Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 5. szám - Pünkösti Árpád: Rákosi mentében (Az 1956-os lemondás legendái és a valóság)
ők elmentek, amíg nem végeztünk a teljes takarítással, mi nem mehettünk szabadságra. Aztán megjelent egy futár és összepakolt az elvtársnő ruháiból egy bőröndre valót. Gondoltam, hogy egy kicsit tovább maradnak, de az meg sem fordult a fejemben, hogy többé nem jönnek vissza, ezért nem is értettem, hogy mi történik októberben. Nem értettem az ellenforradalmat - mondta 1987-ben. RM: „felmentésem után elsősorban pihenni kívántam, s utána alapos gyógykezelésre akartam menni" a Szovjetunióba. Búcsúzóul a PB díszvacsorát adott a tiszteletére. Pohárköszöntőjében Gerő nem értékelte a munkásságát, csak kellemes pihenést és gyógyulást kívánt, hogy mielőbb munkába állhasson. A Kádár János mellett, és a Marosán Györggyel szemben ülő RM politikai aggodalmainak még nem akart hangot adni, nem válaszolt a köszöntésre sem. De mivel úgy képzelte, mindennek ugyanúgy kell folytatódnia, mint eddig, külön-külön elmondta Gerőnek és Kádárnak, ha hagyják, hogy az ellenség magához térjen a meglepetésből, amit „váratlan felmentése" okozott, s „nem mennek a revizionisták ellen igen éles... támadásba", távozásból a párt nem profitál semmit.- Rákosi senkitől sem búcsúzott el. Miért tette volna? - moiadta a pártmunkás Lakatos Éva.- Június végén, egy éjszaka, hajnali két óra körül egy államvédelmi ezredes csengetett be a lakásomba - ami akkor sem volt megnyugtató -, és kérte, öltözzek fel és kövessem - emlékezik N. Ferenc, a légierő parancsnoka. - Kérdésemre közölte, hogy egyenruhát vegyek, amitől kicsit megnyugodtam. Budaörsre mentünk, ahol Bata István és Piros László miniszterek már ott voltak. Jelentkeztem, és Bata utasított, hogy az egyik kormánygépet készítsem elő mielőbbi moszkvai indulásra. A személyzetet már riasztották. A kormányzati gépért személyesen én feleltem, nekem kellett ellenőriznem, majd a meteorológiai adatok begyűjtése után a személyzettel a földön lejátszottuk a repülési feladatot. Aztán engedélyt kértem a fogadóktól - erre külön katonai telefon összeköttetésünk is volt, bár akkor már a polgári repülés irányításához szükséges AFTN-hálózat működött -, és a szovjet fél közölte, hogy az engedélyt már korábban megkérték. Ez meglepett, mert ez a mi feladatunk volt. így én már csak a személyzet adatait, és a repülési tervet diktáltam be öt óra harmincra tervezett indulással. (Akkor a be- és átrepülési engedélyek kérése a légierő-parancsnok hatáskörébe tartozott, még a közforgalmi repülésnek is mi kértünk államközi engedélyeket a külügyminisztérium útján.) Azt hittem Bata és Piros az utas, de amikor jelentettem, hogy a gép készen áll, Bata mondta, hogy az utas hamarosan megérkezik. Néhány perccel az indulási idő előtt az őrség szokatlan mód beengedett egy nagy fekete kocsit. Kiugrott belőle egy államvédelmis őrnagy, kinyitotta a hátsó ajtót, és kiszállt Rákosi Mátyás meg a felesége. Bata és Piros után én is jelentkeztem, s kértem szálljanak be, miközben az államvédelmiek berakták a bőröndöket. Emlékezetem szerint a személyzeten kívül a kormányőrség egy vagy két utaskísérője utazott még a gépen. Moszkván kívül máshová magyar személyzet nem repülhetett, később, MALÉV vezérigazgató-helyettesként jártam ki az első repülési engedélyeket a krími fürdőhelyekre. Mivel Rákosiné az utasoknak bekészített két plédet magára terítette, hozattam még plédet, mert a Li-2-esnek rossz volt a fűtése. Rákosi rám szólt: 69
