Mózessy Gergely (szerk.): Lelkipásztori jelentések, 1924–1926 - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 3. (Székesfehérvár, 2009)
Lelkipásztori jelentések, 1924-1926
Lelkipászlori jelentések, 1924-1926 [A] templombajárás nem elégít ki — jóllehet Nagyméltóságod mondotta nekem egyszer, hogy nem kívánhatom ezt szorosan tőlük. Nagy ünnepeken kicsi a templom, vasárnap tízszer annyi elférne még benne, mint amennyi jelen van. A pusztai misék eleinte vonzották őket. Ma már az iskolá[so]kon kívül 25-30 felnőtt a maximum. Már nem újság nekik, hétköznapi templomlátogatásról nem is szólok. Hajnali (adventi) miséken, a vasárnapi litániákon 15 a maximum. Ennek is fele iskolás gyerek. Részben érthető is: csak a helybeli puszta ráérő hívei jöhetnek hajnali misére is, meg litániára is, hiszen mind „hatalom alatt lévő emberek”. Mármost 4-5 iskolás gyereknek, 8-10 nagykendőbe burkolt anyókának kell katekezist tartanom. Hadd legyek e pontban is őszinte, Kegyelmes Uram, bizony igen kedvetlenül csináltam. A betű, az újság nem érdekli őket; a naptár egyedüli olvasmányuk. Újságot csak az intelligencia olvas, meg egy-két iparos. Eddig nehányan a „Bpesti Hírlap”-ot járatták, amint Rákosi átment a Pesti Hírlaphoz, ők is azt rendelték meg. Hiába kapacitáltam őket, [hogy] ne hozzanak szégyent a fejemre, kath. ember létükre zsidó lapot járatni - de hát ők szeretik Rákosi cikkeit. Tudtommal a plébánia területén a köv. lapok járnak: 5 drb. 1 1 Nemzeti Újság Új Nemzedék Új Barázda Föld Népe Szív Magyarság Bpesti Hírl. Pesti Hírlap Újság 1 2 2 2 4 1 (Scharfjakab bérlő) Áldozatkészség nem nagy: akinek volna, annak nincs pénze. A hitközség a seminariumra semmit se szavazott meg („nem az összeg, hanem az elv miatt” (?)). A hitközség helyi szükségleteire - nagy-nehezen - még csak adnak, de általános egyházi célra nem indíthatók meg. Ha megjegyzem még, hogy lopnak és vasárnap - ház körül, favágás, disznótor — dolgoznak, egyéb jelenteni valóm nincsen. Vagyok Nagyméltóságodnak Nagyhantos, 1927. jan. 4. Krisztusban engedelmes fia Szabó József h. plébános (Záradékként az esperes megjegyzése: „A seminaristicumot a jó plébános a 3 nagy ünnepi templomperselyből szeretné fedezni, amelyet eddig - nem tudom milyen címen - a pleb., kántor és egyházfi kapott. Erre nézve tőlem kér tanácsot. A magam részéről ehhez nem járidok hozzá, mert a persely jövedelme csak Nagyméltóságod engedélyévelfordítható más célra. Erről plébánost értesítettem, s egyúttal tudattam vele, hogy a seminaristicum kivetése ellen még Fiáth úr295 sem tiltakozhatik, akivel én magam fogok ez ügyben értekezni. Csöngedy Gyula esperes’’.) 295 Az 1901-ben elhunyt báró Fiáth Miklós főispánnak ekkor még két fia volt életben: Miklós és Ferenc. Nem tudni, az esperes melyikükre gondol. FORRÁSOK A SZÉKESFEHÉRVÁRI EGYHÁZMEGYE TÖRTÉNETÉBŐL Ili. 253