Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 9. szám - Lengyel András: Egy irodalomszervező pályaíve (Vázlat-féle Ilia Mihályról)

jos, Papp Zoltán és Tamás Attila neve szerepelt. Mai, sőt már akkori szemmel nézve is, meglehetősen vegyes névsor ez. Hogy közülük ki mennyire vett részt a tényleges szerkesztésben, s ki milyen irányba vitte a lapot, ma szinte lehetetlen megmondani. De több emlékezés szerint az ekkori átalakulás motorja már Ilia (s a vele összedolgozó Kovács Sándor Iván) volt. Jórészt rájuk hárult a szerkesztés kulimunkája is. A városban ekkor már erős, sőt egyre erősödő igény volt a megújulásra, a vidékiességből való kilépésre, s ez hosszú távon nekik — s nem Andrássynak — kedvezett. Az átalakulást beharangozó szerkesztőségi Beköszöntő le is szögezte: „Országos érdeklődésre számot tartó igénnyel akarjuk szerkeszteni lapunkat.” Ám a helyzet képlékenységét, átmenetiségét mutatja, hogy ugyanez a Beköszöntő - nyilvánvalóan az ún. helyi szerzők védelmében - „hangsúlyozta” a „helyi jelleg és sajátosságok” ápolását is, és a lokális „tömegbázis” (!) fontosságát. A Tiszatáj tehát továbbra sem fejezte ki maradéktalanul Ilia szerkesztői elképzeléseit; a lapban azzal ellentétes törekvések is rendre megjelentek. De egyre tágult a tér, amelyben elképzeléseit képviselhette.

Ekkor már a versrovatot ő vezette (igaz, bizonyos írások, pl. Andrássy Lajos rossz versei az ő feje fölött kerültek be a lapba). Egy idő után osztozott a tanulmány- és kritikarovatot szerkesztő Kovács Sándor Iván feladataiban is. Ekkori munkájáról később így vallott: a lapot „tulajdonképpen Iván és én csináltuk. Ketten sokat leveleztünk, szerzőket szereztünk és igyekeztünk visszaszorítani a dilettantizmust, a helyi értékeket, amelyek mindig valami itteni érdekviszonyok eredményei voltak, [ez] nem mindig sikerült, hiszen maguk közt a szerkesztők közt is rossz szerzők voltak.” S természetesen Ilia és Kovács Sándor Iván szerkesztői elképzelései sem estek teljesen egybe (különbségük utóbb jelentőssé növekedett), így igazán egységes, jó lap ekkor sem jöhetett létre. ,A laP nem volt jó — vallja erről maga Ilia is —, kissé balos iránya volt, elég zavaros volt [...] az értékítélete, de jellemző volt arra a korra.” Visszatekintve, az átalakulás irányán túl, igazi pozitívumként elsősorban egy sor fiatal költő fórumhoz juttatása, egy-egy nevesebb, önmagában is jelentős értéket képviselő szerző „megszerzése”, a kulturális örökség kereteinek érezhető tágítása, valamint egy-egy tematikus szám (Bartók, József Attila) létrehozása látszik. De beszélni kell arról is, hogy mindezek következtében lassan az egész lap szemlélete is módosult; oldódott és rugalmasabb lett pl. a „realizmus”-eszmény.

S Hia számára volt egy nagy — utólag szerkesztőként is jól kamatoztatható — eredménye e munkának. Mint belső ember ugyanis viszonylag szabadon írhatott a lapba, s ez lehetővé tette számára, hogy figyelemmel kísérje a magyar szellemi életnek a számára fontos fejleményeit — s ezekről rendre hírt is adjon. Ez a szemléző tevékenysége gyarapította tájékozottságát és növelte nyitottságát. Ugyanakkor, szinte észrevétlenül, bevont a magyarországi kulturális érdeklődésbe egy sor olyan írót, művet, jelenséget, aki s ami a hivatalos nyilvánosságban addig nem volt, vagy nem súlya szerint volt jelen. E munkáját nem hosszú, részletező tanulmányokban végezte, hanem többnyire rövid, informatív kis-cikkekben, ismertetőkben, amelyeket gyakran csak névbetűivel szignált. S célja ezekkel nem is az eredetiségre törekvés volt, hanem a figyelemfölhívás, a hangsúly-fölerősítés, a visszaigazolás. De e kis, alkalmi írások jelentősége mégis aligha becsülhető túl. Ezek már az új, érvényesebb orientációt kereső, s ugyanakkor már orientálni igyekvő szerkesztő megnyilatkozásai.

E szemléző írásokban van olyan, amelyik helytörténeti kiadványokra, vagy rendezvényekre hívja föl a figyelmet, többségük azonban voltaképpen folyóiratszemle. Vagy magát a folyóiratot, vagy valamelyik különösen érdekes írását emelte be ezzel a szélesebb nyilvánosságba. Szemlézte pl. az Alföld (pl. 1968.11.sz.), a Békési Élet (1966.7.sz.), a Budapest (1966.6.SZ.), gyakran a Híd (pl. 1963.9.sz., 1964.9.sz.,

70