Mózessy Gergely (szerk.): Lelkipásztori jelentések, 1924–1926 - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 3. (Székesfehérvár, 2009)

Lelkipásztori jelentések, 1924-1926

Lelkipásztori jelentések, 1924-1926 Híveim minden ügyes-bajos dolgaiban eljárok, igyekszem szt. Pál apostollal mindenkinek minde­ne lenni,141 s tapasztalom is híveim bizalmát, amelylyel [sic!] ügyeikben felkeresnek. A mostani ne­héz viszonyok között sikerült a gyárakban több embert munkába helyeznem, s most is nagyon sok fordul hozzám pártfogásért, hogy munkához jusson. Sajnos lelkipásztori látogatásokra kevés az időm, hisz reggel 6-tól este 10-11-ig majd minden­nap el vagyok foglalva, ép[p] azért egyes találkozások, kisebb összejövetelek, értekezletek alkalmával igyekszem pótolni, amit [a] látogatások elmaradása révén mulasztok. A jegyesoktatást rendesen tartom, a házasulandók is rendesen jönnek. Itt is rendesen az esti órá­kat kell felhasználnom, mert egész nap munkában vannak, s csak 1/2 8-8 órakor jönnek, de szíve­sen hozom az áldozatot, mert örülök, hogy eljönnek, s nagy figyelemmel és hálás köszönettel hallgat­ják az oktatást. A sajtót illetőleg fiúi tisztelettel jelentem, hogy minden lehetőt elkövetünk a kér. sajtó pártolásá­ra. Két ízben tartottunk a kultúrházban sajtóünnepélyt, amikor egyrészt az Új Nemzedék, másrészt A Nép érdekében folyt a propaganda. A Nemz. Újság, Új Nemzedék, Magyarság kb. 80-100 példányban (egyenként), a Szózat 30-40 példányban, Sonntagsblatt 50-60 példányban, a Szív újság 100-120 pél­dányban jár. Mivel az újságárusok, rikkancsok direct a nyomdából hozzák a lapokat, azért a lappéldá­nyokat pontosan ellenőrizni nem lehet. Egyet tudunk, hogy a Népszava olvasóközönsége nagyon meg­csappant. Nehézségek vannak az anyagiak körül. A község beszedi ugyan a kivetett iskolai és egyházközsé­gi adókat, de a szegénység és a nyomorúság oly nagy, hogy az elmúlt évben kivetett adókból 40 millió kor. körül behajtatatlan, s így sem a tanítók, sem a plébános, kántor, káplán stb. járandóságát kifizet­ni nem tudjuk. Eddig az 5% iskolai pótadóból fedeztük az iskola szükségletét, de ezen pótadót az el­múlt évben eltörölték, s így ezen jövedelemből eleve alig tudjuk iskolánkat fenntartani. Mert a lakos­ság általában szegény, a földek nagy részét, kb. 700 kát. holdat a kincstár kisajátította kikötő céljaira, úgyhogy földműves alig van; a gyárak, a kincstár terhére iskolaadó nem vethető ki a mi részünkről; az iparosság munka nélkül áll — s így az iskola terhe, amely évről-évre emelkedik, csak a község szegény lakosságára hárul. A lakosság nagy részének pedig még kenyérre is alig telik. A tantermeket is csak úgy tudjuk fűteni, hogy tekintettel a félnapos tanításokra, a tantermeket az áll iskolának is engedtük át, és ennek fejében az oly nagy megértéssel és jóindulattal működő Háray Gyula igazgató az áll. isk. fűtőanyagával fűtteti a mi iskolánkat. A beiratkozások alkalmával kevés gyermek jelentkezett a mi is­kolánkba, úgyhogy az áll. iskolába beiratkozott tanulókból utaltunk át növendékeket a mi iskolánkba, hogy a létszám meg legyen. Kér. esperes úrral tárgyaltam az ügyben, s kértem tanácsát, s ő legjobb­nak látná az iskola átadását, tekintettel arra is, hogy csak három osztályból áll, tehát csonka úgyis az iskola, s az áll. iskolai tanerők legalább is oly szelleműek, mint a mi tanerőink, sőt vannak köztük so­kan, akikben több kath. szellem lakik. Ezzel a gondolattal azonban nem szeretnék megbarátkozni, s kínlódunk, ameddig lehet. Az egyházközségi kötelességeknél hasonló nehézségek vannak. A nehézségek csak úgy fognak meg­szűnni, ha az egyházközség költségvetését a pol. község magára vállalja, s a járandóságokat a pénztá­rából kifizeti. És ez szociális szempontból is igen üdvös lenne, mert az egyházi adók behajtása a hit­életre is rossz hatással van, a lelkipásztori munkát is megnehezíti, és egyes demagógoknak egyház- és vallásellenes kirohanásokra ad alkalmat e munkáslakta községben.142 141 Vö.: 1 Kor 9,22. 142 A közlésnél egyes szám - többes szám egyeztetést végeztünk. FORRÁSOK A SZÉKESFEHÉRVÁRI EGYHÁZMEGYE TÖRTÉNETÉBŐL Ili. 119

Next

/
Oldalképek
Tartalom