Mózessy Gergely (szerk.): Lelkipásztori jelentések, 1924–1926 - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 3. (Székesfehérvár, 2009)
Lelkipásztori jelentések, 1924-1926
Lelkipásztori jelentések, 1924-1926 3-1927 sz. 93a. Magyaralmás, 1926. Vibirál Lajos plébános jelentése, 1926. december 31. Magyaralmási rk plébánia hivataltól Lelkipásztori jelentés az 1926. évről. I. Lelki élet A magyaralmási hívek lelki életében az elmúlt év folyamán három kimagasló esemény történt. Az első a harangszentelés ünnepélye 1926. március 7-én, amikoris a kegyúr őnagyméltósága bőkezű adakozása (15 millió kor:) lehetővé tette, hogy mindkét hiányzó harangunk fölszentelésének ünnepét ünnepelhessük. Az ünnep fényének emeléséhez nagyban hozzájárult a Kegyelmes Nagyméltóságú Gróf Esterházy Móric úr és kegyelmes nejének megjelenése, amely egyszersmind első látogatásuk volt Magyaralmás községben, s viszont a község minden viselhetőt megtett, hogy szerény körülményei között is méltóan fogadhassa kegyurát, aki ezen látogatása alkalmával kegyes jóindulatáról és támogatásáról biztosította a községet. A második kimagasló körülmény időrendben a Megyéspüspök Úr Őnagyméltóságának látogatása, amely alkalommal —1926. május 7-én - 93 hívőnek adta fel a bérmálás szentségét. A haramdik említésre méltó esemény a gyermekek lelki életében történt a Szívgárda megalakítása. Nagyon nehezen ment, és sokáig húzódott, mert ebben is - mint minden az egyházi életben előforduló ügyeben - teljesen magamra vagyok hagyatva. Úgy, hogy a kántortanító - akinek állásánál fogva is kötelessége lenne segédkezni - nemcsak kihúzza magát, hanem rosszindulatot tanúsít. A gárdisták száma 50, s 1927 elején tartandó népmissio alkalmával lesz ünenpélyes felvételük. A hívek hitélete kielégítő. Meglehetős szorgalommal látogatják az Istenházát, húsvétkor különösen pedig karácsonykor nagy számban járulnak a szt. áldozáshoz. 4 állandó mindennapi áldozó van. II. Iskolaügy, nevelésügy A magyaralmási gyermeknevelés, tanítás nagyon alacsony fokon áll. Nagyon szánalmas helyzetben van, mert a mostani kántortanító nagyon hanyag és tehetségtelen ember a tanításra, de méginkább a nevelésre. Hosszú volna leírni mindazon okokat, amelyek ezen állításomat alátámasztják, azért csak a közelmúltban lejátszódott eseményt írok le, amely úgy a tanításban, mint a nevelésben eléggé jellemzi: 1926. dec. 22-én egy szülő, névszerint Horváth Gyuláné panaszt tesz nálam, hogy Ferencz nevű 6 éves kisfiát annyira megverte a tanító úr, hogy ágbyan fekvő beteg lett tőle, s ennek bizonyítására becsatolt egy orvosi bizonyítványt, amely igazolja, hogy a verés következtében 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett az illető gyermek. Ezen jelentés következtében kellő óvatossággal lefolytattam a vizsgálatot, és az esetről a következő képet nyertem: 1926. év december 22-én délután a tanító úr - mint az gyakran előfordul - elszedte az iskolásgyermekek régi újságpapírral beborított könyveit és irkáit, és azt a régi újságot olvasgatta egész délután, mely idő alatt a tanítás szünetelt. Miután a fegyelem is megszűnt, az iskolában zaj volt, és rendetlenkedtek a gyermekek. Miért is egy vigyázót állított ki azzal, hogy akit az kiszólít, nagyon megveri. Szegény fent nevezett kisgyermek volt az áldozat, akit egy másik gyermek hátára vetetett fel, és három ízben kegyetlenül elverte, úgy, hogy a fent orvosilag bizonyított sérelmeket szenvedte. 236 FORRÁSOK A SZÉKESFEHÉRVÁRI EGYHÁZMEGYE TÖRTÉNETÉBŐL III.
