Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 10. szám - Szekér Endre: Krúdy álomvilága
Szekér Endre Krúdy álomvilága „Látomásai titokzatosmi gazdagok, mint Proust emlékezései az idő mélyvizéről." (Márai: Föld, Föld!..) A százhuszonöt éve született Krúdy Gyula egyszerre hagyományőrzőn magyar és egyénien modern prózaíró. Szervesen kapcsolódik a magyar próza Jókai és Mikszáth által kialakított hagyományaihoz, különösen szorosan kötődött Mikszáth különceihez, időszemléletéhez, lazább szerkesztésmódjához. S közben közeledett a modern próza új törekvéseihez: Proust emlék-idézéseihez, Joyce féktelen asszociációihoz, Giraudoux időrend-felbontásához stb. Cs. Szabó László tanulmányában azt fejtegeti, hogy Krúdy öntudatlanul elődje volt a szürrealistáknak, a „pillanatnyi káprázatok közt suhanó Virginia Woolfnak s a kísértetekhez pártoló Julien Greennek; álmodozásaiból egy tucat irodalmi iránynak a nyersanyaga kitelt volna a takarékos Nyugaton." És bátran úgy folytatja elemzését Cs. Szabó László, hogy ha Krúdy franciául vagy angolul írt volna: „a világhírbe szállt volna álmainak hollóröptével." Mások pedig a zeneiség és a képzőművészet (impresszionizmus) eredeti összefonódását vették észre Krúdy műveiben. Márai Sándor Krúdy stílusának sugárzásáról, fénytöréséről ír, „gyöngyházszínű finom ködéről", „ami Turner képein vagy Monet vizililiomos festményein lepi be a vásznat." Krúdy Gyula „vörös postakocsiján" eljutunk a Nyírségbe, Szindbádot követjük őszi utazásain, megállunk közben sok vendégfogadóban, eljutunk a császárvárosba, Bécsbe, elutazunk Podolinba stb. De itt azonnal meg kell állnunk: Podolinban tanult maga az író is, aztán A podolini kísértet címmel könyve jelent meg. És figyelembe kell vennünk Podolin különleges helyzetét: ott szinte több száz évig „megállt" az idő. Zsigmond király elzálogosította Podolint a lengyeleknek, így nem tartozott a város „sehova". S ez az „idő-probléma" elvezet minket a modern irodalom - és így Krúdy - egyik középponti kérdéséhez. Krúdy műveiben egybeolvad a múlt és a jelen, hirtelen megváltozik minden, visszalépünk a távoli évekbe, évszázadokba, egymás mellé illeszkedik egy átélt korábbi emlék és a mai pillanat. Pl. „... könnyen lehetséges, hogy három-négyszáz esztendő előtt már itt járt Margót a régi sorházban, és ugyancsak helyemen üldögéltem én. Mintha egy messzi századokba elröppent, eltűnt jelenet térne vissza, mint egy csomó köd, amely egykor a régi ház kéményéről elszökött, és hosszú ideig a felhők felett bolyongott, míg egyszerre a szél újra visszahajtotta a tetőre és a szobába ereszkedett. Igen, én itt ültem már valaha, valamikor.." (Aranykéz utcai szép napok). Krúdy írásaiban, álmaiban „tíz esztendő" múlik el; máglya ég, kerékbetörés jelenik meg; „mintha" egy „középkori farsangból" jönnének;„saját haláláról" beszél; az idő múlt, „megúnta várni az orleans-i herceget"; talán itt járt „három-négyszáz esztendő előtt"; Szindbád csodálkozik „a másvilágon"; másutt „még csak 103 esztendős volt" Szindbád; az „Anjou királyok és királynők" mintha még mindig néznék magukat" a víztükörben; olyan kimerült volt, „mintha emberöltők óta éjszakázna." S ehhez a mondathoz a következőt kapcsolja zárójelben: „(Talán már a Rákóczi táborában virrasztóit a sípon valamelyik ősapja!)" Az élet és a halál között nincs nagy távolság Krúdy írásaiban. Az élő olykor „tetszhalott", a halott meg feléled, és a korábbi élettelen időszakra gondol. Velünk, élőkkel együtt van55
