Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 7-8. szám - „A kutatói érdeklődésemet végig meghatározta, hogy vidéken születtem” (Ö. Kovács Józseffel Rigó Róbert beszélget)
217 más mellett dolgoztunk a könyvtárban –, és azt mondta, hogy szívesen elolvassa a szövegemet, és ízekre is szedte, ami nekem akkor sokat jelentett. Vagy az az igényesség, hogy Tibor, amikor leadtunk egy kéziratot, azt alaposan lektoráltatta, például Varga János, Vörös Károly és Szabad György lektorálták az első munkáimat. Ezek nem formális lektori vélemények voltak, ma is előttem vannak ezek a gépelt oldalak, sőt, még meg is vannak otthon valahol. Tehát ezeknek éreztem a súlyát, és a pályám elején ez nagyon fontos volt számomra. Ekkor szembesültem vele, hogy hiába tanul az ember akárkiktől a főiskolán vagy az egyetemen, a gyakorlatban derül ki, mit is jelent a megfelelő, a szakszerű szöveg, a lábjegyzetek. Ezeket minden mesterségben meg kell tanulni, itt is. Még nem volt számítógép, ezek még fáradságosabb műveletek voltak. Több olyan munka volt, ami az egész kollektívát érintette, ezek a csapatmunkát erősítették. Szó szerint nagyon élveztem ezt az időszakot úgy összességében. – A téma adott volt, hoztad magaddal a szakdolgozati témát a Duna–Tisza közére? – Szó szerint ez volt a fő csapásirány. Ezt akartam továbbvinni, egyszerűen, mert érdekelt. Úgy adódott, hogy engem mindig a tabutémák érdekeltek, mert akkor a 70-es évek végén, a 80-as évek elején az úgynevezett zsidókérdés abszolút tabunak számított. Engem ez vitt el már Szombathelyen is ebbe az irányba, maga a tabusítás érdekelt, nyilván a fiatalokat ez mindig is jobban foglalkoztatja. Ugyanezért érdekelt a kollektivizálás is, csak az egy későbbi kérdéskör. Úgy is felfoghatom, hogy tulajdonképpen mindkét csoport, akár a zsidóság, vagy a bizonyos értelemben másodrangú-rendű állampolgárnak tekintett parasztság a lenézett kategóriába tartoztak. Az érdeklődésemben ezek így találkoztak természetes módon. Egy értelmes, szakmai kihívásnak tartottam, és a 80-as években eziránt megvolt az igény. 1985-ben kiadták, Aczél Györgyék engedték, hogy megjelenjen A zsidókérdés Kelet-Közép-Európában című, külföldi tanulmányok fordítását tartalmazó kötet, majd a hatalom bezúzatta. De ez a pár nap vagy hét, ami eltelt, elég volt arra – én is Kecskemétről fölutaztam Budapestre –, hogy megvegyem. Jellemző volt a Kádár-kori kultúrpolitikára, hogy kiengedtek egy információt, majd visszaléptek, a húzd meg, ereszd meg politikája, ez a kettősség végig jelen volt. A zsidóság megtelepedése, beilleszkedése érdekelt, meg akartam nézni, hogy a Duna–Tisza közén ez hogyan alakult. Így ütköztem Hornyik János munkásságába. Hornyik maga is írt, az 1850-es években, a jegyzetei alapján egy kecskeméti zsidóságtörténetet, ami kiadatlan volt, és ezt kiadtuk egy külön levéltári füzetben. 1 Szabad György volt ennek is a lektora, mert én az egyetemen nála írtam a szakdolgozatom, ő volt a témavezetőm. Voltak más mellékkutatásaim is, például a Helvécia történetével is kapcsolatos Wéber Ede élete. A fő irányként, egyre tudatosabban, a zsidó társadalomtörténettel foglalkozzam a 80-as évek második felében. Nem gondoltam, hogy mindenáron doktorálni akarok, ez egy praktikus szempont lett a rendszerváltozás környékén. 1988–89- ben aktívan belesodródtam – mondjuk így – a politizálásba, és nem sokon 1 Hornyik János: A kecskeméti zsidók története. A szöveget gondozta, jegyzetekkel ellátta és a bevezetőt írta: Ö. Kovács József. Levéltári Füzetek II. Kecskemét–Gyula: Bács-Kiskun Megyei Levéltár, 1988.
