Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 7-8. szám - Kincses Károly: "Soha nem akartam innen elmenni, most se, és a jövőben sem. Amennyiben van jövő.": Reismann Marian (1911-1991)
a sötétkamrába. Ez Rajk szabadulása és a spanyol polgárháború közti évek valamelyikében volt. Szántó Piri egyszer följött Budapestre Kiskunfélegyházáról, vagy nem tudom honnan. És csak ült nálam és rajzolt, rajzolt mindenre, papírfecnikre, gyufaskatulyára, mindenre, de fantasztikusan. Akkor udvarolt neki a Donáth Gyuri, a Donáth Ferinek az unokatestvére, aki aztán ottmaradt a Don-kanyarban." Az 1938-as év komoly előrelépést jelentett Reismann Mariannák presztízsben, munka- lehetőségben, lakás- és munkahelyméretben egyaránt. Hozzájutott Budapest egyik nevezetes belvárosi fényképészének műterméhez. Ez volt a Haár Ferenc Párizsba menetelével megürült valamikori Máté Olga-féle atelier, a Veres Pálné utca 12. legfelső szintjén. Máté Olga idejében nevezetes hely volt, irodalmi és művészeti szalonok helye, de itt bújtatták egyebek mellett Lukács Györgyöt is a kommün bukása után. Lengyel Lajos nyomdász, tipográfus, Kassák-körös fotográfus említette Mariannák, hogy Haár készül Párizsba, eladó a műterme. Nem sokat gondolkodott, belevágott, megvette. Az alapterületileg is meglehetősen nagy ingatlan kisebbik részét azonnal kiadta, hogy képes legyen fedezni a nagyobbik rész rezsijét. „Volt az óriási műterem, amiből ki volt hasítva egy darab várószobának. Három nagy ablaka volt, két ablak a műtermi részhez, a harmadiktól húztunk egy függönyt a szemközti falig, itt volt a retus, a vágás meg a duma és minden egyéb. Innen nyílt az a bizonyos padlásfeljáró, ahol 1919-ben egy csomó embert bújtatott Máté Olga, s úgy tudom, 44-ben is bujkáltak ott, amikor én már nem voltam ott. Volt egy furcsa, L alakú helyiség a sarokban, ez volt mindig a hálószobám, a következő kétablakos kis műtermet kiadtam, hogy bírjam a rezsit. Az egész lakást körbevette a folyosó a lépcsőház felé. Itt adódott egy szöglet, ahol a sötétkamra volt, és egy kicsi, egyszemélyes negatívhívó kamra. A lakás tulajdonképpen félkörben vette körül az egész házat." A Szent István körúton kialakult társasága, megrendelői köre lassan átszokott az új helyre is. Akadt munkája bőven. Fényképezte Yehudi Menuhint egy próbán, Rácz Aladárt, a világhírű cimbalomművészt otthonában, Vidor Ferikét, a kor ismert színésznőjét, Márai Sándort, Banda Edét, Benedek Marcellt szabadkőműves nagymesteri viseletében. 1938 és 1944 között a fotónak szinte minden területén dolgozott, még műszaki fotókat is csinált, elsősorban a többször említett Feuer Gusztáv kedvéért, aki belsőépítészeti munkáit doku- mentáltatta Mariannái. Itt fényképezte még 1939-ben Bartók Bélát és feleségét, Pásztory Dittát. „Kulcsár István hozta fel hozzám Bartókné Pásztory Dittát, aki a paciense volt, és akit én úgy beszélgetés közben fényképeztem. Ezeket máig a legjobb képeimnek tartom. Akkor kezdődött egy barátság, ami egészen Ditta haláláig tartott, és nagyon mély barátság mindkettőnk részéről. Hogy ezek a képek mennyire fogják befolyásolni fényképész-létemet életem alkonya felé, azt akkoriban nem is tudtam. A Veres Pálné utcában történt már, hogy Ditta felhívott, mennek Amerikába, és kellene a prospektusba egy közös kép a férjével. Meg voltam hívva párszor a Csalán utcába Dittához, de Bartók Bélával ott sohasem találkoztam. Feljöttek hozzám - ez 39-ben volt -, pokolian izgultam. Amikor Bartók belépett, mintha egy jéghegy jött volna a műterembe. Persze nemcsak kettős portrékat csináltam, hanem külön is fényképeztem Bartók Bélát. Amikor odaadtam a nyersnyomatokat - ezt Dittától tudom - fel volt háborodva, hogy a közös képen olyanok, mint apa és leánya, nem mint házaspár. Nem is emlékszem, hogy komolyan rendeltek volna. A negatívjaim nem maradtak meg, csak egy Bartók-nyomat. Amikor Ditta 46-ban hazajött Amerikából, tőle kaptam vissza a képeket, amelyeket aztán reprodukálni tudtam. Bartók Béla, azonkívül, hogy olyan volt számomra, mint egy jéghegy, úgy megbabonázott a szemeivel, mint ahogy a kígyó tudja megbabonázni az embereket. Az egész emberből nem láttam mást, csak a szemeit." Az ekkor készített Bartók-portrék talán a legtöbbet használt ábrázolatai a zeneszerzőnek, igaz, gyakran elfelejtik odaírni: Fotó Marian. Később, a háború után, „Ditta iszonyú állapotban jött meg Amerikából. Nagyon érdekes módon, nekem se mesélt soha az amerikás éveikről. Rendkívül szűkszavú volt. El lehetett nála tölteni egy délutánt anélkül, hogy kinyitotta volna a száját. Súlyosan sérült ember, aki kristálytiszta volt. Én nem hiszem, hogy különbség 116
