatlakozik a felnőttekből. Pedig sokszor kitérek szentbeszédeimben erre: eredmény alig valami! De nemcsak ez irányban volt meddő minden törekvésem, hanem - amin még jobban csodálkozom - hitbuzgalmi társulatokat, egyleteket sem lehet e községben életre hozni. Egyetlen az Élő rózsafüzér társulat az, amelyet nagy-nehezen újból életre tudtam támasztani. Valamikor alig volt férfi vagy nő, aki nem lett volna e társulat tagja a községben. Amikor idejöttem, már-már teljesen megszűnt. Látva azonban több visszaélést a tagoknál, bevártam az alkalmas percet, melyben feloszlatom a régit, s újból szervezem az előírásoknak teljesen megfelelően. És alig sikerült 4 rózsát összehozni, holott a kivándorlás előtt 15-20 rózsa volt már. Jelenlegi tagjai azonban buzgón végzik kötelességüket. Jézus szent Szívének társulatával már annyiszor megpróbálkoztam! Szentbeszédeket tartottam róla, minden előnyét kifejtettem, s mire tagokat gyűjtöttem, 1-2 jelentkezett csak! Az egyes családok felajánlását a legszentebb Szívnek minden erőmből be akartam vezetni; a szószékről megmagyaráztam, s minden családnak szívesen felajánlottam magamat, hogy készséggel végzem e lebilincselő szertartást - sajnos ez is nagyon elszomorított: egyetlen család sem jelentkezett. Most azonban külön-külön kezdem ez irányban az egyes családokkal a tárgyalást, mégis bízom, hogy így sikeresebb lesz. Olyan egyletekkel meg sem lehet itt moccanni, amelyekben esetleg tagdíj [van], vagy valamilyen anyagi áldozatot kell hozni! A sikertelenségbe nehezen tudtam belenyugodni, s azért kutatni kezdtem ennek oka után. Éppen azért még több jólelkű pietáshoz22 hajló hívemet megkérdeztem: miért nem jelentkezik a Jézus Szíve társulatba? Miért nem ajánlja fel családját magát a legszentebb Szívnek? Hiszen ez nagyon sok kegyelemmel van összekötve! Azt kaptam sorra válaszul: hát mi már öregek va-22 Kegyes lelkűiét. FORRÁSOK A SZÉKESFEHÉRVÁRI EGYHÁZMEGYE TÖRTÉNETÉBŐL III. 41
