Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 9. szám - Biernaczky Szilárd: A Manasz kirgiz hőseposz
135 vállalkozásként az óangol Boewulf magyar változatát (1994). Felzárkózott ugyanakkor a hiányzó magyar nyelvű eposzszövegek létrehozásában tevékenykedő kiadók közé az Eötvös József névre hallgató könyvműhely is néhány fontos óeurópai szöveg magyarításának közzétételével (lásd: francia Roland-ének , 1996, Chrétien de Troyes: Az oroszlános lovag , 1998, spanyol Ének Cidről , 2002, középkori német Kudrun , 2007). De a világ eposzainak magyar nyelvű hozzáférését tekintve az akkor még létező Európai Folklór Intézet és a L’Harmattan Kiadó összefogása tette fel a koronát több mint féltucatnyi kötet megjelentetésével (lásd: azeri Köroglu , 2008, azeri Dede Korkut , 2008, oszét Nartok, 2009, Osztják hősénekek , 2010, perzsa Oguz kán , 2010, latin nyelvű germán Erőskezű Valter története, 2010, mordvin Masztarova , 2010, mongol Bum Erdene, 2010, udmurt Dorvizsi, 2012). Kár, hogy ez a hatalmas lendület abbamaradt. Most viszont új meglepetéssel szolgált egy szerzőpáros: az orientalista Somfai Kara Dávid és a sokféle előképzettséggel rendelkező Csáji László Koppány ugyanis ismét köz readta a kirgiz Manasz eposzt. Ismét, hiszen egy válogatás már az említett Európa-féle sorozatban megjelent Bede Anna fordításában, Kőhalmi Katalin előkészítésében és utószavával. Az eredetileg igen nagy terjedelmű szövegből azonban a régi kötet kb. 4000 sort tett közzé, szerény válogatás formájában. (Csak zárójelben említjük, hogy az egyébként elsősorban zoológus Almásy György már a múlt század elején magával hozott ázsiai útjáról Európába egy kirgiz énekmondót, úgynevezett akint, Turgan Bezdikjánt, akinek segítségével folytatta a helyszínen megkezdett kirgiz nyelvészeti kutatásait, kidolgozta a keleti török nyelvek nyelvtanát, felmutatva azoknak a törökországi török nyelvtől való eltéréseit, s megkezdte a kirgiz népi eposz, a Manasz lefordítását, melynek azonban csak egy része készült el.) Említett szerzőpárosunk viszont az új publikációban immár 18 570 sort készített elő kiadásra. És a belső ázsiai (altáji és török) nyelvekben és kultúrákban rendkívüli járatossággal bíró Somfai Kara a magyarul közreadott szöveghez szinte monográfia méretű jegyzetanyagot (255–372. old) függesztett, amely nagy értékű információkkal szolgál az igényesebb olvasók számára. A Manasz eposzban kirajzolódó történet, amely a kirgiz nemzeti identitástudat legfőbb forrása, feltételezések szerint történelmi eseményeken alapszik, keletkezésének idejét illetően igen eltérő elképzelések léteznek (a 7. századtól a 18. századig bezárólag). Ami a terjedelmét illeti, az interneten félmillió versszakról is olvashatunk, viszont Paul Zumthor emlékezetem szerint csak 300 ezer sorról tud. Tény tehát, hogy a mostani változat sem teljes, jóllehet mégis teljes képet nyújt. Ugyanis a mostani válogatás, ha igaz, minden lényeges epizódot magába foglal. Hiszen, amint Lőrinc Lászlótól a mongol eposszal kapcsolatban már megtudhattuk, e hatalmas terjedelem igazából azonos struktúrájú, ismétlődő epizodikus variánsok gazdag sorozatából épül fel. De hadd idézzük a kiváló szakértő sorait: „A kirgiz nép a közép-ázsiai dzsingiszida utódállam, a Csagatáj Birodalom – ennek keleti felét nevezték perzsául Mogulisztánnak, azaz Mongolországnak – nomád török nyelvű csoportokból alakult ki a mongol uralom lehanyatlásával a XVI. században. Az északi kirgiz törzsek közt főleg az Iszik-köl tó és a Talasz folyó vidékén máig nagy hagyománya van Manasz története mesélésének. Manasz mitikus hős, aki a kirgizek szerint népét a mandzsu dinasztia és az ojrát-mongolok fogságából kiszabadította, és az Altájhegységből mai hazájukba, a Tien-san (kirgiz nyelven Ala-tau) vidékére vezette. Manasz a mandzsukkal vívott harcok során vesztette életét, és a hagyomány szerint a Talasz szent
