Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 5. szám - Szigethy András: Egy úr a Neue Zürcher Zeitungtól (Beszélgetés Andreas Oplatkával, a Neue Zürcher Zeitung volt skandináviai, párizsi, moszkvai, napjainkban közép-kelet-európai tudósítójával)
Cukorgyárból jöttünk föl oda, a gyárnak apám műszaki igazgatója volt a háború előtt és azt hiszem, részben utána is. Amikor azután szovjet mintára létrejöttek a kutatóintézetek az élelmiszeriparban is, akkor kerültünk Budapestre. A Medve utcai iskolába jártam, amelyet már Németh László is leírt. Akkor már nem polgári volt, hanem általános iskola. Németh László leírása pontosan egybevág az én emlékeimmel. Az iskola épülete éppen olyan volt, amilyennek Németh László leírta. Először két osztályt jártam a Medve utcában. Első osztályba még a Marczibányi téribe jártam, mert az akkor francia iskola volt. Ez az 1948-49-es tanévben volt. Egy évig tanultunk ott amolyan elemi szinten játékosan franciául, de 1949-ben az az iskola megszűnt. Akkor kerültem a Medve utcába. Később negyedik-ötödikbe jártam még két osztályt a Marczibányi téren. A Medve utcai iskoláról jó emlékeim vannak, a Marczibányi tériről nem. Ez persze azzal is magyarázható, hogy ezek voltak a legkegyetlenebb politikai idők. Akkoriban, 1952-53- ban a Marczibányi téren - ez függhetett az iskola vezetőségétől, egyes tanároktól is - nagyon kemény politikai légkör volt. Reggelente zászlófelvonás, kemény politikai szövegek nap mint nap. Akik öt percet elkéstek, azoknak nyilvánosan szégyellniük kellett magukat. Furcsa dolgok voltak akkoriban. Ma is emlékszem arra, hogy a fene tudja miért, de abba a gyanúba kerültem ötödikes koromban, hogy feljelentettem a magyar tanárnőnket: antiszo- cialista kijelentéseket tett az osztály előtt. Valaki ugyanis valóban feljelentette. A vád ebben a formában nem volt igaz, bár az tény, hogy az órákból ki lehetett következtetni, a tanárnő nem éppen elkötelezett híve a rendszernek. Nem tudom, miért gondolták, hogy én jelentettem föl, mindenesetre rettenetes kalamajkák játszódtak le körülöttem. Aztán később kiderült, hogy ki volt a feljelentő, nekem mindenesetre elegem lett a Marczibányi téri iskolából, és akkor visszakerültem a Medve utcába. Talán azt is érezhettem - ezt persze akkor nem tudtam fölmérni -, hogy a Marczibányi térre egy valamivel gazdagabb, tehetősebb réteg gyerekei jártak, mint az inkább proletár környéken fekvő Medve utcába. így utólag visszatekintve szociológiailag roppant érdekes volna elemezni, hogy miért lehetett akkor az a környék - a Fő utca, a Gyorskocsi utca vidéke - nagyon nyomorgó, nagyon nyomorult része a fővárosnak. Elmondhatom, hogy néhány tanár meghatározó szerepet játszott az életemben. Az előbb említett magyar tanárnő, a Marczibányi téri, és a Medve utcai magyar és történelem tanárnő is. Mind a kettő ötven év körüli lehetett, nekünk akkor borzasztóan öregnek tűntek. Mind a kettő nagyon jó és bennem mély nyomot hagyó pedagógus személyiség volt. Innen származik, hogy Széchenyi István alakja és tevékenysége számomra az egész életemet végigkísérő probléma, amivel most nagyon komolyan igyekszem foglalkozni. A Medve utcai tanárnő - az ötvenes években ez egyáltalán nem volt magától értetődő, sőt nagyon bátor dolog volt - az osztálynak azt tanította: igen, igen, a forradalmár Kossuth Lajos nagy tetteket hajtott végre, de az ő számára az építkező Széchenyi, a reformáló Széchenyi az értékesebb ember, az értékesebb történelmi személyiség és politikus.- Ötvenhatot miként élte meg a család? Te hogyan? Titokzatos, félelmetes és átlátlmtatlan valamiként?- Már az október 6-i Rajk-temetést az én környezetemben a kommunista párt súlyos bla- mázsaként, vereségeként fogták fel. Hozzá kell mindehhez tennem, hogy a mi közvetlen környezetünkből is tűntek el emberek az ötvenes évek elején. A keresztapámat, aki ludovi- kás tiszt volt, meg a keresztanyámat kényszermunkára ítélték. Semmit nem tudtunk róluk, illetve csak annyit, hogy valamelyik bányában dolgoztatják őket. Ezek a dolgok is jelen voltak a tudatomban, és ez valóban félelmetes volt. Félelmetes és titokzatos, hogy keresztapá- mék valahol szenet bányásznak. Én tizennégy éves voltam 56-ban, de van egy testvérem, aki hat és fél esztendővel idősebb nálam. Gábor akkor már műegyetemi hallgató volt. Szeptemberben az ő műegyetemi élményeiből, az esti asztal melletti, körüli családi beszélgetésekből értesültem arról, ami az 43
