Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 3. szám - Rigó Róbert: A Forrás – ahogy én látom
138 2013 májusában a vele készített 16 oldalas interjú. Három évvel később, 2016. október 15-én Tóth István is elhunyt. A Pista bácsitól kapott bekeretezett fekete- fehér fotó most is itt van velem szemben a falon, amikor ezeket a sorokat írom. A fiával, Apáti-Tóth Sándorral a közelmúltban készítettem interjút Pista bácsiról és az ő művészetük közötti kapcsolatról, 2018-ban jelent meg, és azóta Sándorral is kapcsolatban állok, a 70. születésnapjára készített album végén olvasható a vele készített interjú, ez a Forrás ban is megjelenik, az ő egyik fotója is itt van a lakásunkban. Ezek az interjúk úgy vélem, hogy az interjúalanyok élete, életműve egy részéne k összegzéseképpen is hasznosak, az internetes keresőoldalak is hozzák ezeket, és számos hivatkozás van rájuk. A Forrás négy tematikus dupla szám á nak voltam vendégszerkesztője, ezek jelentették a legnagyobb kihívást, feladatot. A munka menete rendszerint az, hogy egy évvel korábban kialakul a tematikus szám témája, ezt követően készítek egy koncepciót a szám tartalmára, szemléletmódjára, szerzőire vonatkozóan, amit egyeztetünk a szerkesztőségben. Az ősz folyamán fölkérem a szerzőket a téma megírására, illetve az interjúk készítőit az adott interjúalannyal az interjú elkészítésére, leírására. Az írások leadásának határideje március idusára szokott esni, természetesen a szerzők többsége több-kevesebb időt csúszik (kivéve Gyáni Gábort, aki mindig leadja határidő előtt az írását), az írások begyűjtése, átolvasása, véleményezése, esetle ges korrigálások kérése – mindez, a szűkülő nyomdába küldési határidő miatt, egyre feszesebb munkát igényel. A szerkesztés egyik legizgalmasabb része a beérkezett írások alapján a szám szerkezetének, az írások sorrendjének, az interjúk és képek helyének a meghatározása, amit nagy rutinnal elsősorban Füzi László főszerkesztő szokott elvégezni, de közösen is átbeszéljük az elképzelését. Jó érzés ezek után kézbe venni a nyomdából frissen érkező lapot. Az első ilyen tematikus szám a 2012-es volt, ami Kecskemét kulturális intézményrendszerének fejlődéséről, az új intézmények megszületéséről szólt a hetvenes, nyolcvanas években. A szám ötlete már jóval korábban megfogalmazódott Füzi László és Pintér Lajos fejében, és éveken át mond ogatták, hogy ezt meg kell csinálni, de erre az időszakra esett a doktori értekezésem megírása és leadása is. 2011-ben leadtam, ősszel megvédtem az értekezésemet, és ezzel párhuzamosan már dolgoztunk a számon. Az 1969 és 1989 közötti húsz esztendő alatt 20 új kulturális, művészeti és tudományos intézmény jött létre Kecskeméten, ennek a történetét dolgoztuk fel az egykori alapító intézményvezetőkkel, politikusokkal, a kezdeményezések támogatóival. Ez a szám 22 interjút tartalmaz, azt gondolom, hogy a korszak megértésének nagyon fontos dokumentuma született meg az elkészítésével. Ezen időszak számos meghatározó szereplőjével beszélgettünk, ma is nagyon impozáns azoknak a névsora, akik megszólaltak a lapban, sajnos azóta Mező Mihály volt városi tanácselnök és Szekér Endre irodalomtörté nész is elhunyt. Ezzel a munkával párhuzamosan jött létre a Kecskeméti Főiskola Pedagógusképző Karán működő Hely- és Családtörténeti Kutatóműhely. A koncepció kidolgozásába és az interjúk elkészítésébe bevontam Sági Norberta és Kriskó János kollégáimat, és a jól működő közös munka eredményeként megszületett a kutatóműhely ünk is, melynek keretében számos más kutatás és