Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 9. szám - Lengyel András: Egy irodalomszervező pályaíve (Vázlat-féle Ilia Mihályról)
Ez magyarázza, hogy - a visszafogó politikai tendenciákkal szemben haladva is — hivatalos elismerésekkel övezték (hosszú ideig utoljára). A Tiszatáj „fennállásának 25. évfordulója alkalmából”, 1972. március 11-én Ilku Pál művelődésügyi miniszter „külön is köszöntötte”. A miniszteri levél ugyan formálisan csak „a szerkesztőség legrégibb munkatársának” szólt, s azt emelte ki, hogy: „közel másfél évtizedes odaadó szerkesztői munkájával és értő kritikusi tevékenységével hozzájárult ahhoz, hogy a folyóirat szocialista irodalmunk megbecsült műhelyévé fejlődött.” (Tiszatáj, 1972.5.SZ.6.) A lap jellemzése (fiatal írók támogatása, „a szocialista országok kultúrájának ismertetése”, „színvonalas versrovat” stb.) azonban jól érzékelhetően Ilia szerkesztői tevékenységét igazolta vissza, a kor hivatalos nyelvén. S e levél nem volt véletlen; Dia március 31-én József Attila-díjat vehetett át, majd — a visszavonuló Havasi Zoltán helyébe — április 1-i hatállyal főszerkesztőnek nevezték ki. (Vö. Tiszatáj, 1972.5.SZ.93.) Külső szemlélő számára pályája egyik csúcspontja volt ez; úgy látszhatott, „karjára veszi az idő”. Ám ő maga ekkor már az „emelkedést” is mértéktartással fogadta. Szimptomatikus, amit akkori szerkesztőségi munkatársa, Annus József jegyzett föl róla, azon frissiben. ,A díjat március 31-én vette át. A következő naptól érvényes fő- szerkesztői kinevezése. Á két eseményt együtt ünnepeltük a szerkesztőségben. O szódavizet ivott, s bolondkodásaink közben jegyzetelt egy golyóstoll-betéttel. Kisvártatva előállt a júliusi szám tervével.” S bár Józansága bosszantotta” az ünneplőket, kivül maradt az ünneplésen. Nem ekkor, hanem csak az őt köszöntő falujabéli idős portás szavaira engedett föl. (Tiszatáj, 1972.5.sz.93-94.) 6 Főszerkesztőként mindössze szűk három esztendő — két teljes és két csonka évfolyam - adatott meg neki. Ez, ha egybekapcsoljuk főszerkesztő-helyettesi tevékenységével, s a Tiszatájat már 1971 tavaszától az ő teljesítményének látjuk, sem hosz- szú idő. De nem is annyira kevés. A magyar művelődéstörténet tanúsítja, sok nagy folyóiratunknak ugyancsak néhány év jutott. A Válasznak (két alkalommal is) éppúgy néhány év alatt kellett hatását kifejtenie, mint riválisának, az „urbánus” Szép Szónak, vagy Illyés lapjának, a Magyar Csillagnak. Három-négy év tehát rövid idő, a kelleténél mindenképpen rövidebb, de elegendő ahhoz, hogy valami művelő- déstörténetileg jelentős létrejöjjön. Ma már bizonyos, ez a rövid néhány év Ilia Mihálynak is elegendő volt egy jelentős folyóirat megteremtésére. Keze alatt a Tiszatáj nemcsak, ahogy sokak állítják — az akkori legjobb magyar irodalmi folyóirat lett, nemcsak irodalmi jelentőségre jutott. De, ma már bizonyos, átalakította kultúránkat, megváltoztatta a legitim magyar nyilvánosság szerkezetét, s olyan elemeket épített abba bele, amelyeket többé nem lehetett nemlétezőnek tekinteni. Az etnikailag, nyelvileg és kulturálisan meglehetősen sokszínű, méhében súlyos történelmi kataklizmákat érlelő Kelet-Európa megjelent a legitim magyar nyilvánosságban. S tudatosult, ebben a térségben, az ország határain túl is, szinte mindenhol ott vannak a Trianon következtében leszakadt magyar tömbök. A problémák megoldása egy teljesen új globális orientációt igényel. Szerkesztői teljesítményének részletező leírása, persze, ma még egyáltalán nem könnyű, talán nem is lehetséges. Sok minden rejtve van még abból, amit mindenképpen ismerni kellene. De a folyóirat anyaga, a szerkesztői szándékról tanúskodó egykorú interjúk és — egyelőre publikálatlan — laptervek, egynémely erre az idő73