Mózessy Gergely (szerk.): Inter Arma 1944–1945. Fegyverek közt - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 2. (Székesfehérvár, 2004)
II. Dr. Bejczy Gyula püspöki titkár naplója
ezeknek a nőkről? De nem csak ők vadultak el, hanem más nemzet fiai is lezüllenek. Legutóbbi bodajki utazásunk alkalmával mondotta el a plébános, hogy több környékbeli községből származó leányt kezel a bodajki orvos, akiken német katonák követtek el erőszakot. Egy 16 éves zámolyi leányt otthonáról elcipeltek német SS katonák. Az anyja nem engedte el egyedül, hanem elkísérte. Amikor odaértek a katonai szállás ajtajához, az anyát a katonák lelőtték, s a leányon ott az anya holtteste közelében követtek el erőszakot. A lezüllés, elvadulás milyen szörnyű példája ez az eset, melyhez hasonló az orosz katonák esetében természetesen számtalanszor akadt. De mint láttuk, a németek is erőszakoskodtak, s erre a háború, a front adott nekik kedvező alkalmat. Csúnya dolog a háború. Feljegyzem a kis Tihor Zsuzsika esetét, akit karácsonyeste lőtt le egy orosz tiszt, mert aló éves gimnazista leány nem akarta átadni magát.' A háború elvadítja az embert. Lesz-e még Gyertyaszentelő Boldogasszony, amikor az Egyház szabadon hallathatja szavát az erkölcs és lovagiasság érdekében? Ma egész nap repülőről bombázták a várost. Egy bomba az udvarunkra is esett. Más kárt nem okozott, csak egy szép hársfát tépett ki. Budapesten a harc még mindig folyik. Berlintől állítólag 70 kilométerre vannak az oroszok. Ma ismét volt alkalmam és levelet küldöttem haza. Ez immár az ötödik, remélem egyiket-másikat megkapják, s így tájékozódnak némiképp helyzetünkről. Mert a front mögötti országrészeken szörnyű propaganda folyik. Most jött vissza Vas megyéből (Rum) dr. Pásthy Antal theol. tanár, és mondja, hogy arrafelé úgy tudják, hogy Székesfehérvár lakosságát vagy kiirtották, vagy Szibériába hurcolták. Az ottani hír szerint csak hat ember maradt meg. Bár nem sok jót mondhatunk az oroszokról, az ilyen propaganda mégis lelkiismeretlenség, hisz igen sok hozzátartozónak okoz kínos gyötrelmeket. 1945. február 3- Szombat. Reggel korán - négy óra után - arra ébredtünk, hogy aknával erősen lövik a várost. Úgy látszik újabb harc indul. A német katonaság még nyugodtan a városban van. Tegnap azt mondotta egy német tiszt, hogy nem adják fel a várost. Mindenkiben az a vágy él, bárcsak ne jönnének vissza az oroszok. Az ágyúzás zaja már nem izgat bennünket. Megszoktuk. Szinte üres lenne életünk e nélkül. Hanem az orosz katonát - ezt az emberi külsőben járó sajnálatos állatot - nem óhajtja viszontlátni senki. Ismerek olyan iparost, aki az első orosz megszállás kezdetén lelkendezve hirdette, hogy új világ, jobb élet születik az oroszok bevonulása nyomán, s most mégsem várta meg az esetleges második megszállást, hanem feleségével és kisgyermekével elmenekült. Lenin jót akarhatott, Stalin szándékának nemességét sem vitatom, de a valóság azt mutatja, hogy állati csorda lett vezényletük alatt Oroszország népe. A magyarság viszont meggyőződhetett, hogy nem lelkére szabták a bolsevista életformát. Annál sokkal nemesebb fajta a magyar, hogy az állati nívó alá tudjon süllyedni; s ezért nem is féltem ezt a népet az elbosevizálódástól. Nekünk kétezer éves keresztény és ezeréves magyar eszményeink vezérletével kell megújulnunk, hogy őszintébb lehessen a magyar összefogás, és minden segítséget érdemlő találhasson segítő, ajnározó [sic!] magyar kezet. Amíg e sorokat írom, egyre beszélnek a fegyverek. Az ágyúk és aknák hangoskodása megszűnik, s ezekben a szünetekben nem áll le a gépfegyver locsogó szája. Kemény harc folyik 47 47 Az esetre vonatkozó megjegyzések a Székesfehérvár-Felsővárosi Plébánia halotti anyakönyvében (83-84/1944.): „Egy orosz katona akarta az óvóhelyen anyja öléből rabolni. Zsuzsika ellenállt, a részeg orosz lelőtte”; és „Kovács [Sándor] házmester méltatlankodott Tihor Zsuzsika agyonlövése miatt. Ezért az orosz katona őt is lelőtte.” Mindkettőjüket ideiglenesen a Havranek utcai állami bérház udvarán temették el. 45
