Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 11. szám - Lengyel András: József Attila és Illyés – Osvát vonzásában (A marginalitás irodalomszociológiájához)

is fontos!) Ami meglepő, de nem megmagyarázhatatlan, kettejük sorsának összekapcsolásával József Attila maga is e pozícióhoz kötötte magát: „Mi fold vagyunk." Ez a gesztus, ismerve ekkori élete külső körülményeit, napi társaságát stb., minden valószínűség szerint az Illyéshez való érzelmi igazodás tünete. Maga a kötődés, persze, benne volt származásában, korábbi orientációja bizonyos elemeiben, pl. szegény ember verseiben stb. - de az őt belülről jellemző ambivalencia ekkori s ilyen jellegű egyértelműsítése beszédes. Sőt, rejtett feszültségben van az éppen akkoriban bontakozó nagy szerelem szociokulturális kontextusával, a Vágó család képviselte kulturális klímával. Mindez valószínűleg azzal magyarázható, hogy Illyésben József Attila egy önmagához irodalmilag méltó, „igazi" szövetségest vélt fölfedezni, olyat, akinek szociokulturális háttere, alkata, s nem utolsósorban költői tehetsége egyaránt fontosnak tetszett föl előtte. Olyat, aki kvalitásai és egyénisége révén, ha akarja, kielégítheti szeretetigényét. A kapcsolatnak ez az érzelmi komponense, aligha véletlen ez, mindjárt a vers elején hangsúlyosan megjelenik: „Minket Gyuszi, szeretni kell / s engem tán jobban s láthatóbban." Maga a versbe foglalt ajánlás is voltaképpen ennek a szeretetigénynek (s az összetartozásnak) a bejelentése. Ám félreértenénk a szöveget, s átstilizálnánk a költő ekkori beállítódását, ha nem vennénk észre, hogy az azonosulásvágy hátterében már a potenciális elkülönböződés, az egymásra nem találás veszélyének érzékelése is ott munkál. A 9. sor („így egymás nélkül kódorogva") javítás eredménye, eredetileg ez állt helyette: „de ha egymás elől elbújunk". Mindkét verzió a külön utakon való mozgás lehetőségével számol. Az eredeti, hatálytalanított változat e külön mozgást az egyéni, de mindkettőjükből következő aktivitással hozza összefüggésbe („egymás elől elbújunk"), a végleges verzió „csak" megállapítja, regisztrálja az 'egymás nélküli kódorgás' eshetőségét. Ám a mindkettő mélyén megbúvó „egymás nélküliség” érzése így is, úgy is közös kísérletük meghiúsulását anticipálja: „így egymás nélkül kódorogva / fojtott dühünk az égbe száll - / s a fojtott düh az isten lelke, / s az isten földet nem kapál."

Talán nem erőltetett a következtetés, ha leszögezzük: a versben egyszerre van benne a vágyott baráti közösség igénye s a közös föllépés esetleges meghiúsulásának sejtelme is.

A kötet Illyésnek ajándékozása és a több, mint beszédes ajánlás megírása egészében mégis félreérthetetlenül a szövetségeskeresés gesztusa. Ezt az értelmezést erősíti az a tény is, hogy „régi", 1925-ös kötetébe József Attila ekkor, aktuális költészetét reprezentálandó, éppen a Szabados dűlt jegyezte be. Ez a még Párizsban született anarchista hitvallása ugyanis, minden jel szerint, ekkori politikai önmeghatározásaként is fölfogható. Vágó Mártától tudjuk, hogy 1928-ban még nyíltan „anarchistának vallotta magát" (Vágó 1975. 25.), s Vágóék egyik vendége is így emlegette a költőt: „Megható feje van ennek a kis anarchistának” (uo. 27.). S ez a fölfogás, a jelek szerint, az ekkori Illyéstől sem volt teljesen idegen. Illyés legalábbis egyik emlékezésében, amit N. Horváth Béla vont be az értelmezés körébe, így beszélt kettejük közösségéről: „Kezdő író korunkban József Attilával »Szabadosok Társulása« címen alapítottunk félig tréfás, félig keserű kétszemélyes pártot. Nem én kiáltok című kötetének nekem adott példányába ennek emlékéül költötte ő Szabados induló [!] címmel azt a versét, amely így kezdődik: »Ahol nincsen villanylámpa...«" (idézi N. Horváth 1991. 739.). Stoll Béla ugyan joggal tette szóvá, hogy Illyés pontatlanul említi a verset, Szabados indulót mond Szabados dal helyett, s József Attila e verset nem az ajándékozáskor írta, ahogy Illyés vélte, hanem már előbb (ÖV 2005, 3:148.) - ám ez nem hitelteleníti az emlékezés lényegét. A pontatlanságok csak az emberi memória szükségképpeni hibái. Azt viszont konkrétan tudjuk, hogy József Attilát is, Illyést is rokonszenv fűzte a francia anarchizmus világához. József Attila, ismeretes, 1931. szeptember 3-i levelében maga írta meg Fábry Zoltánnak. „Én anarchista voltam azelőtt, tagja a párizsi »Union anarchiste-Communiste«-nek" (JAlev 278.), s a Szabados dal is voltaképpen a mozgalom La Libertaire című hetilapjának nevére, a szabadosra alludál. Illyés pedig, igaz, még József Attila párizsi éve előtt, olyan lapoknak volt a munkatársa,

76