Mózessy Gergely (szerk.): Inter Arma 1944–1945. Fegyverek közt - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 2. (Székesfehérvár, 2004)
IV. Plébániák jelentik
Plébánia épület teljesen kifosztva, de a kár már kijavítva, amit az egyházközség végzett. Hogy engem kifosztottak a három hónapos hosszú és nehéz nappalok és éjjelek, hisz minden nap történelem volt, lesoványítottak, anyagilag tönkretettek, de lélekben ép és töretlen maradtam, miért örök hála a segítő Szűzanyának. Néha volt olyan idő, mikor a létszám 104 volt és heteken keresztül konyhámról 29-en éltek rendesen; vagyis élelmeztem az oroszok rendkívüli és gyakori kosztoltatásán kívül. Kegyuraság földjét teljesen felosztották. Templom és plébániaiak anyagi fenntartásának kielégítésére 100 hold földet igényeltem a Földosztó Bizottságtól. Arról értesültem, természetes nem hivatalból, erre a célra 60 kát. hold földet utalt ki a bizottság Kegyuraim, a Székesfehérvári Főtisztelendő Káptalan Ödönmajori birtoktestéből. Etyeken, 1945. május 15. Tőke István esp.plébános Etyek Tőke István esperesplébános jelentése, 1945. május 15. (SzfvPL No.4524 - 358/1945 sz. csomóban, gépelt) Gépelt fejléc: Etyeki Plébániai Hivataltól 21/1945 Jelentés bot[ puszta |i kápolnáról Főtisztelendő Egyházmegyei Hatóságnak! Székesfehérvár Metternich hercegi uradalom boti pusztáján álló ősrégi kápolnáról, mely állítólag XIII. századból származik és a boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen fogantatásának tiszteletére benedikált [,..]140, tisztelettel az alábbiakat jelentem: Utolsó szentmisémet kápolna búcsúja napján, december hó 8-án mondottam, azóta a kápolna Isten-tisztelet megtartására teljesen hasznavehetetlen állapotban van. A december 7-én kezdődő sáncárok-ásások közvetlenül a kápolnánál húzódnak el. A tél folyamán melegedő helynek tekintették az átvonuló csapatok, így teljesen feltüzelték a padokat, kórust, annak lépcsőzetét, képeket, teljesen tönkretették a múlt évben hívők adományából vett harmóniumot. Teljesen használhatatlan. A hosszas front, mely itt kiürítéssel is kapcsolatos volt, egész március 31-ig tartott. Eme hosszas és nehéz idők alatt a kápolna belső része nemcsak az átvonuló katonaságnak, hanem azok lovainak is szolgálatára állt. Mit a másfél méteres piszok, törmelék, vakolat állati és emberi hulladékok igazolnak. Kápolna egy hatalmas belövést is kapott déli oldaláról, mi az ajtókat azoknak tokjait, oltár előtt lévő pálos szentszobrokat is megcsonkította. Oltárkő teljesen összezúzva hevert a szenny között. Teljes felszerelés megsemmisítve, úgy a kápolnában, mint a vele kapcsolatos sekrestyében. Eme szép kápolnának helyreállítása nagy gondot okoz, mert a kápolna kegyura birtokát teljesen felosztották, így nehézségekbe fog ütközni a földet igénylők arra leendő rábírása, hogy a kápolna anyagi fenntartásáról is gondoskodjanak. Helyi bizottságnál bejelentettem, eme igény jogos voltát, kérelmem elutasítva fellebbezés alatt van. Egyenlőre képtelen vagyok - anyagiak hiányában - az Isten tisztelet helyéül használni. Arra kérem szeretett Főpásztoromat, hogy így míg a kápolna használhatatlan havonként fönt a kápolna előtt tábori 140 Felesleges szóismétlés kihagyva. 146