Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 12. szám - Ballagi Zsigmond: Mohács után; Jobb tán a darvakkal; Palinódia (versek)
Mire elérik napfényes, drága Bécset, a félelem már csak olyan nekik, mint nekem a bokámba kapp lezuhant felsővezeték. A többiekkel elmész te is. Kalandor új nyelv vár a ragyogó tó partján. Száműzöd magadat s vele engem, csontunkban a kettős hazátlanság felszaporodhat. Rángó kézzel inted le nyájas anyanyelved, s megsüketülvén elnémítasz úgy, ahogy elnémulsz magad is. (Más búcsúdalt is hajtottam már, kedves, elébed. Mához ez illik. Védjenek isteneink.) Palinódia Nem tesszük egymás nyakára a lábunk a ház meg én szórt napfényes időben fásított térben kellő távolság nézzük egymást. Dúdoltatik: Rákos homokján ingva áll talajt fog a vasmacska váll s míg házzá válik megremeg a sárgálló téglaremek. Közelben villamos és az elképzelt dombon sík lapok határolta templom. Átizzadtam a várost néhány utcája már kivásott a nyakam körül a sarkok csámpásra tiporva és vannak járatai ahol összetapadva tengődik több sápkóros esemény. Mi tartja egybe és mi mozgatja az egészet a látószögön múlik-e vagy a helyes pillanaton hiszen az ablakból délután mire lejárt a fontosnak ítélt négyperces sellaklemez állát aki az éppen kihűlt zefírkályhára tette 37
