Mózessy Gergely (szerk.): Lelkipásztori jelentések, 1924–1926 - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 3. (Székesfehérvár, 2009)

Lelkipásztori jelentések, 1924-1926

Lelkipásztori jelentések, 1924-1926 ímmel-ámmal, a hajadonok és ifjak szentségtörően, mert legnagyobb bűneiket, a hatodik parancsolat ellenieket készakarva elhallgatják, vagy azt mondják a gyóntatószékben, hogy az nem bűn, az termé­szetes dolog, de különösen a hajadonok, kik régen elvetették maguktól a szüzesség koronáját, hogy mindennek daczára koszorú alatt esküdhessenek, főbűneiket készakarva és rosszakaratúlag elhall­gatva szentségtörőleg gyónnak, áldoznak és házasságra lépnek. S midőn ezt szóvát tettem, emiatt még a plébános úr is kikelt ellenem, s a püspök úrhoz feljelentéssel fenyegetett, mit én mosolyogva fogad­tam, és könyörögtem, hogy csak tegye meg jelentését, sőt kényszeríttettem, mondván, már úgy sem vagyok szívesen Sóskúton. Szomorúan kell tapasztalnom, hogy a születések száma csökkenőben van, különösen a gazdák­nál, kik több gyermeket nevelhetnének; de mondják, minek az a sok kölyök; sőt a szegény zselléreket - kiknek a maguk becsületes házas életükben 8, 9, sőt 10 gyermekük van - kiröhögik és kigúnyol­ják, mondván: azért olyan bolondok, hogy annyit nevelnek, érteni kell a módját; ki fog annyi kölyök­kel bajmolódni. De volt is olyan lelkiismeretlen doktor, ki a magzatelhajtást pénzért végrehajtotta — az asszonyoknak chinint adott, hogy elmenjen a magzat -, aki kis kutyájával karján ment a betegekhez, s sokszor mondta, hogy többre becsüli kutyácskáját, mint a kölykeket (gyermekeket). S ez az orvos kálvinista lévén katholikussá lett, s Császka, kalocsai érsek költségén kitanította magát, s aztán ismét Kálvin vallását vette fel. Most eltaszította magától feleségét, kivel 15 évig élt, s az itteni postásnéval, egy özvegyasszonnyal összeállt, s új botrányt idéz elő. De én nem tudom, micsoda gyáva nép ez a sóskúti, hogy mindezt tűri és elnézi - no mert a nép is romlott, s így nem tűnik fel már semmi. Más helyen, ha ez előfordulna, már régen vagy az ablakait beverték volna, vagy legalább bekenték volna nem sza­gos493 dolgokkal, hogy kényszeríttették volna őt pusztulásra, elmenetelre. De hát Sóskúton mindent inkább szívlelnek, csak papot nem, aki az igazat úgy odamondja nekik, az ilyen nagy szálka az ő sze­mükben. Felpanaszolom a kántorúrnak viselkedését ellenem, ki csuhásnak titulál; ki sajnál engem, hogy 63 éves korom daczára csak káplán vagyok; ki minden felszólításom daczára fittyet hány a zsi­nati rendeletekre, s a gyermekeket nem tanítja egyházi énekre; ki még mindig zsarolja a temetések­nél a népet; ki minden temetésnél a háznál két éneket kornyikál, mintha egy nem volna mindig elég; ki a szertartások előtt ne adj Isten, hogy hozzám jönne megbeszélés végett, s azt tesz és énekel, amit akar. Felpanaszolom az ifjúság duhajkodását, korhelykedését, neveletlenségét, akiket nem lehet meg­szelídíteni, mert volt ugyan ifjúsági egyesület, de az is kimúlt, mint most a Kath. Kör is megszűnik. Beharangszóra494 nem mennek templomba, s midőn felszólítom, arczomba röhögnek, vagy mondják, én nem parancsolok nekik; a templomban az általam kijelölt helyet nem foglalják el, hanem a kórus alatt a sötétben a férfiak közt bujkálva rendetlenkednek. Felpanaszolom a hajadonok erkölcstelen vi­selkedését, hiúságát és pompaszeretetét. Mária-egyletbe akartam őket tömöríteni, de egy sem jelent­kezett, de legényekkel karonfogva még a pap előtt sem szégyellik magukat, neveletlenül röhögnek, va­dul tánczolnak, s a hatodik parancs betartása igen gyenge oldaluk. 4,3 Értsd: nem jó illatú... 494 Értsd: mise kezdetét jelző harangszó. FORRÁSOK A SZÉKESFEHÉRVÁRI EGYHÁZMEGYE TÖRTÉNETÉBŐL III. 399

Next

/
Oldalképek
Tartalom