Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 4. szám - Fried István: A „freudizmus” – ahogyan Márai elgondolta
Fried István A „freudizmus" - ahogyan Márai elgondolta „Egyre messzebb vagyok valamitől? Nem tudom. Lehet, hogy egyre közelebb i’agyok valamihez." Márai Sándor: Napló (1945-1957) Márai mértéktartóan elismerő cikket közölt Freud nyolcvanadik születésnapjára1, miután már több művében hasznosította a bécsi mester lélekelemzési megállapításait. Összhangban azzal, hogy mily sokszor és mily változatos formában reagált a bécsi századelőre, Peter Altenberg és Alfred Polgar műveire, Kafkára és Schnitzlerre, mint a Monarchia-szöveg alakítóira, Werfelre és Krausra, valamint az ausztriai nyelvbölcseletre, a nyelvválságelméletre, amely nem egy ízben egy egyetemessé mélyülő neurózisnak jelzéseként köny- veltetett el. Márai állandó témája a küszöbszituációban helyét kereső személyiség, aki önnön személyiségzavaraival küszködik, benne érezvén a felszínre törni a világnyi zűrzavart. Márai kereste az „analitikus"2 regény korszerű változatát, amely képes híven beszámolni a kommunikáció-képtelenségről, az értelem meg az ösztön szűnni nem akaró kiszorítósdijáról, illetőleg a szépségvágy eltorzulásáról a „realitások" között. Még tovább: a századfordulós reménykedés egyfelől a világ nyelvi uralhatóságában, másfelől a személyiségnek oly értelmű megalkothatóságában, amely szavatolni látszik - a külső-belső konfliktus- lehetőségek ellenére - a világ rendjét, Márait szintén megkísértette. A századforduló osztrák-magyar gondolkodásbeli antinómiáitól nem tudott és jó darabig nem is akart megszabadulni. Több ízben leírta, hogy oly korba született, amely már nem az alkotásé, pusztán az őrzésé, ugyanakkor, inkább az 1930-as évek végétől kezdve, ugyanezt a (bár kissé korábbra helyezett) korszakot az értelem, a polgártudat, a műveltség akarása periódusaként tartotta számon. Aligha maradhat említetlen, hogy írónk nem egy művében nem fukarkodik az elidegenítő, ironizáló fordulatokkal az „apák" világáról szólva, más műveiben viszont éppen az Apa (a Garrenek) műve lesz mértékké, „megsértetté" a mind talmibbá süllyedő jelenkorral szemben. Nem kevés töprengésre adhat módot a Freud irányába mutató elemek2, értelmezések olykor hangsúlyos jelenléte nem egy Márai-alkotásban, máskor publicisztikájában sem publicisztikusan, erőteljesen jelenik meg az értelem ellenállásának gondolata és magatartásformáló ösztönzése. Az említett, Freudot bemutató írás részleges érvényességű feleletet ajánl a Márai-életmű némely dichotomikus vonatkozására. Az alkalmiságon túl, a számvetés igénye munkál benne, az alapos ismertetés nem feltétlen azonosulás vagy egyetértés, az emberiség gondolkodástörténeti fordulatának tisztelete sem vezet a túlbecsüléshez. Ám ott nem érezhető a távolságtartás, ahol önnön írói problémái ütköznek a Márai-interpretálta Freud-tézisek- be. Az olyan axiomatikus mondatok, mint: „Az ösztön örökké éhes; az értelem örökké cenzúráz" - nem egy Márai-műnek összegzése/mottója lehetne; vagy az efféle tömörítés, mint: „Tanának végső értelme, hogy egészséges ember csak az lehet, aki vágyait összhangba tudja hangolni a valósággal. Az ilyen ember, s csak az ilyen, hasznos tagja a közösségnek. Mindenki más beteg; a szabály alól csak a művész kivétel", akár a századfordulós „be26
