Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 2. szám - Elek Tibor: Fejek-Szemek-Kezek-Lábak
Elek Tibor Fej ek-Szemek-Kezek-Lábak Bahget Iskander fotókiállítása elé* Engedjék meg, hogy egy őszinte vallomással kezdjem mondandómat: én nem nagyon értek a képzőművészethez, így a fotóművészethez sem, még ha, Önökhöz hasonlóan, szeretem és élvezem is, szeretek is részesülni az áldásaiból. Épp ezért nem is szokásom ehhez hasonló kiállításmegnyitókat elvállalni. Cipész maradjon a kaptafánál, irodalmár az irodalomnál, a szó szerelmesének, munkásának, szerelmes munkásának sem kell folyton beszélnie (meg írnia sem), főként, ha nem ért ahhoz, amiről beszél (ír). Ez esetben azonban több okból sem kerülhettem el, hogy beszéljek, hogy amatőr műélvezőként a naiv rácsodálkozásomnak, lelkendezésemnek hangot is adjak. Kettőt mondok. Egyrészt én találtam ki, hogy mutassuk be Iskander képeit itt Békéscsabán, a megyei könyvtárban, itt rajtam kívül talán nem is ismerik azokat mások (a jelenlévő hozzátartozóit, barátait kivéve), én szállítottam el az anyagot Kecskemét-Hetényegyházáról, én válogattam a képeket és rendeztem meg a kiállítást, én élveztem (nyomaték a személyes névmáson), én élveztem (a nyomaték él szótagon) rettenetesen az összefüggések keresését, felismerését, teremtését a képek között, például a fejek, szemek, kezek, lábak között - már-már mintha alkottam volna magam is -, hát akkor nincs mese, nekem is kell megnyitni ezt a kiállítást. Másrészt, Iskander fotói között számos kitűnő íróportré is van, amik kapcsán azért tudok is talán mondani valamit. Kezdjük mindjárt az éppen kilencvenöt éves Faludy Györggyel: Faludy feje (azzal a „grandiózus látható láthatatlan" hajával, ahogy Esterházy Péter fogalmazott nemrég a születésnapi köszöntőjében) és lába(i), cipője, a zokni hiánya, a clown (és) Faludy. Hogy csak én látom benne, bele a képekbe az egész XX. századi magyar sorsot, sőt, az általános emberi sorsot, Recskestől, mindenestől? - talán mások is. Hát persze, hogy az életút, az életmű (némi) ismerete is kell hozzá. De az íróportrék egyébként is azért érdekesek, különösen számunkra, mert valamennyire ismerjük, művei révén, azok által ismerjük, ismerni véljük az írót, az író személyét is akár. Esetleg azt is tudjuk például, hogy az e kiállításon egymásra néző Illyés Gyula és Sütő András az életben is nagyon figyelt egymásra, hogy Sütő miközben a par excellence nemzeti költőnek nevezte, azt is mondta róla, hogy „Ady és József Attila szivárványos történelmi látomását - »azaz hallomását« - miszerint »Dunának, Oltnak egy a hangja«: költőként egyedül Illyés Gyula gondolta végig." Illyés pedig azt írta 1977-ben (két évvel korábban, mint amikor ez a kép a lakiteleki írótalalkozón készült), hogy „a jelenkori magyar irodalom egyik legnagyobb vigasza Sütő András." A neki ajánlott Lőtt lábú madár című versét így zárja: „A kép a leg*Elhangzott 2005. október 10-én Békéscsabán, a Békés Megyei Könyvtárban. 103
