Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 3. szám - Gyáni Gábor: Történészként a Forrásban
134 az országos történet fogalmára sincs többé égetően nagy szükség. 14 Mindez messzemenően egybevág azzal, amit a tapasztalattörténet felértékelődése vagy a léptékváltások szükségességével plurálissá táguló történeti szemlélet időszerűségéről a folyóirat lapjain több alkalommal is kifejtettem. Az előbbi áttekintésből kitűnhetett, hogy történészként milyen sokkal tartozom a Forrás nak, személy szerint a lapot főszerkesztőként jegyző Füzi Lászlónak. A röviden ecsetelt írások talán meg sem születtek volna az ő kifejezett óhaja és kérése nélkül. S korántsem a reszli kategóriájába tartoznak ezek, hanem olyasmik, amelyek történetírói működésem érdemi részét alkotják. Ha megírtam volna őket egyáltalán, akkor minden bizonnyal valamelyik történeti szakfolyóiratban láttak volna napvilágot, melynek csekély és zárt az olvasóközönsége. A Forrás ennél jóval tágabb, ráadásul nem is csupán budapesti potenciális olvasóközönséghez szól, amely a szépirodalom, a szociográfia és a művészet köréből közöl rövidebb- hosszabb írásokat. Ezt a lap impresszumában is olvasható felsorolást nyugodtan kiegészíthetnénk a történelem szóval, hiszen történészként magam is gyakran szóhoz juthattam a lapban. Ez olyan kérdéseket is felvet, amelyek rávilágítanak a (vidéki) úgynevezett irodalmi, nemegyszer vegyes tematikájú havi folyóiratok kivételesen nagy jelentőségére a szellemi és kulturális közéletben. Akadémiai tudományos körökben gyakorta makacs meg nem értés fogadja a humán tudományok, az irodalom- és a történettudósok ismételt kifogását a Magyar Tudományos Művek Tárával (MTMT), a publikációk akadémiai nyilvántartásának a rendszerével kapcsolatban. Ott ugyanis az élő- és természettudósok diktálnak, akik szerint egyes-egyedül a szakfolyóiratok közlései (cikkei) számítanak (a könyvek nem), azon belül pedig a referált (többnyire a nemzetközi, az angol nyelvű) szakfolyóiratokban közreadott tudományos cikkek jöhetnek szóba, mint az illető kutató tudományos teljesítményének mércéi. Holott a különféle történeti tudományok művelői soha sem kötelezik el magukat kizárólagosan az exkluzív szakfolyóiratokban való publikálás mellett, hanem a nagyközönségnek írt orgánumokban is meg szeretnének szólalni. Ez a vágyuk a történeti tudományok, a humaniórák általános tudatformáló, mindenekelőtt a politikai és az állampolgári öntudat befolyásolásában játszott szerepükből következik. Ezért is van komoly súlya annak, hogy egy történész, irodalmár, művészettörténész vagy néprajzos a tudományos standardok szempontjából értékelhetetlen (besorolhatatlan) fórumokon is megjelenhessen, aminek viszont érdemben semmilyen hatása sincs az ott közreadott szöveg tudományos színvonalára. Többéves küzdelem kellett ahhoz, hogy például egy Forrásbeli cikket el lehessen fogadtatni tudományos közleményként az MTMT-ben, amely így szintén hozzájárulhat a tudományos fokozat (az MTA doktora) vagy egy kutatási pályázat habitusvizsgálatának a sikeréhez. Már ez okból is sokunknak okoz szomorúságot, hogy az utóbbi egy évtizedben a hazai folyóirat-kultúra, benne elsősorban a Forrás jellegű „vegyes” tematikájú 14 Paul-André Rosental: A „makro” felépítése a „mikroszinten” keresztül: Fredrick Barth és a microstoria . Ford. Czoch Gábor. In: Czoch Gábor – Sonkoly Gábor, szerk.: Társadalomtörténet másképp. A francia társadalomtörténet új útjai a kilencvenes években . Csokonai, Debrecen, é. n. 71–87.
