Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 9. szám - FALUDY GYÖRGY CENTENÁRIUMÁRA - Borsodi L. László: "Sátán és Isten foglya" (A költői képek mint világértelmező alakzatok Baka István költészetében)
A negyedik szakaszban mintha megtörni látszana az egységes metaforika, de lehet, hogy a beszédhelyzet változásaként kell olvasnunk: „Nézem - s most döbbenek rá: mióta élek, várlak." A versbeszéd reflektált lesz: a lírai én közvetlenül utal magára („Nézem"), az első három szakasz képsorára (látvány és látomás kettősségére) reflektál: szétválik néző és nézett, utóbbi a lírai én nézésének, teremtő, tájelemeket metaforizáló gesztusának a következménye, ugyanakkor maga is e tájhoz való viszonyában ragadható meg, tehát nyelvi produktum.24 A „mióta élek, várlak" sorral a lírai én léte értelmeként a várakozást nevezi meg, illetve azt fejezi ki, hogy ennek a várakozásnak célja van: „Magdolna, drága tested itassa át ruhámat!" A megszólítást a vers erotikus tartalmaként is értelmezhetnénk, amennyiben a lírai én férfi princípiumként antropomorfizálható, az „itassa át ruhámat!" sorban kifejeződő kérés azonban Magdolnát (és „drága testét") a zápor és a hozzá társított szenvedés, bűnbánat, megtisztulás jelentések metaforájaként olvastatja. Ezzel a gesztussal - behelyettesítve magát az első három szakasz nézett tájába - a lírai én tulajdonképpen önmaga számára kér harmóniát, megnyugvást, a látszólagos tájverset létversbe fordítva át. Az utolsó szakasz már kifejezetten az énre irányuló fohász, kérés: „Szakadj, Magdolna-zápor, szoknyáiddal suhogva, mint egykor Őt, fürössz meg és bocsáss el zokogva!" Ebben a szakaszban az énre vonatkoztatva teljesedik ki a vers természeti-bibliai metaforikája. Az első két sor megismétli az első szakasz első két sorát, de itt már a kérés az énre irányul: a „Magdolna-zápor" metafora itt az én megváltását, megtisztulását jelentheti - a női princípium, illetve a (vers)táj hozhatna számára megváltódást. Ebben az olvasatban Magdolna szerepét az én venné át, Magdolna pedig Krisztusét, így szüntetve meg a bibliai Krisztus-szerepet. Az utolsó két sor hasonlata szerint újabb elmozdulás érzékelhető: a lírai én az „Ő", vagyis (így, nagybetűvel írva) Krisztus szerepét venné át, de csak abban az értelemben, hogy találkozhasson a női princípiummal és/vagy a bűnbocsánat pillanatával, hogy megtisztulhasson. (Egyébként nem lehet tudni, milyen bűnt követett el.) A lírai énről azért sem állítható, hogy felveszi Krisztus megváltói szerepét (s ez a bibliai szöveg deformációja), mert ez az én szorong, tele van félelmekkel. A „bocsáss el zokogva" mozzanatában-kérésé- ben az ő elkeseredettségére vagy éppen a megváltásból-megtisztulásból származó katarzisra is gondolhatunk. Az én - akárcsak a vers többi metaforája - maga is metafora, amelyet éppen a szövegháló következetes, zárt felépítése jelöl ki: a bűnbánati gesztus, a létbe vetettség tragikumát, 24 Fried István szerint „a szituációkhoz fűzhető metaforák révén a sajátjaként mutatja be azt, amit kívülről közelített meg (és belsőleg élt át)". In: Uő: Baka István hetvenkedő katonája, 76. 72
