Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 9. szám - Lengyel András: Egy irodalomszervező pályaíve (Vázlat-féle Ilia Mihályról)

Ez magyarázza, hogy - a visszafogó politikai tendenciákkal szemben haladva is — hivatalos elismerésekkel övezték (hosszú ideig utoljára). A Tiszatáj „fennállásának 25. évfordulója alkalmából”, 1972. március 11-én Ilku Pál művelődésügyi miniszter „külön is köszöntötte”. A miniszteri levél ugyan formálisan csak „a szerkesztőség legrégibb munkatársának” szólt, s azt emelte ki, hogy: „közel másfél évtizedes oda­adó szerkesztői munkájával és értő kritikusi tevékenységével hozzájárult ahhoz, hogy a folyóirat szocialista irodalmunk megbecsült műhelyévé fejlődött.” (Tiszatáj, 1972.5.SZ.6.) A lap jellemzése (fiatal írók támogatása, „a szocialista országok kultú­rájának ismertetése”, „színvonalas versrovat” stb.) azonban jól érzékelhetően Ilia szerkesztői tevékenységét igazolta vissza, a kor hivatalos nyelvén. S e levél nem volt véletlen; Dia március 31-én József Attila-díjat vehetett át, majd — a visszavonu­ló Havasi Zoltán helyébe — április 1-i hatállyal főszerkesztőnek nevezték ki. (Vö. Ti­szatáj, 1972.5.SZ.93.) Külső szemlélő számára pályája egyik csúcspontja volt ez; úgy látszhatott, „karjá­ra veszi az idő”. Ám ő maga ekkor már az „emelkedést” is mértéktartással fogadta. Szimptomatikus, amit akkori szerkesztőségi munkatársa, Annus József jegyzett föl róla, azon frissiben. ,A díjat március 31-én vette át. A következő naptól érvényes fő- szerkesztői kinevezése. Á két eseményt együtt ünnepeltük a szerkesztőségben. O szódavizet ivott, s bolondkodásaink közben jegyzetelt egy golyóstoll-betéttel. Kis­vártatva előállt a júliusi szám tervével.” S bár Józansága bosszantotta” az ünneplő­ket, kivül maradt az ünneplésen. Nem ekkor, hanem csak az őt köszöntő falujabéli idős portás szavaira engedett föl. (Tiszatáj, 1972.5.sz.93-94.) 6 Főszerkesztőként mindössze szűk három esztendő — két teljes és két csonka évfo­lyam - adatott meg neki. Ez, ha egybekapcsoljuk főszerkesztő-helyettesi tevékeny­ségével, s a Tiszatájat már 1971 tavaszától az ő teljesítményének látjuk, sem hosz- szú idő. De nem is annyira kevés. A magyar művelődéstörténet tanúsítja, sok nagy folyóiratunknak ugyancsak néhány év jutott. A Válasznak (két alkalommal is) épp­úgy néhány év alatt kellett hatását kifejtenie, mint riválisának, az „urbánus” Szép Szónak, vagy Illyés lapjának, a Magyar Csillagnak. Három-négy év tehát rövid idő, a kelleténél mindenképpen rövidebb, de elegendő ahhoz, hogy valami művelő- déstörténetileg jelentős létrejöjjön. Ma már bizonyos, ez a rövid néhány év Ilia Mihálynak is elegendő volt egy jelen­tős folyóirat megteremtésére. Keze alatt a Tiszatáj nemcsak, ahogy sokak állítják — az akkori legjobb magyar irodalmi folyóirat lett, nemcsak irodalmi jelentőségre ju­tott. De, ma már bizonyos, átalakította kultúránkat, megváltoztatta a legitim ma­gyar nyilvánosság szerkezetét, s olyan elemeket épített abba bele, amelyeket többé nem lehetett nemlétezőnek tekinteni. Az etnikailag, nyelvileg és kulturálisan meg­lehetősen sokszínű, méhében súlyos történelmi kataklizmákat érlelő Kelet-Európa megjelent a legitim magyar nyilvánosságban. S tudatosult, ebben a térségben, az ország határain túl is, szinte mindenhol ott vannak a Trianon következtében lesza­kadt magyar tömbök. A problémák megoldása egy teljesen új globális orientációt igényel. Szerkesztői teljesítményének részletező leírása, persze, ma még egyáltalán nem könnyű, talán nem is lehetséges. Sok minden rejtve van még abból, amit minden­képpen ismerni kellene. De a folyóirat anyaga, a szerkesztői szándékról tanúskodó egykorú interjúk és — egyelőre publikálatlan — laptervek, egynémely erre az idő­73

Next

/
Oldalképek
Tartalom