Mózessy Gergely (szerk.): Lelkipásztori jelentések, 1924–1926 - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 3. (Székesfehérvár, 2009)

Lelkipásztori jelentések, 1924-1926

Lelkipászlori jelentések, 1924-1926 híveim évenként egyszer gyűjtenek a központi oltáregyesület céljaira. Az elmúlt évben 60.000 ko­rona gyűlt össze. Híveim általában nem mondhatók vallástalanoknak. A forradalom és az ezt követő rossz gaz­dasági helyzet mindenesetre a hitéletre nem volt jó hatással. Sok-sok esztendőnek kell még el­múlnia, míg a lelkipásztor minden tekintetben kielélgítő eredményekre mutathat rá. Az idei esz­tendőben egy nagyobb szabású misszió megteremtésén fáradozom. Missió Pázmándon 1912-ben volt utoljára. Hogy eddig ez megvalósítható nem volt, nem rajtam múlott. Szerintem a missiót előbb elő kell készíteni. Ezideig ezen fáradoztam. A környéken megtartott missiók egyike-másika épjpj azért nem járt kellő eredménnyel. Az idei szt. évben remélem, hogy a tervbe vett missiónak meglesz az eredménye. 3■ Tanügyek Általában az elemi népoktatás ügye kielégítőnek mondható. Magam részéről éberen őrködöm az iskola felett. Nagy segítségemre van itt a község derék bírája és a községi jegyző is, kiknek e helyen őszinte köszönetét mondok. Az iskola anyagi és erkölcsi ügyeiben mindenkor kész segítő társaim. A politikai község ugyanis iskolafejnjntartó lévén; tőlük sok minden függ. Az elmúlt év­ben kérésemre egy pompás új tantermet állítottak fel, melyet nagy ünnepségek keretében, a ná­lam tartott kerületi tanítói gyűlés alkalmával szenteltünk fel. Ez a községnek sok milliós áldoza­tába került. De erre szükség is volt. Ma öt tanító és négy tanterem van. Itt jellemzésül etnlítem fel, hogy míg a község derék bírája mindenben segítségemre volt; addig a tantestület két tagja alat­­tomban ellenem hangolta a képviselőtestület és iskolaszék módosabb tagjait, akik távol is ma­radtak tüntetőleg az iskolaszenteléstől és azóta is neheztelnek rám. Igen sok jószándékom és tö­rekvésem hiúsul meg az ilyen intrikák miatt. A hitoktatásra káplánommal együtt lelkiismeretesen gondot fordítok. Húsvét előtt a gyerme­kekkel háromnapos lelkigyakorlatot tartottam, mely után a tantestülettel együtt végezték a szt. gyónást és áldozást. Idegen gyóntatóról mindig gondoskodom. Iskolán kívüli nevelés, úgynevezett népakadémiai előadások itt is vannak.Hetenként kétszer tartok, illetve tartunk előadást. Ez idő szerint a múlt évben 48 előadást tartottunk. Ebből a plébá­nos 24 előadást tartott. Van ifjúsági egyesületem is. Igen sokat fáradoztam velük, de a legújabban is intrikáltak és a tanulatlan ifjúság egy-két szájhőse útján meghasonulás és pártoskodás szellemét hintették el az ijjúság lelkében. Ez igen fájdalmasan érintett engem, ki az ijjúsági egyesületet Szt. Imre szellemé­ben és nem alacsony törekvések szellemében akartam vezetni. Általában a tantestület nem min­den egyes tagjában van meg az egyházi elöljárója iránti őszinte jóindidat. Pedig én rám nem mondhatják, hogy basáskodom. A hitbuzgalmi ügyeknél kellett volna emlytenem a házasságokat, Pázmándon a vegyes há­zasság elég ritka, inkább Vereben fordul elő. Kilenc év alatt csak egy esetben nem adtak reverzá­­list. Tisztán polgári kötés csak két esetben fordult elő, ez is nem szabad állapotban lévő egyének­nél. Azonban megígérte, hogy amint ez lehetséges lesz, egy házilag is egybekelnek. Elválásról csak egyesetről van tudomásom, kilenc év alatt, pedig kilenc év alatt 229pár kelt egybe. Közös háztar­tásban jelenleg egy hívem sem él. Három concubinátus fordult elő kilenc év alat, de ezek is egy­bekeltek egyházilag. Ni elmúlt évben született 79 gyermek közül egy volt törvénytelen. Ez a törvény­telen viszony is házassággal végződött és a gyermek utólag törvényesíttetett. A jegyesek hirdetésük ideje alatt oktatásban részesülnek. Általában e téren bajok nincsenek. Leányaink erkölcse kielégítő. 286 FORRÁSOK A SZÉKESFEHÉRVÁRI EGYHÁZMEGYE TÖRTÉNETÉBŐL III.

Next

/
Oldalképek
Tartalom