Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 7-8. szám - Pataki Ferenc: A varázsát vesztett jövő

Pataki Ferenc A varázsát vesztett jövő A modernizáció kezdeti kibontakozásának korszaka, a nevezetes 19. század a boldogabb jövő bizonyosságának jegyében fogant. E remélt jövő érzékletes képei szinte kéznyújtásnyira viliództak a kortársak szeme előtt. Ekkor születtek a nagy jövőlátomások. Hogy csak a legfontosabb, valóban történelemalakító áramlatokat említsük: a tömegessé vált nemzeti érzület és a nemzetállami lét által gerjesztett nacionalizmus, a szabadelvűség eszmeköre, a társadalmi emancipáció és igazsá­gosságot ígérő szocializmus, az érték- és hagyományőrző konzervativizmus, és persze a faji felsőbbrendűség doktrínája is. A 20. század nagy „titka", hogy — hol durva erőszakkal, hol békés „igehirdetéssel" - megkísérelte valóra váltani e jövő­víziókat. Jobbára azonban inkább az erőszak és a vele járó voluntarizmus bűvölte el a tömegerőket mozgató politikai vezérkarokat. A várakozásteli és bizakodó közhangulat azonban egyetemes volt: Európa- szerte uralta az elméket. Hatása még az új évezred nyitányára is áthúzódott. A kiskamasz Karinthy mohó kíváncsisággal és lelkesült reményekkel üdvözli naplójában a beköszöntő új évszázadot. A reformkor óta hazánkban is visszhangzott a „jobb kor", a „Lesz még egyszer ünnep..." eljövetelének bizonyosságába és a „világszabadság" felvirradásába vetett hit hangütése. A garanciákat is máig érvényes módon megfogalmazták: a bőség kosarának javaiból, a jog asztalának védelméből s a szellem napvilága sugaraiból „mind egyaránt" részesedjék. Jókai írja a „Jövő század regényét"; a századvég tele bizakodással. Csehov hősei arról ábrándoznak, hogy „...a földön lassanként mindennek meg kell változnia... új, boldog élet támad". A „Moszkvába" - az ígéret földjére - vágyakozó nővérek, akárcsak oly sok kor­társuk, ezzel vigasztalják magukat: „... a mi szenvedésünk örömre változik azok­ban, akik utánunk következnek, boldogság és békesség uralkodik a földön...". Az új ezredforduló táján kitűnt: a 20. század fokozatosan megfosztotta vará­zsától és felmorzsolta elődje minden jövőlátomását. Maga a jövő is arcot váltott: ígéretekkel és esélyekkel teli, kecsegtető és „emberbarát" vízióból egyre inkább bizonytalan körvonalú, olykor egyenesen fenyegető és sokkoló látvánnyá vált. A messianisztikus „jövő-romantika" napjainkra elveszítette minden varázsát; fenyegető árnyak növekednek a látóhatáron; egyre-másra születnek a „kataszt­rófa-forgatókönyvek". Az ember egyre zavartabban és tanácstalanabbul toporog a mind kevésbé belátható jövő küszöbén. Pedig sokféle csábítás verseng azért, 19

Next

/
Oldalképek
Tartalom