Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 5. szám - „Keresni foglak” (Dr. Kőhegyi Mihály levelei Gergely Ferenchez. Közreadja: Gergely Ferenc)
Gergely Ferenc „Keresni foglak" Dr. Kőhegyi Mihály levelei Gergely Ferenchez 1955 őszéig nem jártam Baján. A szegedi bölcsészkaron, államvizsgák előtt, kifüggesztették a hirdetőtáblán a megpályázható álláshelyek címét. Ezek között szerepelt Baja, a III. Béla Gimnázium is. Szerencsém volt, sikerült ebbe a neves, nagy múltú iskolába kerülnöm. Ismerkedve életem új színterével, ráakadtam egy mosolygós, mókás és segítőkész, korombéli régész-muzeológusra, Kőhegyi Mihályra, első munkahelyem egykori tanítványára, a Türr István Múzeum kutatójára. Már az egyetemen is vonzott a kutatómunka, s úgy gondoltam a tanítás mellett erre is szakítok időt. Mihály (és a Múzeum igazgatója, Sólymos Ede) segített nekem, amiben csak tudott. így kezdtem el foglalkozni a város 1918-1948 közötti történetével. Az a baráti, szellemes, magas szakmai színvonalú légkör, amit Lükő Gáborral hármasban teremtettek: üdülést jelentett számomra a tanárság, a vidéki lét kevéssé színes hétköznapjaiban. 1955 és 1965 között szinte naponta cseréltünk eszmét, vitattuk meg a munkánk során adódó, nem csekély számú gondunkat-baj unkát. Miután a Baján végzett munkám alapján a fővárosba hívtak dolgozni, személyesen csak ritkán, az idő múltával egyre ritkábban találkozhattunk. De közös munkánkat, ha döcögve is, folytattuk. Neki is, nekem is számos terhet kellett cipelni, a régi, szívünkön melengetett témákra alig-alig maradt idő. S közben - észre se vettük! - megöregedtünk, egymás után távoztak - örökre - barátaink, magunk is hozzáláttunk a „csomagoláshoz". Az 1965-1998 közötti életünkről, munkánkról mond el sok mindent az a néhány levél, amit a hozzám írtak közül közreadok. És természetesen a vidéki értelmiségiek, szellemi munkások élet- és munkaviszonyairól, a korról, amelyben léteztünk, értékeket őriznünk és teremtenünk kellett, lehetett. Kőhegyi Mihály barátom levelezése, hiszen a „fél országgal" levelezett, nagy érték. Remélem, egy gazdag válogatás folytatja majd azt, amit itt a földön megkezdett: a magyar múlt értékeinek gyarapítását. Mi itt csak szorgalmazhatjuk ezt a vállalkozást. 1. Kedves Ferikém! Átkozott a Ti telefonotok. Két napon keresztül (hétfőn és kedden) próbáltalak benneteket hívni, sokszor fél órán át egyfolytában, hiába. Valamit csináljatok, mert ez katasztrofális. Vagy van valamilyen más számotok is? így nem tudunk találkozni, fene vigye. A megbízó levelek1 a napokban menni fognak, Mencike2 felgyógyult. Én ások, ások, ásogatok s nem találom a temető végét. Még legalább 5 évet itt fogunk csücsükélni, ha addig meg nem üt a guta. A Pécs-Baranyát csináld,3 de úgy készülj, hogy azt Te is fogod megírni, mind az egészet,4 mert én már toxikusán fertőzött vagyok tőle. Ölel: Misi Baja, 1969. Szeptember 16. 70
