Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 12. szám - Tódor János: Varsótól Vukovárig (Egy szemtanú feljegyzései)
el bennünket. Szürkület és eső. Felfedező útra indulunk, s az egyik templomból kiözönlő tömeg nyomába eredünk. Egy Wiszinsky-keresztnél (minden templom előtt található egy ilyen, három-négyméteres, virágokból rakott, a nemrég meghalt híres bíborosra emlékeztető kereszt) áll meg a sötét ruhás nőkből és férfiakból álló, mintegy száz fős csapat. Előbb csak halkan, de aztán egyre ércesebben éneklik a Solidarnosc (Szolidaritás Szakszervezet) himnuszát, amit mi addig csak a Szabad Európa Rádióban hallottunk. Kis mécseseket és nejlon fóliába burkolt tenyérnyi arcképeket helyeznek el a kereszt" lábánál": a bíborosét, a pápáét, és Lech Walensáét, a Szolidaritás nemrégiben letartóztatott vezetőjének nagybaju- szú fotóját. Még látjuk, ahogy a tömeg távozása után Walensa képmását gyorsan összeszedik a falból kilépő civil ruhás kíberek. Nem akarunk hinni a szemünknek. CHICAGO BLUES FESTIVAL-ra invitál egy transzparens, méghozzá a Jazz Jamboreek legendás színhelyére, a Tudomány és Kultúra Palotájába (kiköpött Lomonoszov egyetem - a szovjetek ajándéka, ennek dacára a lengyelek szeretik). Megáll az ész, John Lee Hooker és Jaruzelski, az annyi mint szükségállapot-blues. A Sala Kongresszovában (itt láttuk és hallgattuk megbabonázva nem is olyan régen, az 1981- es Jazz Jamboreen, a lengyel jazzfenomen, Zbignew Namislowsky mellett térdepelve a terem bordó padlószőnyegén Sonny Rollinsot és Don Cherryt, aztán itt fogjuk majd látni három év múlva Miles Daviest) felszuronyozott kalasnyikovos katonák. A művészbejárón sikerül bekönyörögni magunkat. A műsorközlő este tíz után félóránként bejelenti, hogy engedélyt kell kérniük a városparancsnokságtól, hogy az éjszakai kijárási tilalom ellenére tovább szólhasson a zene. Minden félórás hosszabítást kitörő ovációval fogad a zsúfolásig (vagy ötezren beférnek) teli terem. A lányok táncra kérik a géppisztolyos katonákat. A koncert után irány az Akwarium dzseszklub; tényleg olyan, mint egy üvegfalú kocka. Marek, a Project nevű rokcbanda énekese fizeti be helyettünk a koponyánkénti 300 zlotyt. Még füves cigit is kapunk tőle. Éppen egy hete ítélték őket szilenciumra, meséli, mert koncertjeiken a Szolidaritást éltették, és szabadságot követeltek Walensának. A tarkopasz, „lángoló" bőgős Helmud és zenekarának utolsó hazai fellépése. Pár nappal később az NSZK-ba dobbantanak, a debreceni jazzfesztiválra már onnan fognak érkezni. Tadeusz, a gdanski hangszerboltos, aki a szükségállapot helyett következetesen wart, vagyis háborút mond, Helmudot a legnagyobb lengyel free-zenésznek tartja. Mi győzni fogunk, magyarázza nekünk elszánt arccal, nem úgy mint ti 56-ban. Bizonytalanul vigyorgunk, amikor Kádárt gyilkosnak nevezi, aztán meghív magához Gdanskba. Gondoljuk meg, reggel fél hatkor indul a repülőgép. Zsolt szerint mit sem ér az egész szociotour, ha nem demonstráljuk, hogy velük vagyunk. Nos, egy nagy fehér lapra angolul lóbetűkkel rávéssük a magyarok szolidaritását. A Wistula partján, egy sárga falú kis kápolnánál indul az akció. Vagy tucatnyi lengyel ácso- rog a kiszemelt Wiszinsky-keresztnél. Leteszem tövébe a papírt, raknám rá a mécsest, amikor valaki magyarul kérdezi, hogy ezt ráköthetem. Magas, borotvált arcú, baszksapkás, paplankabátos férfi néz vissza rám, kezében egy piros-fehét-zöld vékony szalag. Bólintok, hogy csak tessék, mire leguggol és ráköti a szalagot a mécsesre. Ekkor a falból kockás felöl- tős, sárga cipős ember lép elő. Vizslatja irományunkat, aztán dühös pofával vartyog valamit lengyelül, és taposni kezdi a fehér lapot. Mindeközben bőszen integet egy, a macskaköves téren várakozó szürke Nysa felé. Télak, mondom társaimnak, s futólépésben tűnünk el a Wistula oldalában kanyargó ösvényen. Mindannyian arra gondolunk, hogy az a joviális magyarul beszélő alak biztos provokátor volt. Nyilván a BM állította ránk és tuti, hogy ezek után kitoloncolnak bennünket! Miközben erről beszélgetünk, és befordulunk egy utcasarkon, hát ki jön szemben velünk? Ki más, mint a nemzetiszínű szalagos. Kitérni már nem tudunk, ezért aztán szóba elegyedünk vele. Kérdezi, mi járatban vagyunk, s mosolyog, amikor mondjuk, hogy szociotour. O hivatalos úton van. Na ja! - nézünk egymásra. A Nagyvilág munkatársa, Mrozek egyik darabját jött megnézni, szeretné majd közölni 83
