Mózessy Gergely (szerk.): Inter Arma 1944–1945. Fegyverek közt - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 2. (Székesfehérvár, 2004)

IV. Plébániák jelentik

Szolgaegyháza [Szabadegyháza] Nagy György lelkész jelentése, 1945. július 3- (SzfvPL N0.4558B - 521/1945, kézírásos) Nyomtatottfejléc: ROM. KÁT. PLÉBÁNIA HIVATAL ZOLGAEGYHÁZA (FEJÉR M.)226. Szolgaegyháza, 1945. július 3-19- szám 1945. Tárgy: Jelentés az Egyházközség háborús veszteségeiről Kegyelmes Püspök Atyám! A háborús front következtében az amúgy is szegény egyházközségünknek súlyos vesztesé­gei vannak. Legnagyobb veszteségünk az épülő templomnak új, még be nem rakott ablakai. Bevonulás alkalmával az új templom bezárt sekrestyéjéből kiszórták őket. Legnagyobb része összetörött. A megmaradtakat magam hordtam fel lakásom padlására, de sajnos azt is dara­bokra törték. Az épülő templom falában és tetejében nem történt baj. A templom előtt lévő nagy keresztet aknatalálat érte, csak alapja maradt meg. Templomiskolánk is nagyon megrongálódott. Csak a falak és a tető maradt meg. még a padlót is fölszedték. A templomfelszerelést házaknál helyeztem el, csak az oltár és a sekres­tyeszekrények maradtak ott. Sajnos ezeket mind eltüzelték. A templomfelszerelés hiányzó darabjaiból már jelentést csatoltam a kérvényünkhöz csatolt leltárban. A helybeli vezetőség és a hívek segítségével hála Istennek a templomiskolánkat rendbehoztuk. Virágvasárnap óta zavar nélkül folynak az istentiszteletek. Lakásomat egy hónap múlva a bevonulás után kénytelen voltam elhagyni. Távollétem alatt többször feltörték. Ha maradtam volna, mindenem elpusztul, így is nagyon soka veszte­ségem [sic!]. Az iratszekrényt egyik betörés alkalmával összetörték. Sok irat elpusztult, de az anyakönyvek és fontos iratok megmaradtak. Egyik tanító családnál kaptam egy szobát, az volt a templom is. Lakásom nagyon megrongálódott. Kibontották a falát és fürdőnek hasz­nálták. A melléképületeket tönkretették. Hála Isten, a hívek segítségével lakásomat sikerült rendbehozni, így már május óta ismét benne lakom. A felsőpusztai kápolna berendezése szintén elpusztult. Csak egy kehely és miseruha ma­radt meg. A zichiújfalui [sic! ] kápolna berendezéséből szintén csak pár darab maradt meg. A volt üz­lethelyiségben tartjuk most a szentmisét. A hívek áldozatkészen sietnek a templomot támo­gatni adományaikkal. Eddig már 7000 pengőt adtak össze. Felszentelt kezét csókolja Krisztusban alázatos fia: Nagy György lelkész Tabajd Varga Lajos lelkész jelentése, 1945. június 3- (SzfvPL N0.4574A- 318/1945, gépelt) 6/1945 Tárgy: Tabajdi Egyházközség beszámolója. Főtisztelendő Egyházmegyei Hatóság! A körlevélbeni kérésnek eleget téve a következőkben foglalom össze Egyházközségemben történt eseményeket a felettünk elvonuló háborúval kapcsolatban: 226 Hivatalosan csak 1949-ben emelkedett plébánia rangra. 265

Next

/
Oldalképek
Tartalom