Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 4. szám - Gajdó Ágnes: „Isten nélkül isteni életet” (Szigeti Lajos Sándor: Evangélium és esztétikum)

Krisztus sebeit jelképezheti. Szigeti sze­rint „ha a mitológiákat bebarangoló Tor­nai-líra egy új verse e két sorral kezdó'dik: »Megcsókoltam a szirmait / és fölsikoltott a rózsa«, ekkor még minden lehetséges értelmezést megengedve magunknak és magának a versnek is.” Itt idézi föl a Rómában tartott rózsaünnepeket, azt, hogy a rózsa a földi, majd az égi szerelem, az újjászületés jelképe, hogy Szűz Mária a „tövis nélküli rózsa”. A Tornai-lírát meg­határozó motívumok a rózsa szimbólumá­ban sűrító'dnek: száműzetés, szerelem, halál, kudarc, kétely, örök vágy és szaba­dulás. Szigeti logikus fejtegetéseit olvasva más megvilágításba kerül(het)nek felvil­lanó olvasmányélményeink. A sokrétű motívumértelmezés elvezet az értelmezé­sek átértelmezéséhez, vagyis saját eddigi nézeteink felülvizsgálatához. Filológiai pontosság és lelkiismeretes­ség jellemzi a Kovács István, Várady Szabolcs, Nagy Gáspár, Körmendi Lajos, Zirkuli Péter, Sárándi József, Bertók László egy-egy kötetét bemutató írást is. A Nagy László költészetéről szóló, „Vál­lamon bárányos éggel” című tanulmány zárómondatait érdemes »hűen meghalla­ni«: „Legyünk hű meghallói e költészet­nek, mely azt sugallja: a versnek, a költői szónak még e különös században is van értelmet és jövőt hordozó szerepe!” Valóban: a szónak jelentése, a versnek mondanivalója van. Az értő olvasó önma­gát is felfedezheti a szövegben, vigaszt, megnyugvást találhat azáltal, hogy mások megfogalmazzák helyette a „kimondha­tatlant”. Mert talán a félelem szorítja össze az ajkat annyira, hogy még elmor­mogni sem merjük bánatunkat, nem tu­dunk fennhangon társalogni Istennel, sőt, a szívekből is kiűzetett az Úr. „Isten meg­halt” - írja Nietzsche, „Az istenek halnak, az ember él” — jelenti ki Babits. Tehát arra következtethetünk, hogy a modern világ Isten nélküli. Ahogy Yves Bonnefoy írja Rimbaud-monográfiájában: „Az igazi modern tett Isten nélkül »isteni« életet akarni.” Ezért állította középpontba a modern költészet az Isten nélküli, Istent kereső embert, ezért fedezhetők fel bibliai utalások, párhuzamok egyes alkotók életművében. És ezért vállalkozott Szigeti arra a ne­héz feladatra, hogy igazi „modern tett”-et hajtson végre, megszabadulva a külső tényezőktől csak a belső motívumokat vegye szemügyre. Összegyűjtötte, értel­mezte e motívumokat. A könyv elején található öt mottó közül talán a Baka István-idézet a legjellemzőbb a korra, az életérzésre: „ím, két lélegzetvételed / között a csend vagyunk, Uram! / Sorsunk­ká dermed némaságod — / fordítsd ránk kegyelmed, ha van!” E „hitetlen hit” ha­sonló a „bűnös bűntelenség” érzéséhez. József Attila kifejezésével élve: egyszerre vallani és tagadni. A Baka-költészetről szóló fejezet különösen érdekes. A költő Istenhez való ambivalens viszonya cso­dálatos költeményekben jelentkezett. Szigeti rámutat arra, hogy a tagadás átfordul zsoltáros hangba: „S ha megta­gadlak azzal adnék létet / Neked hát nem tagadlak s végre véged / Megszabadultam tőled mégis árvád / Vagyok Uram ki várva várva vár rád.” A modernség jellegzetes problémája ez, szinte minden említett költő hasonlókép­pen vélekedik. Tornai József például a múlttá tett jelennel néz szembe, amikor Európa végét jósolja: „Magunk hóhéra, pszichológusa mind, mind, / kik istent hívjuk az alkonyodó Európán: / hozza vissza az édes, forró napot. Pedig / tudjuk, nem lesz több megvirradás.” Az „Isten nélkül isteni életet”-akarás fejeződik ki a Bibliához való fordulásban. A tárgytalan bűntudat keresése, az apokaliptikus lá­tomások, a tiltakozás, a pörölés, a terem­tés kegyelmi pillanatának várása, a mél­tósággal viselhető halál kérése azt jelzi, hogy a költő vágyik az Istennel való talál­kozásra, még akkor is, ha nem hisz, és mégis hisz. Ezeket a szükségszerűen adódó, fontos motívumokat álhtja közép­pontba Szigeti Lajos Sándor. A vizsgáló­dás „egy lehetséges választ ad a modern­ség genealógiájának — kialakulásának és mibenlétének - kérdésére”. Az olvasó feladata az, hogy eltöprengjen a felvetett gondolatokon, értelmezze az evangéhum és esztétikum összefüggéseit, elmélyedjen azokban a költői életművek­ben, amelyek a könyvben felidéződnek. Végül mi mást írhatnék, mint azt a Szige­ti-gondolatot, amellyel a Kovács Istvánról szóló írását hefejezi: „legyen lehetőségünk hinni a jövőben, hinni az emberben!” (Széphalom Könyvműhely, 1996) Gajdó Ágnes 96

Next

/
Oldalképek
Tartalom