Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 4. szám - Borbándi Gyula: „Túl friss seb a nemzeten” (Németh László és az Új Látóhatár)

bos Gyula köszöntötte „Tanítás a minőségre" című esszéjével. A minőségről elmélkedve megállapította, hogy Némethnél „a minőség eszme is, mellyel már nemcsak írói művét igyekszik a tökéletesség felé emelni, hanem embertársai életét is. S társítva a forradalom szóval, új értelmet is adott e fogalomnak, melyet másfél évszázadon át, a francia forradalom óta, annyi ágáló szónoklat járatott le, s oly sok vérontás tett rémületessé. A minőség, mint eszme, s a minőség forradalma mint program - ez ami némethlászlói." Kerényi Magda „Az írás ördögé"-ről, Németh újabb darabjáról adott ismertetést és értékelést. Kovács Imre a népi mozgalmon belüli találkozásokra és együttlétekre emlékezett vissza. Molnár József az iskolaorvost idézte fel, e hivatásával összefüggő és szociográfiai munkájához fűzött észrevételeket. Én személyes élmények alapján előadói teljesítményeiről szóltam. Szente Imre a társadalmi drámákat elemezte. Monoszlóy Dezső az ün- nepelttel kapcsolatos emlékeket elevenített fel. A fiatalabb nemzedék tagjai közül az erdélyi Veress Dániel az esszéíró sajátosságait és erényeit méltatta. Hanák Tibor a bölcseleti és tudományos jellegű írásokat tekintette át. Hellenbart Gyula azt vizsgálta, mit jelent Adynak az a Németh által sokszor emlegetett híres verssora, hogy „S még a Templomot se építettük fel". Zsigmond Endre és Albert Pál a Németh László-művek német és angol, illetve francia recepcióját ismertette. Készéi István és Sulyok Vince az ünnepeknek ajánlott verset közölt. Végül közzétette az Új Látóhatár azt a levelet, amelyet a szerkesztőség kérésére küldött el Münchenbe Németh László. E levelében 1969 koratavaszán tájékoztatás céljából irodalmi munkásságáról írt Sepsiszentgyörgyön élő és írói tevékenységével foglalkozó hívének, Veress Dánielnek.

Az Új Látóhatár különszáma időben megérkezett a budapesti születésnapi családi ebédre. Az ünnepelt láthatóan örült neki, hamarosan vissza is vonult, hogy elolvassa. Később részben feleségétől, részben Magda és Ágnes lányától értesültünk, mily megtisztelő baráti gesztusnak tartotta az Új Látóhatár kiadványát, amely nemcsak tartalma, de külső formája következtében is emlékezetes maradt. A Molnár-nyomda valóban kitett magáért, nemcsak termékének minősége miatt, de azért is, hogy percnyi pontossággal készült el a munkával. Nekem írott levelében Németh Ella köszönetét mondott az Új Látóhatárnak, közölve, hogy férje közben ismét súlyossá vált betegsége miatt „nem tud érdemleges képet kapni arról a sok fáradságos munkáról, ami a 70. születésnapja körül történt... nagyon komisz a sors, hogy Laci ezt az őt körülvevő szeretetet nem tudja teljes módon nyugtázni és megköszönni."

A különszám kedvező és elismerő fogadtatása érzékeltetésére hadd idézzem hamburgi munkatársunk, a Németh-szakértő irodalomtörténész, Hellenbart Gyula véleményét. „Ilyen tartalmas és színvonalas publikáció - írta levelében - aligha jelent még meg az emigrációban. Úgy érzem, ez az első eset, hogy a Nyugaton élő magyar értelmiség méltónak mutatkozott nyugatiságához, hogy egy ilyen összpontosított, kollektív megnyilatkozásán is érezni a szélesebb horizontot, a nagyobb távlatot. Ezzel a folyóiratszámmal a kezemben éreztem életemben először, hogy van tényleg egy másik Magyarország is. Milyen jó, hogy épp Németh László tiszteletére rendeztük meg ezt az intellektuális díszszemlét! És mily

90