Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 12. szám - Iványosi-Szabó Tibor: Keserű sors (Katona József: versek, tanulmányok, egyéb írások)
ugyanaz az alaposság érezhető, mint az elmélyült szövegkritikában és a szövegelemzésben. Itt a tényleges érdeklődési körétől nagyobbrészt távolabb álló, egy erősen vegyes anyaggal kellett szembenéznie. Aligha cáfolná meg maga is, ha azt állítanám, hogy ezen a vegyes anyagon belül hozzá legközelebb Katona versei állnak. A tőle megszokott szakmai hitelesség és elmélyültség mellett elsődlegesen itt jelentek meg azok a formai sajátosságokat elemző részek, azok a megközelítések, amelyek rá igazán jellemzőek. Mivel kiváló és rendkívül érzékeny esztéta, nem kívánta érdemükön felül dicsérni Katona ezen alkotásait. Nem tartozik szorosan az itt méltatott filológiai munkához, de talán nem felesleges egy utalást tenni arra, hogy a költészet, a versek iránti érdeklődés még ebben a mezővárosban is szerény volt. Az is kétségtelen, hogy a két felekezeti középiskolában régtől fogva folyt erre kiterjedő oktatás is. De éppen Orosz László kutatásai alapján ismerjük, hogy rövid ideje a városban tanított Kalmár György, itt kezdte munkásságát Simái Kristóf, itt tanított a magyar irodalom olyan kiválósága mint Horányi Elek és Révai Miklós, és a húszas években itt telepedett le a kor egyik legnépszerűbb költője, Mátyási József. Talán nem felesleges megemlíteni, hogy mindez az iskolázottabb civilek körében már érzékelhető érdeklődést eredményezett. Ezt igazolja, hogy Ladányi Gergelynek, a fiatal hivatalnoknak a Balogon lévő egyik Koháry kastélyban nemcsak egy impozáns barokk festmény tűnt fel, hanem megragadta figyelmét a hajdani országbíró és költő-főúr néhány ismeretlen strófája is, melyeket a kor szokásának megfelelően a festményhez illesztettek. Szükségesnek látta, hogy ezeket az addig valószínűleg itt nem olvasott sorokat a kecskemétiek számára gondosan lejegyezze, és itthon körültekintően át is másolja. Minden bizonnyal szűkebb baráti körében többen is elolvasták. Az sem lehet véletlen, hogy a fiatalok köréből több verse- lőt is említhet a filológus. És ki tudja, hány költői alkotást is tartalmazó kötet gyűlt össze a reformkor elejére a vigasztalóan szaporodó házi „könyvtárakban". Az „Alkalmi és személyes jellegű mások", valamint az „Ügyészi iratok" címszó alatt közreadott fejezetek írásainak szinte mindegyikét valamilyen formában már publikálták, de a filológiai munka révén nemcsak megbízhatóbb az itteni közlés, hanem a sok-sok hozzájuk fűzött információ révén érthetőbbek is az iratok. Ezek a város történetének a feldolgozásánál is fontos források lehetnek. Mégha számottevő kitérőt jelent is, a recensens feltétlenül kötelességének érzi, hogy felhívja a figyelmet arra, a filológiai munkát ezúttal milyen komolyan hátráltatta az a tény, hogy Kecskemét múltjának feltárása érdekében évtizedeken át igen keveset tett. Ebből adódóan kínosan hézagosak az érintett korszakra vonatkozó ismereteink. A társadalmi és a gazdasági héttér feltárásának hiánya igen komoly gondot jelenthet annak, aki az ekkor élő személyiségekről és az ekkor keletkezett irodalmi alkotásokról kénytelen nyilatkozni. Érthetően, egy irodalomtörténész, illetve egy filológus nem vállalkozhat arra, hogy néhány lábjegyzetben pótolja azt a sokirányú munkát, amely az erre specializálódott szakembereknek is több évtizedes erőfeszítést jelentene. Ezek ismeretének hiányában itt csupán néhány utalással lehet érzékeltetni, milyen rendkívüli ellentétek feszültek az ország harmadik legnépesebb településének és kétségtelenül a legnagyobb mezővárosának társadalmán belül. A város lakosságának alig néhány százalékát kitevő, nagyobbrészt röviddel korábban betelepülő nemes famíliák kezébe került az önkormányzat irányítása. Anyagi előnyeik minden áron történő érvényesítése, kihívóan önző eljárásuk annyira irritáló lett, hogy már 1786-ban az uralkodóhoz küldtek velük szemben a város polgári lakosai instantiát. Mivel ez érdemi eredménnyel nem járt, 1822-ben újabb kísérletre szánták magukat. Bár a panaszt tevők éppen a feljelentés jellegéből adódóan csak óvatosan általánosíthattak, valójában az egész magyar társadalmat érintő követeléseket írtak le. Tehát joggal állíthatjuk, hogy a reformkor első szakaszának legfontosabb társadalmi és politikai igényei itt már csaknem egy évtizeddel korábban megfogalmazódtak: a közös terhek arányos elosztása és viselése, a közvagyon megőrzése, az ezzel kapcsolatos visszaélések meggátlása és megtorlása, a bíróságon az egyenlő elbánás érvényesítése, a közigazgatáson belül az önkényeskedés visszaszorítása, a szakszerűbb bíráskodás, a különféle előjogok felszámolása mind a gazdasági életben mind a közhivatalok megszerzése terén, a szakszerű polgári közigazgatás megteremtésének követelése stb. Az ennek nyomán végrehajtott megyei vizsgálódás idején Katona József már a város alkalmazottja volt, és biztosan felidézte emlékezetében azokat a felháborító eseteket, amelyek a szegény takács apjának műhelyében megfordulók szájából évtizedeken át újból és újból elhangoztak, és azok a híresztelések, azok a visszaélések, amelyek szülővárosába történő visszatérésekor az ittenieket leginkább foglalkoztatták. O, aki a város történelme iránt régtől fogva érdeklődött, biztosan nemcsak elolvasta, hanem újból végig is gondolta a panaszosok egyik végkövetkeztetését: „.. .kevesebbet ártott a városnak a régibb időkben több ízben lett kiraboltatása, mert ezt a költsönös bizodalmon épült egyet értés és az egymáson segíteni iparkodó kész lélek helyre hozta...", ezzel szemben a „...mostani elöljáróságnak kormánya alá 126
