Mózessy Gergely (szerk.): Inter Arma 1944–1945. Fegyverek közt - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 2. (Székesfehérvár, 2004)
II. Dr. Bejczy Gyula püspöki titkár naplója
1945. február 18. Vasárnap. Reggel hét órakor elindultam az országúira, hogy időben Fehérvárra érkezzem. Hamar kaptam teherautót, s így kilenc órakor már Fehérváron voltam. A város a régi kihalt képet mutatja, mert igen közelről hallatszik a csatazaj. Tulajdonképpen ma értesültem arról, hogy Karcsi öcsém hősi halált halt. Vártak a táviratok, melyeket még december közepén adtak fel és Fehérvárra február 15-én érkeztek, amikor én Veszprémbe indultam. Karcsi nincs többé itt a földön. Milyen jókedvű tudott ő lenni! Mennyi életöröm volt benne, s most egy szörnyű bomba derékba törte ez[t] a fiatal, alig húsz és egynéhány éves életet. Többet nem találkozunk vele. Nyáron, ha hazamegyek, nem szoríthatunk többé kezet. Hiányzik nekem nagyon, mert bár voltak nézeteltéréseink, de tudom, hogy szeretett s bízott bennem, és én is szerettem. Mindig azt reméltem, hogy a Gondviselés szép sorsot tartogat számára, s most ilyen korán vitte el a háború. Ő is belekerült ebbe a pokoli malomba, mely millió és millió embert felőröl, csak azt nem tudjuk, miért? Isten veled, Öcsém! Isten Veled! Halálod hírére sírtam, mert szörnyen fájt a váratlan elválás. Legyen neked, a magyar katonának könnyű teher, puha pihenőhely az édes anyaföld. Te is megannyi társad azt sem tudjátok, hogy miért haltatok meg; és mi, akik még élünk, némán álljuk körül sírj aitokat, s attól félünk, hogy hiábavaló volt korai halálotok, hisz az ország nagy része ellenség kezén van, Budapest romokban, s az orosz horda egyre halad előre! Mit tartogat hát számunkra a Gondviselés? Napjaink meg vannak számlálva? De Ti, kik fiatal élteteket áldoztátok, mindent megtettetek, s legyen jutalmatok az Ég és a magyar élők örök hálája. Családi otthonunkban nagy rést ütött, öcsém, az eltávozásod. Félek átlépni otthonunk küszöbét, mert tudom, hogy Édesanyánkból halálod miatt igen szomorú, sokat síró asszony lett. Hisz annyira szeretett. Karcsi Öcsém, Isten veled! 1945. február 19. Hétfő. Magdolna toppant be ma hozzám Gyöngyösapátiból. Csomagot hozott és várnak haza, mondja, mert nagyon szomorúak Karcsi öcsém halála miatt. Megígérem, hogy hazalátogatok. Délután visszautazom Veszprémbe. Megérkezésem után azonnal engedélyt kérek a látogatásra. Megkapom. Püspök úrtól örömmel hallom, hogy a főispántól megígért engedményeket megkapták. 1945. február 20. Kedd. Ma magánügyeimet intéztem. A szemüvegemet hozattam rendbe. 1945. február 21. Szerda. Simon kanonok, püspöki helynöknél voltam, hogy megérdeklődjem, tettek-e a veszprémi püspök56 elfogatásával kapcsolatban valamiféle egyházi intézkedést. Püspökünk ugyanis értesíteni óhajtja a főispánt az excommunicatio-ról, amit magára vont. Simon helynök úr úgy mondja, hogy ők semmi egyházi intézkedést nem tettek, s ezért neheztel is rájuk Mindszenty püspök úr. Intézkedést azért nem tettek, mert így látták okosabbnak az egyházmegye szempontjából. A hercegprímás [és] a nuncius közbejárása semmit sem ért, és Szálasi nem fogadta az ez ügyben nála jelentkező Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapátot és b. Apor Vilmos győri püspököt. 56 Mindszenty József. 55
