Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 10. szám - Zelei Miklós: Gyilkos idők (Epikus improvizáció, I. rész)
5 Zelei Miklós Gyilkos idők Epikus improvizáció I. rész Útban az öngyilkosságba, igyekszem elmondani, amit a kísértésről tapasztaltam. Már éjszaka van? Vagy még csak késő este? Ülök a piros Erika fotelben. Az egyetlen tárgyi bizonyíték volna, de egy régi lomtalanításkor kidobtuk. Lomok a bűneim is, nem bánom meg őket, hanem csak megszabadulok tőlük, hogy jusson hely az újaknak. A legkisebb fiamat tartom az ölemben. Hároméves múlt, azt mondja, tegyél a kádba. Nagyon beteg, rettenetesen lázas, nem érti, mi történik vele. Most tanulja, hogy az emberre bármi rátörhet, bármikor. Hiába etetjük, hiába itatjuk, mert mindent azonnal kihány. A gyerekorvos azt mondja, ha még egy napig így megy, kórházba kell vinni, infúzióra kötni, mert kiszárad. Megitatjuk, letesszük az ágyba, s ahogy lefekszik, azonnal hány. Viszont fölfedezek egy pozíciót, amelyben sikerül benne tartani a vizet. A piros Erika fotelbe ülök, őt a vállamra fektetem, ebben a fekvő-álló helyzetben megmarad benne a víz, és akkor nincs kórház, nincs infúzió, megússzuk. – De mikor fekszel már le? – kérdezi a feleségem az ágyból. – Semmikor. – Egész éjszaka ott akarsz maradni? – Igen. – De ezt nem lehet a gyerekkel csinálni. Le kell fektetni. – Nem lehet lefektetni. – De le kell. Késő van. Láttad, hány óra? – Nem érdekel. – Mi az, hogy nem érdekel? – Mert teljesen mindegy – mondom. – Érzem, hogy a gyerek a vállamon végre elaludt. Vagy harminc órája most először. – De le kell fektetni a gyereket. – Éppen hogy nem szabad lefektetni. – Hogyhogy nem? – Mert ha így tartom, akkor békésen alszik, és nem hányja ki a vizet. – Honnan tudod?
