Mózessy Gergely (szerk.): Lelkipásztori jelentések, 1924–1926 - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 3. (Székesfehérvár, 2009)
Lelkipásztori jelentések, 1924-1926
Lelkipásztori jelentések, 1924-1926 nál az Őrangyal társulat, mindkettőnél ugyancsak a Jézus sz. gyermeksége a múlt évben is serényen működött. A hó első vasárnapján műsor keretében ajánlják fel magukat a sz. Szívnek, s filléreiket öszszeadják missziós célokra, még a fornapusztai iskolában is. Közel 50.000 koronát küldtünk legutóbb a Kath. Gyermekvédelmi Központnak. A gárdistáknak Bukovics lelkigyakorlatot tartott. A nevelésben mutatkozó hiányokat nemcsak a havonként tartott tantestületi értekezleteken tárgyaltuk meg, hanem szülői értekezletek elé is vittük, amelyeken szülők és tanerők közösen leadták észrevételeiket, s az eljárási módot megbeszélték. Örömmel jelenthetem, hogy ennek folytán a szülők részéről több a ragaszkodás az iskolához, kevesebb a mulasztás úgy az elemi, mint az ismétlő iskolában, s ápr. végén az évek óta bevezetett ismétlő iskolások záróvizsgáját úgyszólván most már teljes számú tankötelesekkel tarthattam meg. S ugyancsak örülök, hogy ezek után ismétlő és idősebb ifjúságomból nagyon sokan járulnak a hó első vasárnapján a szentségekhez. Mindig súlyt helyeztem, de utóbbi években még inkább be[le]mélyedtem a jegyesek oktatásába. Sok hiányt tapasztalok, s egész világosan rámutatok a házasélet divatos bűneire. Érzem, hogy szükséges. Itt is, más alkalommal is hangsúlyozom, hogy [az] évi 60-70 születés 2600 hívő számához képest mégis kevés. Tettem ezt a k. nővér főnöknő fáradságával összegyűjtött circa 200 asszony-anya jelenlétében hosszabb, nem templomi beszédemmel is. A k. nővérek nagy segítségemre vannak. Hála Isten! Örülök, hogy a Kegyelmes Gróf úr154 jósága ittmaradásukat végleg biztosította. A szegényügy istápolását az Anyák Társulatából kiindult Sz. Szív Szövetséggel próbáltam meg úgy, hogy a múlt évben már 30 iskolás gyermeknek adhattunk ruhát téli időre, több öregnek ruhát és élelmet, néhány szemérmes szegénynek liszt-tej-pénz- és ruhában segítséget. Ezen krisztusi munkát szeretném állandósítani azzal, hogy a szervezetet bekapcsolni próbáltam a Szoc. Missió Társulat országos hálózatába. Bízom a sz. Szív segítségében! A kültag államsegélyezése csak júl. havában kezdődik. A Kegyelmes Grófné szintén velünk tart. Az iskolán kívüli oktatást Kath. egyesületeinkben bonyolítjuk le előadások, színdarabok és ének[ek] tanításával. Az eljövendő szoc. kültag, hiszem, hogy segíteni fog egyebek mellett tanfolyamok rendezésében is. Hogy kath. egyesületi életünk van, azért nagy hálával tartozunk a Kegyelmes Gróf Úrnak, aki lakás[sal], fűtés[sel] és világítással lát el bennünket, sőt napi- és folyóiratokat is járat nekünk. Ezen egyesületek közé beékelve vezetem az OKH helyi fiókját, mely súlyos erő kezemben. Sok megszorult csákvári, sőt gánti emberen segítettünk a múlt évben. Innen folyósított kölcsönnel sikerült legutóbb a Friss Újságnak itt újra felbukkant terjesztését megszüntetnem, amikor már 70-80 példányban terjesztették, bár inkább a protestánsok között. De hát ezeknek se való. Sajtónk mindig fontos volt előttem. Nem csak a sajtóvasárnapot használtam ki, amidőn különféle gyűjtési módozatokkal mindig, a múlt évben is tekintélyes összeget szedtem össze, hanem a jó lapok terjesztésével is. Még a háború végén is eladtunk vagy 100 példányt, ma még nem tudtunk felmenni 50-ig. Küzdők a Szabad Szó ellen is. Ez is befészkelte magát a Pesti Hírlap és Pesti Napló mellett, de javarészt csak protestáns családokba. Ennek tulajdonítom, hogy iparosaim közül nagyon sokan a forradalom óta még mindig távol vannak tőlem: iparos körükben a Pesti Hírlapot olvassák. Kegyelmes Püspök Atyám! Ez szűk képe csákvári pásztorációmnak [sic!], munkámnak, gondjaimnak, terveimnek. Ezek közé sorolom indifferensnek látszó napszámos híveimnek fokozottabb megnyerését, amit látogatásaimmal hiszem, hogy elérek; és a fornai cselédeknek bensőbb gondviselését, ami még függő kérdés. Nagy akadály a papi illetmények sürgetése is. A párbérszolgáltatások múlt évi 134 134 Esterházy Móric kegyúr. FORRÁSOK A SZÉKESFEHÉRVÁRI EGYHÁZMEGYE TÖRTÉNETÉBŐL III. 115