Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 7-8. szám - Balázs Imre József: Avantgárd, emigráció, női alkotók: a felejtés struktúrái (Eppinger Weisz Margit és Madeleine Kemény Szemere)
11 Balázs Imre József Avantgárd, emigráció, női alkotók: a felejtés struktúrái Eppinger Weisz Margit és Madeleine Kemény Szemere Az elmúlt évtizedben egyre több publikáció jelenik meg az avantgárd női alkotóiról ‒ ezeknek a műveknek visszatérő aspektusa, hogy vizsgálják a női szerzőkre vonatkozó kanonizációs stratégiákat, rámutatva ugyanakkor a formák és műfajok határainak rendszerszintű átlépésére e szerzők munkásságában.1 Kifejezetten a magyar avant gárd irodalom- és művészettörténeti integráltságát tekintve is felismerhető a befogadási folyamat megkésettsége, részlegessége, összességében periférikus volta. Az okok összetettek, ezek tárgyalása nem jelen esszé feladata ‒ fontos azonban megállapítani, hogy a jelzett recepciós helyzetben a női avantgárd alkotóknak máris kettős, a társadalmi nemből és a nonkanonikus, kísérleti poétikából eredő marginalizáltsággal kell szembesülniük a történeti narratívákban, ahhoz hasonlóan, ahogy erről Susan Rubin Suleiman beszél Kettős margón című tanulmányában. 2 Ezekhez a szempontokhoz har madikként a térbeliség szempontja is hozzájárul: a huszadik századi magyar kultúra ‒ nem egyedüliként természetesen a közép-kelet-európai nagyrégióban ‒ e kultúra extraterritoriális rétegével is küszködik: az emigráció kultúrája, akárcsak az „utódállamok” magyar kultúrája, nem magától értetődő jelenlét a magyarországi összefoglaló kézikönyvekben. A diaszpórában élő magyar származású alkotók újraintegrálása a magyar köztudatba sokszoros nehézségekbe ütközik, az emigráns női avantgárd művészek esetében tehát elmondható, hogy bizonyos értelemben akár háromszoros marginalizáltságot kell legyőzniük ahhoz, hogy az életművük befogadását inkább az emlékezés, és ne a felejtés jegyében közelíthessük meg. Az alábbiakban két olyan magyar női alkotó élettörténetéből indulok ki, akiknek a munkássága a nemzetközi kulturális hálózatokban több nyomot hagyott, mint a magyar közegben. Madeleine Kemény Szemere és Eppinger Weisz Margit egyaránt a nemzetközi avantgárddal kapcsolatba kerülő művészek. Ebben az esetben nem írókról, hanem képzőművészekről van szó, írásom implicit állítása ezzel összefüggésben az, hogy a felejtés mintázatait maguk az éles diszciplináris elkülönítések (irodalomtörténet vs. művészettörténet) is meghatározzák. A korszak művészeti hálózataiban az írók és képzőművészek gyakran sokkal szorosabb ▼ 1 A teljesség igénye nélkül: Whitney Chadwick: Women Artists and the Surrealist Movement . Thames and Hudson, London, 2021 (második, bővített kiadás); Anna Watz (ed.): Surrealist Women’s Writing. A Critical Exploration . Manchester University Press, Manchester, 2020; Földes Györgyi: Akit „nem látni az erdőben”. Avantgárd nőírók nemzetközi és magyar kontextusban . Balassi, Bp., 2021 2 Susan Rubin Suleiman: Kettős margón. A nőírók és az avantgárd Franciaországban . Orpheus 1993/2‒3. 78.
