Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 1. szám - Kiss Gy. Csaba: Történet egy szigorú korból - szelíd befejezéssel

érettségi vizsgára. ’59 nyarán érettségiztünk, utána pedig elszakadtunk egymástól, mert mindenki ment a saját munkaterületére. Különböző falvakba, tanyai iskolákhoz osztottak be bennünket gyakorló iskolai tanítónak.

— Hadd térjek vissza a forradalom utáni télre. ’57 elején - gondolom Baján is, közietek is elkeseredett vol a hangulat. A tehetetlenségé és a passzív rezisztenciáé. De ez a hangulat ’58-ra meg is változhatott. Hogyan éltétek meg azt a változást? Osszejártatok, s közben a magyar társadalom kezdte élni a maga életét. Ki-ki végezte a dolgát. A nemzeti tragédia súlyát sem érezték annyira azok, akiket nem érintette személyesen. Az életszínvonal is javulni kezdett. Hogyan éreztétek ezt ’58-ban, ‘58-59 fordulóján?

— Elég nehezen tudtuk megérteni, hogy a helyzet így alakult, hiszen ’57 első hónapjaiban országosan sokféle ellenállás bontakozott ki, és vártuk azt, hogy majd Baján is valami mozgolódás fog történni. ’57 elején Bajára is eljutottak olyan hírek, hogy tavaszra, márciusban Budapesten újra akarják kezdeni. A munkástanácsok még egy ideig éltek. Mindez elég nagy csalódottságot okozott számunkra, és ezért megpróbáltunk befelé fordulni, óvatosan viselkedni, ezért maradtunk még jó ideig csak annyian, amennyien indultunk. A későbbi években, a Kádár-rendszer alatt hallottunk mi is arról, hogy nagyon keményen előveszik azokat, akik részt vettek az ’56-os forradalomban.-Bajai retorzióról nem hallottatok a képzőben?

— Hallottunk bizonyos retorziókról. Többek között iskolánk igazgatóját leváltották. Csak azért, mert megválasztották, bíztak benne, részt vett a forradalmi tanácsban, a forradalom leverése után leváltották, és nem lehetett iskolaigazgató.

— És hogy viselkedtek a tanárok ’57 után, ’58-ban?

— A tanítóképzős tanáraim viselkedéséről nem tudok már ennyi idő után nyilatkozni. Arra emlékszem csupán, hogy a kollégiumi nevelőink is nagyon nagy letargiába estek a forradalom leverése után. A kollégium igazgatója például megfogadta, hogy ameddig nálunk bent lesznek az oroszok, nem vágatja le a szakállát. És valóban egy-két évig szakállt viselt. Egyébként nyíltan ők nekünk erről nem beszéltek, mert részint az állásukat féltették, részint akkor már köztudomású volt, hogy Pesten megalakult a karhatalmi alakulat, az ún. pufajkások csapata, akik összegyűjtötték azokat az embereket, akik valamilyen módon részt vettek az ’56-os eseményekben.

— Mikor kezdték például a KISZ-t szervezni a tanítóképzőben? Gondolom, eleinte nem nagyon léptek be, de aztán csak eljött az idő, amikor kezdtek mégis beszivárogni, megalkuvásból, félelemből vagy valamiféle karriervágyból.

— Elsősorban a tanügyi elöljáróság, illetve a bajai városi pártvezetők hatására, késztetésére ’57 őszén próbálták a KISZ-szervezetet megalakítani. Elég gyér érdeklődés mellett indult a KlSZ-mozgalom a képzőben.

— Ti pedig rendszeresen találkoztatok, folytattátok ’58-ban is ezt a kis illegális önképzőkört. Tartottatok-e valami veszélytől, volt-e köztetek olyan, aki azt mondta, hogy most már nem érdemes csinálni? Mi tartott össze benneteket ’59 nyaráig?

— A leszámolások ténye és Nagy Imre kivégzésének a híre is eljutott hozzánk, és ez mind közrejátszott abban, hogy nagyon óvatosak legyünk. Ennek ellenére mindig összejöttünk, de ritkábban, mint korábban.

— A kollégiumban?

— Nem, hanem a tanítóképző intézet biológia szertárának a helyiségében.

— Biológiai szakkörre jártatok?

— Biológiai szakkörbe, igen. Még az osztályfőnökünk, aki a biológia tanárunk is volt egyben, sem tudott róla. Egy tanárunkat sem vontuk be. Részben azért, nehogy fölfedjék vagy megakadályozzák működésünket, részben pedig nem akar82