Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 7-8. szám - Pataki Ferenc: A rendszerváltás fénye és árnyéka
Pataki Ferenc A rendszerváltás fénye és árnyéka Alig hihető, hogy a rendszerváltó fordulat óta immáron két évtizednyi idő - csaknem egy emberöltő - pergett le. Hozzávetőleg annyi, mint a szabadságharctól a kiegyezésig, vagy ameddig az időtlenül hosszúnak tetsző Horthy-korszak tartott. Az akkoriban születettek fiatal felnőttekké serdültek; az akkori ifjak életük delelőjén járnak. 1956 élő tanúi és a Kádár-kor nemzedékének tagjai elvonulóban vannak. A magyar társadalom mai állapota azonban a gyökeres változások ellenére sem kelti a konszolidált, alkotásra serkentő nyugalom képzetét; a legkevésbé sem látszik igazolni a rendszerváltás időszakának eufórikus reményeit. Sőt, a bizakodó várakozások rövid lejáratú fellobbanása fokozatosan átadta helyét a „rosszkedvű ország" tünetegyüttesének, majd napjainkra ez is átváltozott az „ingerült ország" zaklatott és megosztott közérzületébe. Az „ezt akartuk, és mégsem pontosan ezt" felemás és tanácstalan közhangulati állapota járja át a honi társadalom pórusait. Vajon miért? A higgadtan elemző válaszadást sokféle - ám egyaránt érvényes és jogosult - síkon megkísérelhetjük: történeti és geopolitikai, gazdasági és politikai, kulturális és személyes tényezők egyaránt kínálhatnának vizsgálódási terepet. Ezúttal azonban csupán a valóságnak az a metszete fog érdekelni, amelyet Bibó „kollektív lelkiállapotok", „társadalomlélektani valóság" vagy „társadalomlélektani erők" elnevezéssel illetett. S éppoly valóságos társadalmi tényeknek tekintette őket, mint a „keményebb" gazdasági és politikai fejleményeket. Egyebek közt ezek elemzése révén remélte meglelni a normális egyensúlyt és az egészséges mértéket az „észellenes emocionalizmus" és az „ösztönellenes racionalizmus" között. Másként aligha lehet majd kikecmeregni a „kisállami nyomorúság zsákutcájából". 1. Történelmi örökség és újrakezdés Vajmi keveset érthet meg a magyar rendszerváltozásból és annak utóéletéből, aki azt egyetlen, elszigetelt és önmagában álló aktusként szemléli. A fordulat eszmeköre és mozgatóerői benne gyökereztek a közeli és távoli nemzeti múltban, legközvetlenebbül 1956 örökségében, miközben a jövő felé kívántak új utakat nyitni. Mindemellett nem kizárólag belső erők autonóm mozgásának és küzdelmének eredményeként zajlottak le. A szakítás és az újrakezdés a hódító és függésben tartó birodalom összeomlásának és az ennek nyomán létrejött új geopolitikai helyzetnek viszonyai közepette vált lehetségessé. Egy újgyarmati rendszer került megoldhatatlan válságba; a rendszerváltás hulláma végigsöpört a Baltikumtól a Balkánig és Berlintől Tbilisziig. A nemzeti válságok egy egész régió krízisét tükrözték. Ez a hármas kontextus - vagyis a nemzetközi alaphelyzet, a nemzeti múlt és 190
