Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 9. szám - BAHGET ISKANDER HETVENÉVES - Alföldy Jenő: Az objektív költészete: Bahget Iskander: Egy marék világ
Alföldy Jenő Az objektív költészete Bahget Iskander: Egy marék világ „Lágy hantú mezővé a sziklacsípőket ki öleli sírva?" Nagy László Tavaly decemberben szép könyvvel gazdagodtam: Bahget Iskander Egy marék világ című fotóalbumával. Talán még gyakrabban lapozgatom, mint egy hozzám kezesedett verseskönyvet: a képek nézegetése még alkalomszerűbb, mint az olvasás, és pihenteti egyik legdolgosabb szervemet, a szememet, hogy a betűk és a képernyő káprázatából átugorjak egy igaz valóságba, abba, amelyet a fotós ragadott meg művészetével. Valamikor magam is fotós voltam, tizenegy esztendeig. Eleinte riporterek után cipeltem a Linhof táskáját, az állványt, sokszor az akkor még vállszíjon hordozható vakut; ha kellett, kézi reflektorokat, kábeltekercseket, néha még a veszélyesen lobbanó magnéziumlámpát is. Hogyne jutna ez is eszembe Bahget Iskanderről, amikor albumát kinyitva oly sok tanyai, falusi, városi ember portréjával nézhetek szembe, s környezetüket, életformájukat és éveik, évtizedeik lenyomatát is tanulmányozhatom, némi nosztalgiát érezve régi szakmám iránt. E foglalkozásnak a technikai fejlődését is bámulom: mi mindent tudnak a fényképezők a mai, számítógépes eljárások birtokában, amiről nem is álmodtam húszévesen. Tökéletes fölvételek színesben, anélkül, hogy elsötétített vegykonyhában kellene hosszú napokig kísérletezni öt-hat féle fürdőtálban a negatívfilm, majd a pozitívkép előhívásával, hogy a nagyítógép színszűrőinek segítségével eltaláljuk a valóságra legjobban emlékeztető színeket. De most nem csak a szakmáról, hanem művészetről van szó. Amit említettem, csak a dolog műszaki oldala. Ma bármely amatőr fényképezőnek rendelkezésére áll a digitális technika, hogy családi mosolyalbumába minél tetszetősebb fölvételeket ragaszthasson be. A fotóművésznek nagyon sokat segítenek ezek a technikai adottságok, de a művészet nem itt kezdődik. Bahget Iskander albumában is találunk olyan művészfotókat, amelyek hagyományos eljárással készültek. Bemutatkozó képei között láthatjuk műtermét, amelyben a régi módon készült, fekete-fehér nagyítások csillognak nedvesen, a szárítókötélre csipeszelve. Előterükben láthatjuk a mainál fiatalabb (bár még ma, hetvenévesen is igen jó karban levő) mestert. A kamerát ő maga tartja saját arca elé, ezért nem látható a keze, csak a kinyújtott két karja és komoly művészarca s minden fontosat meglátó szeme. Körülötte az Alföld tanyavilágán fölvett portrék, közöttük a személyesség legláthatóbb jeleként saját, nyolc-tíz éves kislánya, bizonyára annak a jelzéséül, hogy a fotóst mindenekfölött a szeretet köti a világnak ama dolgaihoz, amelyeket megörökít, akárcsak saját gyermekéhez. Kerek a világ: a szemlélő szubjektum, a fotós látványba merülő szeme, vállánál féltakarásban kislányának elkapott portréja, körülöttük az Alföld, a tanyák népe megannyi típussal, egyéniséggel: együtt a család szeme fénye és az emberiség szeme fénye. Mind a szerző szívéhez férkőzött személy, akit nemcsak a kamerájába fogadott be legfőbb mun96
