Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 5. szám - Szekér Endre: Szindbád-Simonyi Imre utolsó utazása (1920-1994)
Szekér Endre Szindbád-Simonyi Imre utolsó utazása (1920-1994) S „S e fohász jelentése: éltem megcsaltak s most meghalok." (Simányi Imre: Márai) zindbád utolsó útjára indul. A vörös postakocsi hajnaltájt indul. Utasa a Nagyúr. Talán várják őt a távoli fogadók, a szomját oltó borok, az étvágygerjesztő rostélyosok, a hajdani szerelmetes asszonyságok, az út melletti jegenyék, a Vele gyászoló varjak, a messziről hallatszó gyászmuzsika, a távoli harangszó. Igen, talán egy utolsó útra kell indulnia Szindbádként Simonyi Imrének, aki fájó szavakkal idézte fel versében utolsó utazását — Krúdy Gyulának ajánlva verssorait -: „a Postakocsi / csak hajnaltájt volt indulóban / a Nagyúrral”... Krúdy-Simonyi tudta, hogy lassan hanyatt dőlve a postakocsiban álmodnia kell még egyszer a valóságról: „az álomról azt / hogy örökre beteljesedett / az életről azt / hogy meghalt mert ez a dolga / az esőről azt / hogy sírvafakadt Magyarország”. „... utoljára még Krúdyról beszéltünk” - írta Simonyi Imre a Pár pohár rizling egy régi bormérésben című versében, melyet Tímár József színművésznek ajánlott. A Krúdyt idéző versben az élőbeszéd szeszélyes kanyarodásaikor felvillan előttünk a számadást készítő ember, aki néhány pohár rizlinget kortyolgatva az élet legfontosabb dolgait teszi mérlegre. Az okos ember nem visel kalapot; a kasszafúró vagy messiás a rosszabb; okos fejjel nehéz boldogan megöregedni; a legszebb magyar szó a szerető; „és aztán: — bármibe is kerül — / hazádnak hazádnak rendületlenül”. A pohár alján, a lelkek mélyén, „staccatóban” a legnagyobb dolgok, szentségek fogalmazódnak meg: emberség, tisztesség, becsület. De színházról és irodalomról nem beszélnek, „de elmenőben — ahogy már mondtam — / már megint valamit Krúdyról...” „Szindbád hazamegy” írta egyik legkedvesebb regénye fölé Márai Sándor. Krúdy Gyulának ajánlott könyvében - Szindbád utolsó útjára indul, bérkocsival, gőzfürdőbe, szerkesztőségekbe, kávéházakba, az elmúlt időket, emlékeket idézve”. Szindbád érzelmes ember volt, s tragédiáját világos pillanatokban nagyon egyszerűen látta. Mindössze arról volt szó, hogy úrnak és írónak született egy világban, amelynek nem volt többé szüksége igazi urakra, sem igazi írókra - mert a kettő, Szindbád szerint, egy és ugyanaz.” A vörös postakocsival elindult, Szindbád magányosan feküdt az ágyon, csukott szemekkel. „Szindbád mosolygott, mert tudta, hogy idejében kell elmenni egy világból, melyhez nincs már igazi közünk.” Simonyi Imre hihetetlenül közel érezte magához Krúdy Gyulát és Márai Sándort. Tudta, hogy a költő Krúdynak azért hasadt meg a szíve egy májusi hajna28
