Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 1. szám - Beke József: „Fénylik mint nap, sajog mint arany”
76 Beke József „Fénylik mint nap, sajog mint arany” 1 E kis idézet két megállapítása közül a második ma már értelmetlennek tűnik. De régi nyelvünkben bizonyára értették, mert egy valahai ismeretlen költő alkotásában így találta Arany János, s a sajog igének ez a ma már elavult, ’ragyog, csillog, fénylik’ jelentése annyira megtetszett neki, hogy műveiben kétszer is ebben az értelemben használta. S ha így használta, bizonyára oka is volt rá. Vajon mi vezethette tollát, amikor a sajog szavunknak ezt a régen elfelejtett értelmét feléleszteni kívánta? A válasz kiderül a költő egyik leveléből. Tudjuk, hogy amikor a költő egyik legnagyszerűbb balladáját, a Tetemre hívás t elkészülte után hamarosan egyik barátja, Szász Károly a Kisfaludy Társaság ülésén felolvasta, a jelen lévő költők és irodalmi szakemberek között azonnal vita alakult ki a szöveg egy-egy kifejezését illetően. Ezen a remekművön a kor olyan elméi folytattak vitát, mint Greguss Ágost és Lehr Albert. Hát még a költői nyelv magasabb régióiban kevésbé járatos olvasók mennyi kérdőjelet tehettek ennek a nagyszerű balladának homályos részei, egyes szavai mellé! Az egyik vidéki úrhölgy, aki szavalás céljából alaposan meg akarta érteni a Budapesti Szemlé ben frissen megjelent verset, vette is a bátorságot, és levélben érdeklődött Arany Jánosnál a balladában előforduló némely kifejezés helyes értelmezéséről. A költő válaszleveléből tudjuk, hogy az illető hölgy sajtóhibának vélte például ebben a sorban az első szót: „Állata őrzeni négy alabárdost” . A költő udvarias válaszában így világosította föl az érdeklődőt: „Állat régiesen épen azt teszi mint állít (mint fogat, befogat ) s nem sajtó-hiba.” (Arany korában ez elég lehetett, ám hogy ma is teljesen világos legyen: az állata múlt idejű alak: állított .) Aztán még hozzátette költői felfogásának, ars poeticájának egyik fontos alapelvét: „A régies tárgyat régies nyelv emelni szokta.” 2 Ennek megfelelően Arany a múltban gyökerező, történeti témájú műveiben általában arra törekszik, hogy a régi világ hangulatát a múltbeli nyelv kifejezéseivel is érzékeltesse, vagyis tudatosan archaizál. Ez a módszer voltaképpen azt jelenti, hogy lényegesnek tartja a téma és a megfogalmazás, a történelmi tárgy és a múlt nyelvi világának kifejezésmódja közötti művészi harmónia megteremtését alkotásaiban. Arany a történeti tárgyú műveihez nemcsak eseményeket, személyeket keresett a régi magyar történelem lapjain, hanem szavakat, kifejezéseket is, amelyek szinte hitelesítik az eseményeket és a személyeket, ezáltal mintegy megszólaltatja a múltat. Természetes tehát, hogy például a hun-magyar mondavilágba kalauzoló műveinek egyik kiváló darabjában, a Buda halálá ban bőségesen alkalmaz olyan szavakat, amelyek a magyar nyelvi múlthoz tartoztak, s megértésükhöz ma már értelmező magyarázat szükséges. A költő ilyenkor gondos jegyzetben tájékoztatja olvasóit: „Joh, vagy jonhó. Régi szó,
