Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 12. szám - Olasz Sándor: Regény a 20. században – a 20. század a regényben
Olasz Sándor Regény a 20. században - a 20. század a regényben Évszázada történt, hogy az induló Nyugat első számában megjelent Színi Gyula tollából egy prózaelméleti szempontból is figyelemre méltó esszé a mese „alkonyáról". Az írás mintegy műveket, korszakokat megelőzve azt fejtegeti, hogy „az elbeszélő művészet valódi súlya tehát nem azon van, amit mondunk és ami alapjában véve igen véges, hanem azon, hogy hogyan mondjuk, ami viszont végtelen. "l S valóban, a modern regény története tele van parafrázisokkal, átírásokkal, az irodalom irodalmat generál eseteivel. Márai Sándor Szindbád hazamegy című regénye elválaszthatatlan Krúdy Szindbádjától, tehát egy másik író teremtett világától, sőt, annak a másik írónak a Jdkai-élményétől. A regény izgalmát, érdekességét azonban mégsem az egyébként zseniális pastiche, stílusutánzás adja. A szerző gondolatritmusos szövegében olykor szinte mániákusan újra és újra arra kérdez rá, hogy mit jelentett a régi Magyarország, milyen képünk, élményünk van róla, mi változik, s mi tűnik el belőle. Ez figyelmeztet bennünket arra, hogy olykor a leginkább szövegszerűnek tetsző regényeknek is megkerülhetetlen világszerűségük van. Ez a mindenkori regényírás nagy paradoxona: miközben - teljes joggal - minden más akar lenni, mint dokumentum, bármi másnál hitelesebben és maradandóbban dokumentál. Az angol vadkapitalizmus nyomoráról könyvtárnyit írtak. Arról, hogy igazán milyen volt, Dickens regényei mondanak legtöbbet. A franciák pedig joggal mondhatják, ha Párizs valamilyen rejtélyes okból eltűnne, a francia regény Balzactól és Flaubertől a közelmúlt nagyjaiig mégis megőrzi ezt a világot. Milan Kundera írja A regény művészetében: „A regény: elmélkedés a létről, képzeletbeli személyeken keresztül kifejtve." De ő mondja ezt is: „Az ember nem úgy viszonylik a világhoz, mint az alany a tárgyhoz, a szem a festményhez; még úgy sem, mint a színész a díszlethez. Az ember és a világ úgy kapcsolódik egymáshoz, mint a csiga és a háza; a világ része az embernek, a dimenziója, s ahogy változik a világ, úgy változik a lét (in-der-Welt-sein) is. Balzac óta létünk »Welt«-jének történelmi jellege van, s a regényhősök dátumokkal kicövekelt időben élik életüket. A regény immár sohasem fog megszabadulni ettől a balzaci örökségtől. "1 2 Pedig a mögöttünk lévő században - különösen az időben előrehaladva - gyakran úgy tűnt, ez az örökség kínos, fölösleges, meg kell szabadulni tőle. A folyamat a 19. század második felében kezdődött. A regényírók nemcsak a cselekményt igyekeztek eltüntetni, hanem azzal együtt a referencialitást is. Pedig a „valóságeffektus" (Roland Barthes), az „ábrázolt tárgyiasság" (Ingarden) a mű 1 Színi Gyula: A mese „alkonya". Nyugat, 1908. január 1. In: Nyugat 1908-1929. Válogatás. Viták, programok, kritikák. Válogatta Kenyeres Zoltán. Bp. 1988. 13. 2 Milan Kundera: A regény művészete. Bp. 1992. 51., 107. 41
