Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 10. szám - Ember az erőterekben

tét akarták megszüntetni, aki a Központi Fizikai Kutatóintézet főigazgatója is volt. Ka­pásból Marx Györgyöt javasoltam. Másnap azután több tanszéki barátommal közösen rá­beszéltük, vállalja el a tanszékvezetést. Megígértük, hogy az atomfizikai tanszéknek min­den második évben átengedjük a fizikus hallgatók elméleti fizika oktatását. Magával vi­hette két kiváló kollégánkat, Kuti Gyulát és Kunszt Zoltánt. — Még ebben az évben, 1970-ben Marx György akadémikus lett. — Annak is megvan a maga története. Akkoriban politikai bizottsági jóváhagyás kellett ahhoz, hogy ki lehet akadémikus. így ment a tagajánlás: behívták a párttag akadémiku­sokat, mit gondolnak, ki jöhet szóba akadémikusnak. Előkerültek a nevek, a végén csak egy-két jelölt maradt. Óvári Miklós az MSZMP KB osztályvezetőjeként vett részt ezeken a megbeszéléseken. Csöndben ült, szólt, ha kifogása volt. Akadémikusként részt vettem azon a megbeszélésen, ahol Novobátzky előterjesztette Marxot akadémikusnak. Tudni kell, Novobátzky tanára volt Óvárinak a gimnáziumban. Marx nevének elhangzásakor Óvári megszólalt: „Novobátzky elvtárs, ez még nem aktu­ális." - Miért nem? - kérdezte Novobátzky. - Még túl közel vannak az ötvenhatos dolgai — válaszolta Óvári. — Mit csinált Marx György 1956-ban? — Nem sokat. Kicsit hőzöngött. Óvári folytatta: „Majd később visszatérünk rá." Novobátzkyt türelmes embernek is­mertük, de akkor az asztalra ütött: „Én azt már nem fogom megélni!" Igaza lett, rá egy évre eltemettük. Újra eljött az akadémikusválasztás ideje, előtte a „közvéleménykutatással". Már tegez­tem Óvárit: „Emlékszel, mit mondott volt tanárod, amikor legutóbb itt ültünk? Igaza lett. Meghalt. Nekem, mint utódjának kötelességem újra előhoznom a kérését, Marx György felterjesztését. Most mit mondasz rá?" - Jó, szerepeljen - egyezett bele Óvári. így azután Marxot 1970-ben megválasztották akadémikusnak. — Mitől romlott meg a barátságotok? — Szókimondó vagyok, mindig elmondtam neki, ha valami nem tetszett! Ez koráb­ban nem okozott törést. Azután 1972-ben Chicagóban voltunk egy konferencián. Közös szobában laktunk, őt egyik este meghívta Telegdi Bálint. Mielőtt elment, odaadott ne­kem egy kéziratot, kolléganője első írásos tanulmányát arról, hogyan kellene megrefor­málni a középiskolai fizikaoktatást. A kvantumfizika középiskolai tanításának tervéről volt benne szó. Nekifogtam, elolvastam, közben egyre mérgesebb lettem. Hiszen ez így kész őrület. Nem jött álom a szememre, s amikor Gyurka éjjel megjött a vacsoráról, elmondtam neki a véleményemet a tanulmányról: „A törekvéssel egyetértek, biztosan kell tanítani valaho­gyan a kvantummechanikát a középiskolában, de nem így. Legjobb lenne, ha ezt magad dolgoznád ki, Károlyházy Frigyes bevonásával. Ezek a kérdések őt is foglalkoztatják, sok energiát fordít a tanárok továbbképzésére." Nem szólt semmit, kikapta a kezemből a kéz­iratot, láttam, vérig sértődött. Akkoriban az egész világon, és ezt követve kicsit nálunk is a tudományosságot eről­tetve próbálták felforgatni a közoktatást. Az oktatás folyamatos megújításának egész ta­nári pályám során híve voltam. A jó tanár óráról órára megújul, bővíti tudományos isme­reteit, színesíti pedagógiai módszereit. Mi nem a modernizáció ellen voltunk. A gyerekek absztrakciós képességét meghaladó tárgyalásmód ellen ágáltunk. A statisztikus termodi­namikában például a hőmérsékletet úgy definiáljuk, hogy a mikroállapotok száma termé­szetes logaritmusának az energia szerinti deriváltjával hozzuk kapcsolatba. Senki se mondja nekem, hogy ez a középiskolába való! Vigyük be a közoktatásba a modem fizi­ka elemeit, de ne így! 100

Next

/
Oldalképek
Tartalom