Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 10. szám - Ember az erőterekben
att, amikor az visszaszólt: - Hagyjál engem békében, Tata! Te még egy szar doktorit sem tudtál szerezni - feleselt a nagyapjával.- Ezért kell a doktori, hogy ennek a taknyosnak megmutassam! - háborgott.- Tudod mit, add be a Szilikátipari Kutatóintézetben végzett méréseidet, szakmai jelentéseidet, azután majd meglátjuk, elfogadhatjuk-e tézises disszertációnak. Beszélek erről a dékánnal. De a doktori szigorlatot mindenképpen le kell tenned. Szóltam a dékánnak, Gémesi József beadta a munkáit, mi pedig felállítottuk a doktori bizottságot. Kiss Adám dékán volt az elnök, Tarján Imre, Turcsányi György, Abonyi Iván meg én a tagok. Elhatároztuk, hogy szabályos doktori szigorlatot tartunk. Kitűztük a vizsgálat időpontját, arról értesítettük a jelöltet. A dékán szobájában vártunk rá. Eltelt fél óra, egy óra, nem jött. Mi történhetett? Turcsányi fölhívta az egyik fiát: - Mi történt apáddal? Itt ülünk, rá várunk, nem jön. Rövid idő múlva visszahívott a fia: - Elnézést, de apám elfelejtette, hogy doktorálnia kell. - Jó, mondd meg neki, egy hét múlva újra itt leszünk, de akkor már eljöjjön! Egy hét múlva Gémesi József időben megérkezett. Ültünk ünnepélyesen, Kiss Adám szabályosan megnyitotta a doktori szigorlatot, ismertette a feltételeket. Megkértem Jóska bátyámat, beszéljen a szilikátipari méréseiről. Belekezdett. Már nem tudom, mikor és hogyan terelődött el a beszélgetésünk fonala, de azon kaptuk magunkat, hogy hadifogságának élményeit meséli. Hallgattuk egy ideig, majd Turcsányi közbeszólt: - Hagyjuk most ezt Jóska, a Szilikátipari Kutatóintézetben végzett méréseidről beszélj! Jóska bátyám újra belekezdett, majd kis idő múlva megállt: - Majdnem elfelejtettem mondani nektek, hogy a hadifogságban... Kiss Adám hagyta még egy kicsit beszélni, majd tapintatosan félbeszakította: - Köszönjük Józsi bátyám, most arra kérlek, fáradj ki és várd meg, amíg értékelünk. Amikor becsukta maga mögött az ajtót, csönd ült a szobára. Egymásra vártunk, ki szólal meg először. Azután egyhangúlag mondtuk ki ítéletünket: „summa cum laude!" Behívtuk Gémesi Józsefet és kihirdettük az eredményt. Gondolom, az egész család ott volt, amikor ünnepélyesen doktorrá avatták.- Professzor úr, említetted, 1959-ben újra a Szovjetunióba utaztál...- Marx Gyurkával együtt mentünk Kijevbe egy nagyenergiájú konferenciára, melyre a világ minden részéről érkeztek fizikusok, vagy ezren. Tipikus orosz szervezést szenvedtünk meg, rengeteg adminisztratív bonyodalommal. Ott láttuk először élőben a XX. század egyik legnagyobb fizikusát, Heisenberget. A szálloda halijában, karnyújtásnyira tőlünk a bőröndjén ült elcsigázva, miközben tanítványa, Peter Dürr már egy órája intézte, hogy megkapják a szobakulcsot. Mi, suttyó fiatalok, a vasfüggöny mögötti országból meg csak bámultuk azt az embert, aki felépítette századunk fizikáját. Szemünkben Isten volt, akkor még nem mertünk odamenni hozzá. Később, egyetemi vezetőként már könnyebben szereztem engedélyt a külföldi kiküldetéshez, sűrűbben járhattam konferenciákra. 1962-ben Genfben nagy konferenciát rendeztek, ott találkoztunk újra Heisenberggel. Szombati napon, programon kívüli nagy előadásban beszélt legújabb eredményeiről, arról a témakörről, ami élete utolsó 10-15 évében foglalkoztatta.- Egy világegyenlet felírásával bajlódott.- Úgy van, kigondolt egy egyenletet. Amikor két év múlva Budapesten díszdoktorrá avattuk, tanszékünk vendégeként a táblánkra krétával felírta a világegyenletét. Nem töröltük le, a műhelyünkben gyorsan plexilapot vágattunk, azt rácsavaroztuk a kézírásra, hogy megóvjuk az utókornak. Genfben erről a spinoregyenletről tartott előadást, megmutatta, hogyan jön ki belőle annak a finomszerkezeti állandónak az értéke, ami fontos szerepet játszik az elekt89
