Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 4. szám - Vasy Géza: Balázs József elbeszélései

Ennek bizonyítéka, hogy nem sokkal vagyunk Elvis Presley halála, 1977 után. A főszereplő Hamala Henrik festőművész, aki régóta nem fest, csak tervezget. Ideje nagy részét vendéglőkben, presszókban tölti. Iszogat és beszélget, legtöbbször az idős Neumann úrral, a világlátott, gyakorlatias emberrel. Hamala másik ellenpontja régi barátja, Zámbori, a sikeres festő, aki szorgalmas, világhírű, technikás, de eredetiség nélküli. Hamalának az apja is festő volt. Annyit tudunk róla, hogy régen megfestette Rákosi portréját, most pedig feleségével falun él, s a kocsmában tölti napjait. Fiának annyit tud tanácsolni, hogy ne törje annyit a fejét: „minél kevesebben gondolkodok annál kevésbé csapnak be. Ez legyen az irányadó."

Hamala nem megrögzött alkoholista, hanem eltévedt ember, s nem az alkohol gőzei, hanem a gondolatai között imbolyog. Már az első történetben megfogalmazza a lényeget: „az alapkérdés ugyanaz, de a válasz mindenütt hiányzik... Itt él a földön ennyi ember, mennyire nevetséges dolog, itt élnek ennyien, és nem képesek tisztázni, hogy miért, mi célból születnek és halnak meg... Különösen az utolsóra nem tudnak választ adni, a halálra... Hát akkor, mondjuk már ki, az úristenit, miért nem lehet kimondani, hogy az embernél még egy varjú is szerencsésebb!" Tartalmilag ugyanezt gondolta a Bevezetés a félelembe Neviczkyje a katonára várakozva: „...az ereszek alatt behunyt szemmel egyensúlyozó tyúkokat irigyelte, és a nagy tollú királyi kakasokat. Tudata legmélyén ezeknek a szeretetre méltó állatoknak a helyébe képzelte magát, s feltolult benne egyszerre ez a tompa, mégis bódító megérzés, amivel még sohasem találkozott, de most úgy élte át, mintha a falura telepedő titokzatos csendből egy ismeretlen erő juttatta volna el hozzá. A tyúkok és a kakasok, íme, ilyen lélek nélküli boldogságban élnek, s most Neviczky János biztos volt abban, hogy minden ember életében legalább egyszer kívánja ezt az állapotot."

Balázs Józsefet Antonioni, Bergman, Fellini filmjei vezették rá arra, miként oldható meg, hogy „ne csak az élet dolgairól legyen szó, hanem a létnek a dolgairól is. Ugyanis a kettő együtt lehet csak igazán művészi. Úgy éreztem, számomra egyedül annak van értelme, ha ezt a két utat és lehetőséget képes vagyok összeegyeztetni." (A Koportosban) „az én szegény faluszéli szegény emberem is valójában a létezésnek a dolgaival viaskodik". „(...) Az ő hatásuk, a filmjeik varázsa segített ráébrednem arra, hogy ahhoz, hogy mindezt az irodalomban megjelenítsem, nem szükséges nyelvi akrobatamutatvány. Hanem egy olyan helyzetet kell létrehozzak, egy olyan szituációt, amelyben az emberek magától értetődő természetességgel tudnak a létezésnek eme szegleteiben, folyosóin, hegyein otthonosan mozogni." (Szerdahelyi Zoltán beszélgetése 1990-ben. Megjelent: Forrás, 2011.

2.) Ugyanezt a hatást már 1977-ben, a Görömbei Andrásnak adott interjúban elmondta az író, kiegészítve a következőkkel: ha „az ember mélyebben belegondol: miért ír, joggal elmosolyodhat, s joggal eshet kétségbe is. S ez egyben az ember - a nembeli ember - státusára is rávilágíthat: mindenképpen tragikusnak látszik ez a státus, de talán ez a szerencsénk is... Minden nemzedék úgy vág neki az életnek, hogy tudja: egyszer vége lesz, de nem akarja elhinni, és hosszú évtizedekig nem akarja elhinni, ámbár mégiscsak tudja - a tudatalattija minduntalan figyelmezteti -, hogy elődei sorsára jut. így azután át akarja menteni magát későbbi évszázadokra: utat épít, házakat, gondolkodik a saját sorsán, és megírja vagy elmondja, családot alapít... Ha tudná, hogy sohasem fog meghalni, vajon építene-e házakat, alapítana-e családot, részt venne-e a forradalmakban, feláldozná-e magát különböző ügyekért?" (Alföld, 1977. 5.)

Még egy interjút szükséges idézni: „Engem a halál nem az élet, hanem a létezés szempontjából foglalkoztat. (...) Mivel jómagam sorsokban gondolkodom, hiszen az írás ezt is jelenti, a halállal való szembenézés kikényszeríti, hogy a létezésnek azokat a mozzanatait keressem, amelyek valóban lényegesek, fontosak lehettek a múltban élő embereknek is." (Skultéty Tamás beszélgetése, Vigilia, 1983. 4.)

54