Mózessy Gergely (szerk.): Lelkipásztori jelentések, 1924–1926 - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 3. (Székesfehérvár, 2009)
Lelkipásztori jelentések, 1924-1926
Lelkipásztori jelentések, 1924-1926 hatását abban láttam, hogy a húsvétra feltűnően sokan gyóntak, s vasár- és ünnepeken [sic!] mindig többen jöttek szt. misére. A buzgóság áldozatossá, a jótékonyságra hajlóvá tette őket. A Szt. Antal szegényei sokkal több segélyhez jutottak a perselyből. Húsvétra adakozásból elkészítették az új, értékes selyem hímzett kazulát egy és fél millió költséggel. Mikor pedig templomunk renoválásáról értesültek, általános öröm és lelkes elhatározásuk támadt, hogy készek a legnagyobb áldozatra. A tények igazolták, hogy igaz és benső az ígéret, mert 125 millió koronát áldoztak és boldogan szemlélték a díszes, szép templomot, egyben nagy hálával eltelve Nagyméltóságod iránt. Ugyanezen áldozatos szívvel viseltetnek katholikus iskolánk iránt, melynek fenntartására is 130 millió költséggel járultak. A templom javítás június 4-től szept. 6-ig tartott, és ezen idő alatt az iskolában volt az Istentisztelet, ahová szintén sokan jöttek el, és az iskola udvarát is megtöltötték. Szeptember 8-án volt a templommegáldás nagy ünnepség keretében. Tartottunk vallásos, hazafias ünnepélyeket sok hívő jelenlétében népművelő beszédekkel. A Kath. Körben három napilap és egy hetilap járt. A mai nehéz viszonyok ezt is befolyásolják, de már mutatkoznak a felélénkülés jelei. A kath. népszövetség is tartott ismeretterjesztő gyűlést, ahol a központi titkár (Borján17) is erősen szónokolt. A levente egyesületet a Kath. tanítók fogják irányítani. A mellékelt sajtókimutatás igazolja, hogy a kér. lapok jól prosperálnak. Négy vegyes vallású házasságban a reformatus reversalist adott. A kath. hívek nagy örömére és épülésére két családatya ref. felekezetből katholikussá lett. A hívek a temetőt is kegyeletes érzéssel gondozzák, ami vallásos érzületükről tesz tanúságot. Azelőtt ebben is sok kívánnivaló volt. Adventben meghívtam segítségül R Kázmér18 dunaföldvári szt. fér. atyát, akivel két hétig, naponként reggel öt órakor gyóntattunk. Ezren elvégezték karácsonyi szt. gyónásukat. A tanítók jól viselkednek és az adventben is a tanulókkal együtt gyóntak és áldoztak. A „Hangya”, melynek elnöke vagyok, egyre nagyobb tért hódít. Kath. naptárt is árusít. Községünkben csak a hét kocsmát nem lehetett még eleddig megkevesbíteni. Még megható, szép ünnepély volt Alsószentivánon az új harang megáldása. Alap, 1926. január 22-én Szabó Gyula esperes plébános 17 Helyesen: Borián Ferenc. 18 Rosmanith Kázmér OFM. 36 FORRÁSOK A SZÉKESFEHÉRVÁRI EGYHÁZMEGYE TÖRTÉNETÉBŐL III.